Milyennek kell elképzelni egy sorozatot, ami a világ egyik legismertebb filmje, A Keresztapa történetének születéséről, a film forgatásáról és háttérmunkálatairól szól? Ez egy dokumentumfilm? Dehogy... ez egy rendes játékfilm, egy tíz epizódos miniszéria, amelynek gerince, hogy miként robbant be Mario Puzo regénye, hogyan került Albert S. Ruddy-hoz a megfilmesítésének a feladata, hogyan verbuválta maga köré a csapatát Francis Ford Coppola-val az élen, és hogy küzdött foggal körömmel, hogy az a film valósulhasson meg, amit ma mindnyájan ismerünk.

1969-et írunk. Az Apollo-11 épp eljuttatja Neil Armstrongot és Buzz Aldrint a Holdra, a Beatles utoljára rögzít albumot (az Abbey Roadot), és Mario Puzo kiadja a rendkívüli sikert hozó könyvét, A Keresztapát. Albert S. Ruddy ekkor még épülettervezőként dolgozik, de forgatókönyvírói ambícióitól fűtve megpróbálkozik egy fogolytáboros háborús komédiával betörni Hollywoodba. Megszületik a Hogan's Heroes. De Ruddy nem akar itt megállni, filmproduceri babérokra tőr, és ahogy egyik esemény követi a másikat, hozzákerül a feladat, hogy rántson össze egy kompetens alkotógárdát A Keresztapa adaptálásához.

A The Offer nem kizárólag A Keresztapáról kíván szólni, sokkal inkább szeretne annak elkészülésén keresztül betekintést engedni a 70-es évekbe, annak filmgyártásába, tisztelegni az alkotók és a kreatív folyamatok előtt, illetve egy szeretetteljes hommage filmről is van szó, ami megidézi A Keresztapa azóta meg már toposszá vált gengszteres jeleneteit. A széria legnagyobb érdeme, hogy megáll a saját lábán. Kitűnő színészi gárdával, azonosulható karakterek tucatjával, határozott történetvezetéssel nem csak leköti a figyelmet, de szerfelett szórakoztató is. Még akkor is tátott szájjal tudtam volna nézni epizódról epizódra, ha nem egy filmklasszikusról, hanem egy fiktív filmről lett volna szó.

Nem szeretném elfogultságom tovább véka alá rejteni, hiszen a The Offer számomra az utóbbi évek egyik legkedvesebb sorozata, ami úgy tudta elérni, hogy minden héten lelkesen fogyasszam el az új epizódokat, hogy... hát a cselekmény részéről tudtam, hogy nem érhet meglepetés. A Keresztapa kulturális hatásával a többség minden bizonnyal tisztában van, de az elkészülte kulisszatitkaival és érdekességeivel nem biztos. A sorozat nagyon jól megágyaz és csattanósan mutatja be a háttérmunkálatok legjobb pillanatait, amiket A Keresztapa rajongók biztos álmukból felkeltve felsorolnának (én is ismertem néhányat), de látni ezeket egy ilyen minőségben elkészített történetben megelevenedni, az fenomenális élmény.

A The Offer úgy adózik tisztelettel a legalázatosabb mód A Keresztapa irányába, hogy egy pillanatig nem próbálkozik annak hátán felmászni. A részek folyamán megismerjük a film színészeit, akikkel jó pár jelenetben találkozunk, ahogy a felvételekről beszélgetnek, készülnek a forgatásra, teljes jelenetek forgatásán is ott vagyunk, és bejárjuk A Keresztapa híres helyszíneit. Ellenben sose látjuk a leforgatott jeleneteket, semmilyen képkockát abból, amit a kamerák éppen rögzítenek, a sorozat határozottan tartózkodik attól, hogy imitálja A Keresztapát, ilyenkor mindig a stábot, vagy éppen a nézőket látjuk, hogyan reagálnak a felvételre, amiket lelki szemeinkkel mi is láthatunk, ha visszagondolunk A Keresztapa ezerszer látott képsoraira. Egyik kedvenc jelenetem, amikor a filmet elsőnek mutatják be egy kisebb közönségnek, és percekig csak a közönséget látjuk, hogyan reagálnak a filmre, és a zene és a hanghatások alapján körülbelül be is tudjuk lőni, milyen snittek peregnek le a szemeik előtt. A sorozat aléfestőzenéje hangszerelésében emlékeztet A Keresztapa zenéjére, de dallama és stílusa is eltérő. Ezáltal egyszerre valami ismerős, mégis sajátos, ami úgy en bloc az egész szériára jellemző érzés.

