Hirdetés

Tár - Kritika

|

A cancel culture szimfóniája.

Hirdetés

Todd Field a 2006-os Apró titkok óta nem készített filmet, a Tárt pedig kimondottan Cate Blanchettre írta, így ha ő nem vállalja el a szerepet, most nem beszélhetnénk a végeredményről. Szerencsére a színésznő igent mondott, aminek mi csak örülhetünk, mert mind témáját tekintve, mind gondolatiságát felmérve, és természetesen a színészi játékot látva is egy egészen különleges alkotás született.

Lydia Tár (Cate Blanchett) a jelenleg élő egyik legelismertebb karmester. Számtalan díjat zsebelt be, a szakma és a közönség is tiszteli, élteti, ami nőként ebben a szcénában különösen nagy szó, ráadásul nemsokára önéletrajzi könyve jelenik meg. Feleségével egy kislányt nevelnek és készülnek a következő nagy előadásra, melyre maga Lydia is komponál egy tételt. Ilyen egy tökéletes élet, mondhatnánk, de a "nem minden arany, ami fénylik" közhely itt is bizonyosságot nyer.

Hirdetés

Előzetesen egy olyan karakterdrámát predesztináltam, mely a stresszre, mentális leépülésre fókuszál a főhős szemén keresztül, mindezt autentikus aspektusból, némi misztikummal megfűszerezve, ahogy azt az Anthony Hopkins főszereplésével készült Az apa tette. Noha vannak efféle elemek a Tárban is, Field műve teljesen más témát jár körbe.

Az internet korában minden eddiginél nagyobb méreteket ölt a cancel culture, ahol senki sincs biztonságban és az önjelölt rögtönítélő bíróság szinte bárkit alá tud ásni pillanatok alatt. Ennek megvannak az előnyei, de mára annyira a visszájára fordult ez a fajta önbíráskodás és agresszív véleménynyilvánítás, hogy az embereknek sokszor bizonyíték sem kell ahhoz, hogy megbélyegezzenek valakit. Hogy miért térek ki erre? Mert a Tár ezt a folyamatot hivatott ábrázolni, ám messze nem csak végletekben gondolkodva. A cselekményt három részre lehet osztani és mindegyik szegmens más miatt érdekes. Az elsőben megismerjük Lydiát, a sikeres embert, aki férfiakat megszégyenítő maszkulin kisugárzással és határozottsággal bír. Egy interjú során akkor is isszuk a szavait, ha fogalmunk nincs a klasszikus zene mélységeiről. Diákoknak tartott előadásában sajátos nézőpontot fogalmaz meg a mű és a művész elkülönítéséről. Nem mellesleg ez a jelenet egy hatalmas fricska a mindenen megsértődő generációnak és üdítő élmény volt hallgatni, nem beszélve a technikailag kifogástalan felépítéséről.

A középső felvonás a nagy eseményre való felkészülést meséli el és lassacskán megjelennek a viharfelhők hősünk feje fölött. A záróakkord aztán lelök a lejtőn és felfedi a csontvázat a szekrényben. Pontosabban csak részben, mert Field szinte semmi konkrétumot nem mutat meg. Egy arc, összeérő lábak, egy tekintet, sokszor nem vagyunk tisztában a részletek fontosságával, csak miután vége lett a filmnek kezd el körvonalazódni, hogy a maga minimalista módján, de a nyilvánvaló végig a szemünk előtt volt.

Az író-rendező pazar érzékkel vezeti végig a nézőt Lydia karakterén, betekintést enged a fejébe, s bár elég hamar világossá válik, hogy nem egy jó ember, a jellem nem csak fekete vagy fehér lehet. Field fajsúlyos kérdéseket vet fel, válaszokkal pedig nem kíván szolgálni és ez így van rendjén. Nem tör pálcát hőse felett, helyette a nézőre bízza a döntést, mely elsőre talán könnyűnek tűnhet, de közel sincs így.

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Minden színész előtt le a kalappal, de ez Cate Blanchett filmje. Nagy valószínűséggel írhatja a köszönőbeszédeket, mert minden létező díjat be fog zsebelni ezért az alakításért, teljesen megérdemelten.

A Tár mást adott, mint amire számítottam, de eszem ágában sincs számon kérni a saját elvárásaimat, mert a végeredmény így is fantasztikus. Talán a hosszán lehetett volna kurtítani, mert a majd' 160 perces játékidőt nem érzem indokoltnak, de a film nézeti magát és el lehet, sőt el kell merülni benne. Modern és aktuális témát boncolgat olyan perspektívából, ahogy eddig még nem láthattuk. Meddig mehet el az ember, ha van hatalma, tehetsége? Képesek vagyunk-e elkülöníteni a művészt a művétől? Jól járunk-e, ha megfosztjuk a világot egy zsenitől, ha arról kompromittáló dolgok derülnek ki? Érezhetünk-e egyszerre megvetést és sajnálatot valaki iránt? Field ilyen és ehhez hasonló kérdéseket ültet el a fejünkben, mindezt olyan köntösben, ami diskurzust képes indítani, így téve a Tárt egy olyan fontos alkotássá, mely a stáblista legördülése után is sokáig velünk marad. Sőt, akkor válik igazán erőssé.

A film VoD-on érhető el.

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Tár

Kinek Ajánljuk
  • Aki egy fontos és aktuális filmre kíváncsi
  • Aki nem csak végletekben szeret gondolkodni
  • Aki szereti azokat a filmeket, amik a befejezés után még erőteljesebbé válnak
  • Aki kedveli ha egy film elgondolkodtató kérdéseket tud feltenni
  • Aki kíváncsi az év legjobb női alakítására
Kinek Nem
  • Aki nem szereti a lassú folyású drámákat
  • Aki egy filmet elsősorban a szórakozás miatt néz meg
  • Aki mindenen megsértődik
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.