Szürke senkik - Kritika

|

Küldetésfilm magyar módra, avagy Köbli Norbert tovább zsánerkedik.

Az, hogy a Szürke senkik egy hiánypótló film, már konstatálhattuk abban a pillanatban, amikor először hírt hallottunk a produkcióról. Egy csapatnyi vegyes etnikumú férfi az I. világháború ideje alatt öngyilkos küldetésre merészkedik olasz földre - ez már önmagában egészen rendhagyónak tetszik a magyar filmgyártásban, de nem árt tudni, hogy már az I. világháború témája IS egy óriási vakfoltnak számít. Nem hogy nálunk, de szerte a világon kevesebbet foglalkoznak nagy vásznon (vagy kicsin) a világháborúk legelsőjével, így Köbli Norbert filmjét már ezt tudva is tűkön ülve vártuk - hát még ha hozzávettük azt, hogy személyében nem mással, mint a magyar zsánerfilm egy koronázatlan királyával van dolgunk.

Hirdetés

Döme (Kovács József) zöldfülű, ám tettre és harcra kész ifjoncként néz szembe az ismeretlennel a film egyik első - egyébként rendkívül erőteljes - képkockájában. Azaz dehogyis, Döme ekkor még egyáltalán nem tettre kész, éppen ellenkezőleg: tekintetében, arckifejezésében ott van a kétségbeesés és rettenet, és még csak fogalma sincsen arról, hogy mennyire icipici kis porszem ő a nagy háború gépezetében. Olyan pici, hogy tehet ő bármit a maga kis hadszínterén, sokat nem fog nyomni a latban. Nincs ez másként társaival sem, akik ugyan egytől-egyig sokat látott sártúrók és háborúskodók, nagyjából ugyanolyan elveszett, feláldozható hústömegek, mint amilyen Döme. 

A Szürke senkik ugyan műfaját tekintve háborús akciófilm, mégsem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy mennyire a karakterek filmje ez. A forgatókönyvírónak és Kovács István rendezőnek egy jó órája volt arra, hogy bemutasson nekünk öt karaktert úgy, hogy közben még mozgósítja is a cselekményt és a műfajnak megfelelően imitt-amott akciójelenetekkel is megörvendezteti az arra vágyó nézőt. Nem könnyű feladat. Viszont az akadályt ügyesen vették: a Trill Zsolt által alakított őrmestertől kezdve a halott fia koponyáját hazaszállítani kívánó osztrák férfin át egészen az őrmesterrel szoros barátságot ápoló oláhig mindenkinek kijut egy-egy jelenet, melyben lelkükbe engednek pillantást, emígyen gondoskodva arról, hogy kellőképp szívünkbe zárjuk az illetőt a film végére.

A tábortüzek meghitt és relatíve nyugodt percei kiváló alkalmat nyújtanak az ilyen önvallomásokra és intimebb megnyilatkozásokra, Köbli pedig maximálisan kihasználja ezeket a lehetőségeket. Dialógusai pontosak, ritmussal és élettel telítettek. A szürke senkikből egy csapásra színes, élettel teli valakik lesznek, akiknek múltjuk, jelenük van és tervük az életre nézve. Sajnálatos módon - és itt elérkeztünk a film főbb problémájához - ezek a karakterek azonban legyenek bármennyire is szimpatikusak, igazán kiteljesedni, kikerekedni nem tudnak, mely leginkább a fináléban érezhető. Pedig önmagában nézve ötletes a befejezés is, szépen kiemelődik benne az események a nagy egészhez viszonyított jelentéktelensége, de hiába - a karakterekben lett volna még spiritusz és lehetett volna még velük mit kezdeni, ahelyett, hogy a levegőben hagyták volna őket lógni. Ennek orvosolása pedig hiányzott volna ahhoz, hogy a befejezés emocionális töltettel töltődjön. 

A maga röpke egy órájával persze így is sikerül egy jó kis sprintet lefutnia a filmnek. Kovács István értő rendezése megmutatkozik mind a rövid, de intenzív, amerikai háborús filmek valósághűségét idéző akciójelenetekben, mind pedig a csendesebb szcénákban, amikben "csak" beszélgetnek a főszereplők. Hiába "csak" tévéfilm (bár ezt a "csak"-ot tényleg elhagyhatjuk már a Félvilág óta), kellemesen nyomott atmoszférájának, feszült jeleneteinek, profi kivitelezésének és színészeinek köszönhetően eszünkbe se jut az, hogy lenézzük mozis társaival ellenben. Kovács József épp úgy remekel a naiv és tapasztalatlan, a háború borzalmának keserű levét épphogy megízlelő Döme szerepében, mint Trill Zsolt, akinek jelenléte egyszerre tekintélyt parancsoló, atyáskodó és szigorú - utóbbi főként akkor, ha parancsmegtagadásról esik szó.  

Ha össze kellene hasonlítanom a forgatókönyvíró eddigi filmjeivel, úgy továbbra is a Félvilág az, amelyet a legkiforrottabbnak és legprofibb munkának titulálnék. A Szürke senkik egy jottányit elmarad tőle karakterei lezáratlansága és lekerekítetlensége, valamint az ebből fakadó finálé lapos volta miatt, előbbiek azonban még így is vannak olyan jól felvázolva és színészek által kiválóan megjelenítve, hogy dicséretet érdemeljenek. Hosszabb játékidővel talán még jobban is működhetett volna, de még így, hibáival együtt is büszkén mutogathatják majd az alkotók, hogy ők bizony ilyet is tudnak. 

Szürke senkik

Kinek ajánljuk
  • Köbli Norbert munkásságának kedvelőinek!
  • A háborús filmek szerelmeseinek!
  • Akik hiányolták a hazai palettáról a "men-on-mission"-filmeket.
Kinek nem
  • Akik szerint 1 óra nem elég egy háborús filmhez.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.