Trancsírák – Kritika

Egy csoport fiatal utazik le egy erdei kis tóhoz, hogy ott a már fent említett módon töltsék el szabadidejüket. Útközben belebotlanak két „mucsai” jóbarátba, Tuckerbe és Dalebe, akiket egyből sorozatgyilkosnak néznek. A helyzet akkor kezd eldurvulni, amikor egy éjszakai fürdőzés során a két, éppen pecázó barát megmenti a társaság egyik szemre való tagját, Allisont. Innentől pedig végérvényesen elszabadul a pokol, hiszen a horrorfilmeken szocializálódott ifjak megpróbálják kiszabadítani dögös barátjukat a birka lelkű párostól, ezek viszont vérgőzös balesetekbe torkollanak, Tucker és Dale pedig értetlenül áll az öngyilkos fiatalok előtt.

A film lényegében tiszteleg a slasher horrorok legnagyobbjai, leginkább a már említett Péntek 13. és A texasi láncfűrészes mészárlás előtt. Ezt pedig két szerethető főszereplővel teszi. A leginkább ismert kettejük közül Alan Tudyk (Halálos Temetés, Lovagregény), aki egy kissé háttérbe szorul a nagydarab, de csupaszív Dalet alakító Tyler Labine (Relytéjek városa) miatt, de párosuk így is remekül működik. Így még az se bosszantó, ami általában a horrorfilmek sajátossága, miszerint a bulizó fiatalokat, csupa amatőr, színjátszókörből kirúgott pancser játssza. Ebből kifolyólag most az se számít, hogy a „gyilkosoknak” drukkolunk.

A film ugyan nem mondható annak a térdcsapkodós vígjátéknak – pláne úgy, hogy a poénok jórészét ellőtték az előzetesben – és a humor faktor is megfárad a végére, de a két főhősnek, a bőséges vérengzésnek, valamint a rövid játékidőnek (89 perc!) és a műfaj előtti tisztelgésnek hála nyugodtan egy lapon említhetjük az olyan klasszikusokkal, mint a Haláli hullák hajnala. Persze akik egy csepp vér látványától is rosszul vannak, azok messzire kerüljék el, viszont akik fogékonyak a műfajra és értékelik a finom, de nem tolakodó utalásokat – mint például a nyitó jelenet – azoknak a film igazi bűnös élvezet.  

Oldalak: 1 2