Térkép a csillagokhoz - Kritika

David Cronenberg (aki olyan remekművekért felelős, mint a Karambol, az Erőszakos múlt, illetve A légy) igazán vehetne egy lélegzetvételnyi időt a forgatókönyv elolvasása és a rábólintás között. Talán megihatna egy teát, elszívhatna egy cigit. Vagy akár - ha már rá is bólíntott - egy picit átgondoltabban kéne csinálnia a dolgokat. Tudom-tudom. Ki vagyok én, hogy megmondjam a kanadai rendezőistennek, hogy miként intézze a dolgait? Egy senki, persze. Egy izgága, bugris firkász. De mégis, nem hunyhatunk szemet afölött, hogy Mr. Cronenberg kicsit elkanászodott. Egy cseppet megváltozott, vagy a világ változott meg körülötte és nem tud lépést tartani, elvesztette a fonalat, de ez az ember, aki anno A légy című zseniális horrorfilmet jegyezte, már nem a régi. Nem is ott kezdődött a baj, amikor az Erőszakos múlttal egy sokkal visszafogottabb és letisztultabb stílust választott a történet elmeséléséhez. Hanem ott és akkor, amikor falra hányt okoskodásokkal és ál-intellektüel megmondásokkal, mélynek szánt böfögésekkel próbálta Robert Pattinsont a helyes irányba terelni a Cosmopolisban. Pattinsonnak jót tett, mert végre szakított az Edward Cullen-imágóval. Cronenberg-nek nem tett jót, mert ő ennél bizonyítottan többre képes.

Most újra itt van a Cosmopolis után. Várjuk izgatottan, hogy az előző film csupán egy ostoba félreértés volt-e, egy véletlen, vagy pedig komolyan kezdhetünk aggódni a bio-horror atyjáért. A Térkép a csillagokhoz egy hollywood-i történetet mesél el kapzsiságról, sztárficsúrokról, álmokról és a soha békét nem hagyó, folyamatosan kínzó múltról. Amilyen jól hangzik ez és amilyen jól hangzik az, hogy David Cronenberg egy Hollywood-szatírát készít, olyannyira lett mellényúlás a kész film. Először is, maguk a szálak, az alapsztori sokat látott, sokszor ellőtt üres frázisoknak tűnnek, a módszer, ahogy a rendező a témához nyúl, pedig ügyetlen. Ügyetlen, mert bár biztosan többre is képes lenne, ő csupán felmondja a dolgokat a maga cseppet sem szubtilis, explicit módján, arra azonban már képtelen, hogy ezeknek a történéseknek plusz dimenziót, mélységet adjon. Az lejön a filmből, hogy Hollywood gonosz és az ott lakóknak a lelke romlott és igaztalan, de ez nem bizonyul elégnek: ennél sokkal, de sokkal több kell ahhoz, hogy egy hiteles és húsbavágó kritikát kapjunk az Álomgyárról. Nem elég csak úgy odahányni a dolgokat, rendezni is kéne azokat és valós emocionális hátteret szolgáltatni hozzájuk. Így hiába teljesít jól Robert Pattinson (a The Rover után idén újra), Mia Wasikowska, John Cusack és Julianne Moore, sok köszönet ezért nem jár sem a forgatókönyvírónak, sem pedig a rendezőnek. A helyzet csupán az, hogy jó színészek és kihozták a félkész karaktereikből azt, amit ki lehetett hozni. Az se bizonyul elegendőnek, hogy Cronenberg a maga szokott, hideg, rideg modorában, cinikus üzemmódban van. Nem elég hidegnek és ridegnek lenni, ahhoz tartalom is kell, hogy mindez funkcionális legyen.

De ha az emocionális háttérnek híján is vagyunk, amúgy sem teljesít túl jól a film. A több szál játékidő végére történő összeeresztése és egybezsúfolása ügyetlennek hat, nem mellesleg pedig az utolsó harmadra minden katyvasszá és tét nélkülivé válik. A felszín kaparása, az tehát nagyon megy. Sokat hallott rémtörténetek felmondása Hollywood-ról, az is. De az, hogy mindezt egy épkézláb történetbe beágyazzuk és úgy tálaljuk valami esetleges plusz hozzáadásával...Na az elég nehézkesen megy a rendezőnek. Ami nagy kár, mert valószínűleg mi hiába mondanánk neki, hogy ezt így ne folytassa: magának kell rájönnie, hogy rossz úton halad. https://www.youtube.com/watch?v=xNu-AOCq0l4

Oldalak: 1 2