Hirdetés

Trainspotting - Kritika

|

Drogmámorban a skót kölykökkel - újranéztük a kilencvenes évek egyik emblematikus alkotását.

Hirdetés

Mark Renton egy húszas évei elején járó fiatal. Ambíciók híján, a társadalmi betagozódást megtagadva nem lát más módot az unalmas hétköznapjai feldobására mint azt, hogy napjában legalább egyszer az alkarjába döf egy heroinos fecskendőt. Aléltságában megfeledkezik a világról, vagy legalábbis egy kicsit szebbé válik az, és a barátait se látja olyan nyomasztó tükörképnek, mint józan állapotában. Mark Renton jónak látja így az életét, de azért talán nem volna rossz lejönni a szerről...

Hirdetés

Danny Boyle Trainspotting című alkotása - talán nem kell ilyen téren bemutatni - a kilencvenes évek egyik emblematikus mozija, ami többek között (egyáltalán nem elhanyagolható mértékben) a szintén klasszikussá vált soundtrackje miatt is kisebb rajongótábort harcolt ki magának. A heroinfüggők végcélok nélküli világát bemutató film rövid, tömör, invenciózus képi elemekkel megspékelt, nyers és és őszinte darab - még ma is annak számít, pedig ki tudja mennyi olyan drog-film készült el azóta, hogy bemutatták az alapdarabot? Ki tudja, hányan próbálták leutánozni ezt a látszólag minden erőfeszítésektől mentes ábrázolásmódot - annak humorával, ütődött karaktereivel együtt? Mégse bírt megkopni egy picit sem. 

A szűk másfél órás játékidő (milyen üdítő szembesülés volt az, hogy nem egy két órásra dagasztott történettel van dolgom!) energikus lazasággal sűríti bele narratívájába öt jobb sorsra érdemes fiatal céltalan lézengését és lézengésük kátyúkkal nehezített útját. Közülük a legtöbb fókuszt Renton kapja, akinek heroinról való leszokási kísérlete (illetve maga az elhatározás) adja a történések legfőbb katalizátorát - és akinek személyében egy konvenciókat szembeköpő főhőst üdvözölhetünk. Habár a film többé-kevésbé nevezhető tulajdonképpeni felnövéstörténetnek, esetünkben csalafintaság történik, hiszen Renton a filmtörténelem azon pimasz hőseinek sorát gyarapítja, akik bár rálépnek a fejlődés útjára, de juszt sem akarják teljesen feladni önsorsrontó életmódjukat. Ewan McGregor karrierindító játéka Rentonként: pofátlan és összeszedett, csiszolatlan gyémánt. Humoros, nemtörődöm, minden heroinittas mozzanatában benne van a társadalom elleni lázadás - vagy ha nem is lázadás, de hanyagság és "leszarom"-ság. Szarfaló vigyora pedig, ahogyan a film záró képsoraiban halad a kamera felé a lopott pénzzel teli táskával: perfekt!

Túl azon, hogy drogfilmről beszélünk, Boyle Rentonékon keresztül elég sokat elmond arról a generációs közérzetről, amit lefed a Trainspotting. A fiatalok nem azért nyúlnak a droghoz, mert rossz az életük, hanem mert halálra unják magukat - az unalom és a bevett szokások, a társadalmi berendezkedések ellen lázadnak azzal, hogy olyat csinálnak, amit nem szabad. Ha a C-vitamin illegális lenne, azt lőtték volna - mondja a főszereplő egy ponton. Ezen kívül az sem elhanyagolható, hogy mindezzel együtt a Trainspotting valamelyest megelőzte az 1999-ben érkező Harcosok klubját. Renton - akárcsak Tyler Durden - tételekbe sűrítve vázolja fel a hétköznapi, unalmas embert és anyagiasságán keresztül, értéktárgyakon át definiálja azokat a szürke egereket, akik köztünk járnak. A film záró képsoraiban biztosít bennünket afelől, ő is olyan lesz, mint amilyenek mi. Kérdés az, hogy ezt iróniának, önámításnak, vagy épp puszta, tényszerű kijelentésnek vegyük. Akárhogy is, McGregor hangjából olyannyira áthallik az a bizonyos pimaszság (karöltve a szarfaló vigyorral), hogy eszünkbe se jut hepiendet kiáltani. Vagy hogy úgy mondjam, csírájában fojtja el bennünk annak reményét, hogy benő a feje lágya. Dehogyis. 

Boyle a történetet nem szépíti és nem is nyomja el felesleges pátosszal, vagy drámával, erősségét pedig talán épp ebből nyeri. A belső nézőpont érvényesülésével egyes jelenetek bár abszurdnak hatnak, nem kevéssé felkavaróak. Hogy mást ne mondjak, a halott baba szcénája amennyire a semmiből jön, annyira sokkoló - még sokkolóbbá teszi az, hogy a film nem igazán nyújt semmilyen külön büntetést ezért a szereplőknek. Egy kis sokk, pár könnycsepp és élik tovább életüket. Nincs pátosz, nincs könnyfakasztó dráma. Egyéb jelenetekben a rendező vizuális invenciózusságát bizonyítja, amelyek egyrészről abszurdak, meghökkentőek, oltári viccesek és szinte szürreálisak. Renton bekúszása Skócia legmocskosabb WC-jébe a nyavalyás kúpja miatt, majd az, ahogyan felbukkan a csészéből: a kilencvenes évek egyik legképtelenebb snittje. A plafonon járó baba pedig szintúgy megmarad az ember emlékeiben, ahogy Lou Reed Perfect Day című örökbecsű nótáját sem vagyunk képesek úgy hallgatni, hogy ne vegyük ironikusnak. 

A Trainspotting persze nem csupán azért jó, mert McGregor először villogtathatta meg tehetségét, vagy mert Boyle olyan csodás rendező. Azért is, mert a mellékszerepeket megformáló színészeket is sikerült eltalálniuk. Johnny Lee Miller Sick Boy-ként szenzációsan hozza a nagyokost és Bond-szakértőt, Ewn Bremner Spud-ként talán a film legszimpatikusabb figurája, önfeledt nyegleségét nehéz feledni, ahogyan állásinterjúját sem, ahol sikerült totálisan felpörögve beégetnie magát. Aztán ott van Robert Carlyle (később Bond-gonosz a Világ nem elég-ben, amit egész biztosan látott azóta Sick Boy), akinek Begbie-je egyrészt viccesen fenyegető jelenség a maga kiszámíthatatlanságával és pengéjével, másrészt végtelenül suttyó, akinek öntömjénezése ezt egy ideig nagyon jól álcázza. 

Mindezek miatt - és még sok más, fel nem sorolt tényezők miatt - nehéz elvitatni Danny Boyle első igazán sikeres filmjétől a kult-státuszt. Karriert adott egy remek színésznek, megmutatta, hogy heroinfüggőkről lehet viccesen is mesélni (nem mellőzve a nyersességet), megismertette velünk az Underworld Born Slippy-jét, és megtudtuk, hogy éreznek a skót fiatalok saját szülőföldjükről. Egy szó, mint száz: van egy szint, amit a folytatásnak meg kell ugrania.

 

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Trainspotting

Kinek Ajánljuk
  • Azoknak akik látták - de nem unták még meg!
  • Azoknak akik még nem látták - de érdekli őket a folytatás!
  • Azoknak, akik látni akarják, honnét jött ez a McGregor-gyerek.
Kinek Nem
  • Akik idegenkednek a nyersebb ábrázolásmódtól (a wc-ben turkálás kivághatja a biztosítékot a babával együtt)
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.