Hirdetés

Testről és Lélekről - Kritika

|

Enyedi Ildikó egy zavarba ejtően intim és érzékeny filmmel tért vissza a hosszú kihagyás után.

Mária (Borbély Alexandra) furcsa lány. Amikor először találkozunk vele, mintha egy földönkívülit néznénk, aki még csak tanulmányozza az emberiséget és az interakciók mibenlétét. Gépies reakciók és még gépiesebb mozdulatok tagolják létezését. Később megtanuljuk, gyermekkora óta tartózkodik az emberektől, nem tudja, miként kell érezni, nem tudja, miként kell közeledni a másik felé. Otthon, lakásának magányában sószórókkal játssza újra a napi szituációkat, beékelve azokat a kis apróságokat, melyek a hétköznapi beszélgetésekben felbukkannak. Mit kellett volna mondani, mit kellett volna máshogy mondani... Tudatában van annak, hogy nyitni kellene a változás felé és mégis egy, a külvilágtól teljesen elszigetelt kis burokban tölti magánéletét. Endre (Morcsányi Géza) ezzel szemben nem küzd ilyen problémákkal, az ő kiüresedése más formában jelenik meg. Élt ő már eleget, volt elég nővel, de napjai Máriáéhoz hasonlatosan egy sekélyes mederben zajlanak: munka végeztével egyetlen elfoglaltsága, hogy elmajszol a tévé előtt egy felvágottas kenyeret. Látszólag semmi közös nincs bennük magányosságukon kívül, de két ember közötti vonzást igencsak megdobja az, ha történetesen éjjelente ugyanazt álmodják - és erről tudomást is szereznek.

Hirdetés

Enyedi Ildikó egész pályafutása során különös hangulatú, több síkon is mozgó, olykor dekódolásra váró nagyjátékfilmekkel örvendeztette meg a filmnézőket, és visszatérő munkájával sem hazudtolta meg korábbi önmagát. Történetének és gondolatmenetének kommunikálásához ezúttal azonban egy jóval letisztultabb formát választott: nincsenek mellékzöngék, nincsenek mellékvágányok (egy kivételével, amit így is ügyesen zár le a rendezőnő), csak egy történet két emberről, akik keresik a módját, miként nyithatnának egymás felé. Láthattunk már a szokványtól eltérő eszközökkel operáló szerelmes filmeket - itt akár az Egy makulátlan elme örök ragyogását is felhozhatjuk példának -, de így is mindig örömtelinek hat, amikor valaki ennyire másként nyúl az agyon nyálazott szub-zsánerhez. 

Már a film címe sem árul zsákbamacskát: testről és lélekről egyaránt beszél nekünk Ildikó, mint két síkról, melyek a másikkal együttesen lesznek igazán erősek. Mária és Endre ugyan álmaikban egy párt alkot (igaz: szarvasok képében), de kötelékük akkor válik igazán erőssé, amikor fizikai kontaktust létesítenek egymással. Kell az érintés, kell a gyengédség, kellenek azok a francos érzelmek. Kell az a romantikus dal is, még ha fájó érzéseket is kelt bennünk. Borbély Alexandra és Morcsányi Géza szokatlan párosa tétlenül, bizonytalanul áll a szituáció előtt, amelybe belekerültek. Esetlenül próbálnak közelebb kerülni a másik felé, de sokszor az eredmény nem több kínos feszengésnél. Mégis miként közeledjen az ember a másikhoz? Hogyan nyisson? Hogyan kezdeményezzünk beszélgetést egy olyan emberrel, akinek álmai azonosak a sajátunkkal? Nehéz ez. Nehéz nekik is, de legyen bármily nehézségekkel kikövezve a szerelemhez vezető út, megéri a sok erőfeszítést. Megéri elmenni a lemezboltba, végighallgatni az összes szerelmes dalt, hogy aztán ráleljünk arra, ami igazán megfog.

Alexandra tapasztalt színésznő, Géza ezzel szemben elsőfilmes (nem)színész, egyikük játékát sem érheti rossz szó. Minden rezdülésükben ott van az egész karakter - vagy a teljessége, minden megtörtsége és életuntsága, vagy a bezárkózás, a titkok végtelen halmaza. Alexandra minimális színészi eszköztárral jelenítette meg a film hősnőjét - gondosan elzárva nem csak filmbeli partnere, de nézők elől is azt, hogy mi zajlik pontosan a fejében és miért viselkedik úgy, ahogy. Géza szerepe kicsit hálásabb, ő egy hétköznapibb embert formálhat meg, de természetessége eszköztelenül jelenik meg.

 

Enyedi Ildikó filmje érzékeny alkotás. Emberi, tele van empátiával. Empátiával a két főszereplője iránt, empátiával az állatok iránt (ez fontos jellemző, hiszen vágóhíd-közelben vagyunk), empátiával az élet, a természet iránt. Ezzel együtt humorát sem lehet elvitatni - bár tény, hogy váratlan pillanatokban mosolyogtatja meg az embert, olykor pengeélen táncol a groteszk és a még vállalható között, az eredmény pedig mindig emberséges. Akkor is, amikor épp az előző pillanatban sokkolt bennünket a rendezőnő. Emberséges úgy is, hogy a cselekmény helyszíne, a közeg maga alapjáraton nem indukálná mindazt a hangvételt és hangszínt, stílust, amelyben megfogant a film.

Komplex alkotás a Testről és lélekről - hisz amilyen komplex a test, olyan komplex a lélek is. Komplexitásával együtt egy olyan rendezőt sejtet maga mögött, aki érzelmileg fejlett, hiszen tisztában van azzal - és ezt világos eszközökkel a néző számára is tudtul adja -, hogy az egymással való kommunikáció, egymás elfogadása, a másik felé nyitás és az élőlények iránti tisztelet elengedhetetlen.

Különös hangulatú darabról beszélünk - különös a hangulata és különös, hogy nem siklott ki a végén. Hol nyers képekkel, hol álomszép, természetbeli szcénákkal, színészeinek elhivatottságot tükröző játékával, empatikus hozzáállásával festi fel két elveszett ember szerelmét. Romantikus film, bár a fősodorbeli romantikus filmek kedvelői számára megterhelő lehet, vagy legalábbis feladhatja a leckét. Pedig ha belegondolunk, kevés romantikusabb és szebb dolog van annál, mint hogy két ember szarvasok képében találkozik álmában. Szerelembe esnek és végül ez az álom az, amely elősegíti kettejük való életbeli bensőséges kapcsolatát.

Testről és Lélekről

Kinek ajánljuk
  • Különleges hangulatú szerelmesfilmek kedvelőinek.
  • A szarvasok látványának rajongóinak.
Kinek nem
  • Akik nem szeretik a lassabb sodrású filmeket.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!