Ahogy írtam fentebb, ez a sztori a filmgyártás mindennapos harcairól is szól, illetve egy gengszterfilm hommage is a sorozat. A főszereplőinknek folyamatosan problémákat kell megoldani a forgatókönyv hossza, a helyszínek lefoglalása, a stábtagok összetűzése miatt, Ruddy-nak meg kell küzdenie a Paramount Pictures igazgatójával, Robert Evans-szel, illetve a vállalat pénzügyeseivel, Evans-nek pedig a stúdiót birtokló vállalat Gulf & Western fejesével Charles Bluhdornnal. Vagy ezek hárman csapnak össze különböző felállásokban. A Keresztapán túlmutatóan egy sokkal átfogóbb képet kapunk a Paramount Pictures működéséről (még ha erősen romantizálva is van a legtöbb aspektusa), hogy milyen más filmek is készültek annak idején, azok kapcsán is milyen harcokat kellett megvívni, milyen kompromisszumokat kellett megkötni. Azon filmszerető olvasók, akiknek már a fenti sorok olvasása közben is megjött a kedv, hogy belenézzek a sorozatba, azok mindenképp imádni fogják.

De hogy jön ide a gengsztervonal? Azon kívül, hogy maffiózókról szól A Keresztapa? A film készültének híre a New York-i Colombo bűnözőklán főnökének figyelmét is felkeltette, aki nem igazán akarta, hogy ez az amúgy is az olasz kisebbségre rossz fényt vető könyv alapján még mozifilm is készüljön. Ruddy-nak a sztori előrehaladtával realizálnia kell, hogy valahogy ki kell egyezni a valódi maffiával, ha tényleg el akarja készíteni a filmet. A Colombo történetszál önmaga hozza be a gengszter toposzokat, keresztapás kikacsintásokat, amik valóban jól működnek, és remekül illeszkednek a történetbe, ahol Hollywood bonyodalmai mellett már a New York-i alvilág által hozott nyűgökkel is szembe kell nézniük főszereplőinknek.

A The Offer nem is annyira tisztelgés A Keresztapa előtt, inkább tisztelgés az alkotói előtt. A The Offer egy korrajz, a 70-es évek filmes világának romantizált megtestesülése, egy kulisszák mögötti betekintés, egy gengszter hommage film. De a legfőképp a The Offer egy szerelmeslevél a filmhez, mint kulturális formához. A sorozat a szereplőin keresztül mutatja meg azt a elhivatottságot, azt a vallásos áhítatot és szentimentalizmust, hogy milyen fontosnak tartja magát a filmművészetet. A karakterek magánéleti döntéseivel, viselkedésével, prioritásaival, de néha monológok formájában is tudtunkra hozzák, mi jelent számukra eme alternatív valóságok megteremtése, történetek életre keltése. A sorozat számomra legimponálóbb jellemzője, hogy a filmek kapcsán nem csak a problémamegoldáson van a hangsúly (aki ilyenfajta filmre vágyna, az csalódni is fog, mert elég hamar érkeznek megoldások a megjelenő bajokra), hanem a kreatív folyamatokon. Amikor egy sztori kapcsán nem csak a cselekményről beszélnek, hanem arról, hogy miről szól ez a történet. Miért fontos a téma, mit akarunk átadni a nézőnek, milyen érzéseket akarunk kelteni? Mi a fő motívuma a filmnek? A bűnözés? A lövöldözés, akció? Vagy inkább a család? És így ugrik meta szintre a The Offer, mert ahogy a karakterei arról beszélnek, miről kellene szólnia A Keresztapának, a The Offer alkotói is nagyon tudatosan nyúltak ahhoz, hogy sorozatuknak miről kellene szólnia. A Keresztapáról? A rendező és producekrek döntéseiről? Vagy magáról a filmgyártásról? Vagy vegye át azt, amiről A Keresztapa szól, hogy így a lehető legerősebb hommage lehessen? Talán ezek mindegyike igaz.

