Szeptember 1-jén visszatértünk Középföldére, ugyanis ekkor debütált a több mint 400 millió dollárból készült A hatalom gyűrűi a Prime Videón, ami még jóval A Gyűrűk Ura és A hobbit eseményei előtt veszi fel a fonalat. Ennek apropóján elővettük Dome Karukoski 2019-es életrajzi filmjét, a Tolkient, mely a regényírás előtti időszakot veszi górcső alá.

Valószínűleg sokaknak már a film alapkoncepciója csalódást okozhat, hiszen ki ne lenne kíváncsi arra, hogy John Ronald Reuel Tolkien miképp alkotta meg összetett univerzumát, ahol olyan népek élnek együtt, mint például a hobbitok, a törpök, a tündék és az emberek. Karukoski azonban nem ad konkrét választ erre, de az író-nyelvész coming-of-age sztorija még így is tartogat jelentős fordulópontokat, amik később nagyban meghatározták karrierjét.

A Tolkien bemutatja az író (Nicholas Hoult) sanyarú gyerekkorát, tanulmányait és az első világháború időszakát az életére vetítve. Nem telt el úgy este kiskorában, hogy édesanyja (Laura Donnelly) ne mesélt volna neki és fivérének, Hilarynek (James MacCallum), de korai halála miatt a gyerekek az őket korábban már támogató Francis atya gyámi gondozása alá kerültek. A film során betekintést nyerünk továbbá az író szerelmi (Edith Brat - Lily Collins) és társasági életébe, illetve nyelvészeti tanulmányaiba, melyek szilárd alapot adtak a tünde nyelv megalkotásához és kidolgozásához.

Karukoski filmjével a legnagyobb baj az, hogy Tolkienról szól. Csakhogy értsük: nem az a gond, hogy a fentebb említett életszakaszokra tért ki jobban a rendező, hanem mindezt elképesztő tárgyilagosan és felületesen tette. A drámai támpontok adottak, látjuk és értjük, hogy miből mi következik, de a végeredmény csupán egy korrekt tanulói felelet, melyen egy percig sem érezni a valódi tétet (értsd: valójában Edith jelentette az inspirációt Arwen karakteréhez - itt ez nem jött át), ami mellesleg a modern fantasynak ágyazott meg. A hiba tehát nem Tolkien személyében keresendő, hanem a forgatókönyvben, ami bár húzott egy merészet a koncepciójával, mégis abba bukott bele.

A film másik fájó pontja a hitelesség (részleges) hiánya. A regények ugyanis korántsem így és ebben formában születtek volna meg, ha Tolkien nem mélyen hívő. Karukoski ennek ellenére figyelmen kívül hagyta a vallási vonalat, és ezt azzal magyarázta, hogy a regényekhez hasonlóan ő is burkoltan célozgatott ennek szerepére az író életében. Sajnos az lett a következménye, hogy bennmaradt a filmben néhány sablonos imajelenet (először több időt szántak erre, de a tesztvetítések után elvetették), aminek vajmi kevés súlya volt a szerző munkásságát figyelembe véve. Lássuk be: egy-egy fohász vagy kereszt nem implicit vallásábrázolás, hanem puszta dekoráció.

Lehet azt mondani, hogy külön kell kezelni a regényírás szakaszát és a filmben bemutatott időszakot, de J. R. R. Tolkiennél pont az a helyzet, hogy - ha tudtán kívül is - ő már akkor Középfölde vidékét rótta (éppen ezért voltak különösen izgalmasak a nyelvészetre fókuszáló jelenetek). Neki ez volt az élete, amit egy életrajzi filmben hatalmas hiba elmulasztani.