A felsoroltak összessége tizedannyira se tudna ilyen fenomenálisan egy egységes élménnyé összeállni, ha nem fognák össze rendkívül jól megírt karakterek és egy pazar színészgárda. A legkisebb szerepeket is pazar mód játsszák el, mindegyik karakternek megvannak a maga érthető indítékai, szerethető oldala, érzelmes pillanatai, aminek hála azt érezzük, mind autonóm karakterek és szerves részesei ennek a történetnek, nem csak súlytalan mellékfigurák, akikre csak azért van szükség, hogy megfelelő irányba haladjon a cselekmény. Miles Teller talán eddigi legjobb alakítása, ahogy életre kelti az ambiciózus, nagydumás Ruddy-t, aki mindenbe páros lábbal áll bele, reménykedve, hogy neki kedvez a széljárás. Remek párost alkotnak asszisztensével, akit Juno Temple alakít, hiszen nem egy a főszereplőt támogató, magát háttérbe helyező karakterről van szó, hanem egy hasonlóan ambiciózus nőről, akinek saját érdeke is, hogy jól menjen a projekt. Mellette még szuperlatívuszokban tudnék beszélni a playboy lazasággal felvértezett Robert Evansről (Matthew Goode), a vállalat könyörtelen, de mégis imádnivaló ausztrál vezetőjéről, Charles Bluhdornról (Burn Gorman) és a Joe Colombot életre keltő, tucatnyi maffiafőnök alakításra ráverő Giovanni Ribisiről. De ki nem hagynám Dan Foglert, aki mintha egész életében Francis Ford Coppola alakítására készült volna, illetve a Mario Puzot alakító Patrick Gallo is kitűnő munkát végzett. Mindegyik karakter rettentően érdekes, és olyan szintű összhang van a színészek között, ami miatt már fájó, hogy csak ebben a 10 részben láthatom őket együtt.

A film eseményeinek nagyja valójában is megtörtént, ellenben ne úgy kezeljük mint dokumentumfilmet, mert a dramaturgia oltárán nagyon sok helyen ki van színezve a sztori. Illetve csalódhatnak, akik tényleg egy A Keresztapára fókuszáló sorozatra vágynak, ami kizárólag azokra a konfliktusokra épülne, amik a film forgatását érintik, mivel azok ahogy jönnek, olyan gyorsan mennek is, de nem is ezeknek a dramatizálására épít a történet. A karakterek személyes problémái, a szerteágazó történetszálak gyakran elveszik a fókuszt a konkrét film konkrét forgatásáról, és megértem azokat is, akik abból láttak volna többet, de ahogy fentebb írtam, ez a széria elsődlegesen nem erről szól.

Azoknak ajánlanám-e a The Offert, akik szeretik A Keresztapát? Vagy a maffiafilmeket? Vagy akiket a 70-es évek filmgyártása érdekel? Ezek egyike se lenne butaság. De legfőképp azoknak, akik szerint a film túlmutat szórakoztató történeteken. Akik velem együtt úgy gondolják, hogy van valami mágikus abban, amikor elveszünk egy fiktív történetben. Amikor egy film végén többként állunk fel, mint ahogy leültünk. Hogy önmagában csodálatos a mozgókép hatása, amikor együtt nevetünk, sírunk, meghatódunk, szomorkodunk a szereplőkkel és a többi nézővel. Nekik ez mindenképpen egy kihagyhatatlan ajánlat.