A Transformers világból már annyi képregény, rajzfilm és élőszereplős alkotás született az elmúlt években, hogy egy a témában nem elmélyült laikus nehezen tudná megmondani, hogy merre halad a járművekké átváltozni képes robotok története, avagy, érdemes-e követni egyáltalán. Hiszen a hosszúra nyúlt rajzfilmsorozatok inkább a fiatal korosztály figyelmét próbálják lekötni, míg a Michael Bay gyárból futószalagon ömlő mozifilmek már nem csak a Transformers szellemiségétől, de egy átlagos akciófilm minőségétől is jó messze kerültek.
Magamat (a cikk szerény íróját) a mit sem tudó laikusnál pár fokkal magasabbra sorolnám, ámbár tudásom a Transformers franchise világát illetően így is szegényes. Gyermekkoromban a VHS-en megszerzett 1986-os Transformers filmet néztem unalomig, amiben akkori ízlésemmel még nem igazán értékeltem a 80-as évek ma már nosztalgikus slágereit, mostanra viszont el nem tudnám képzelni Optimus fővezér felbukkanását a The Touch dal nélkül. Ezek után (2004 környékén) esténként a tv elé ragadva szippantottam magamba a Transformers: Energon epizódjait, amiért akkortájt teljesen meg voltam őrülve, majd pár éve realizáltam, hogy a Transformers rajongók a leggyengébb és legbénább Transformers animációs sorozatként tartják számon, és miután visszanéztem, miért is voltam oda akkoriban, magamban kellett helyére tenni a dolgot, hogy valóban, ez egy hatalmas hulladék volt. Majd 2010-2012-ben ismerkedtem meg a Transformers: War for Cybertron és a Transformers: Fall of Cybertron videojátékokkal, amik kizárólag a transformerek polgárháborúját voltak hivatottak bemutatni a Cybertron bolygón olyan érdekes körítéssel, háborús atmoszférával, heroikus pillanatokkal és sötét hangulattal, hogy azóta megállás nélkül hivatkoztam eme két játékra, "na így kéne jó Transformers filmet csinálni". Aztán idén nyáron begurult egy ilyen tematikájú animációs sorozat. Megcsinálták? Megcsinálták.
Jó hír: a Transformers: War for Cybertron Trilogyba bárminemű előzetes információ nélkül bárki belevetheti magát. A történet fonalát a Cybertron bolygón vesszük fel, ahol az autobotok és a decepticonok polgárháborúja beárnyékolja fajuk és otthonuk jövőjét.
Nem egy hősi háború nagy küzdelmeibe nyerünk betekintést, hanem egy mindent felemésztő harc végnapjaiba, ahol a harcoló felek megfáradtak, a magasztosság helyét rég átvette a gyásszal vegyül reményvesztettség érzete.
A franchise során a harcoló felek és parancsnokaik, Optimus Prime és Megatron az archetipikus jó és gonosz küzdelmét testesítették meg. A nemes vezér és a gonosz diktátor küzdelmét. Váratlanul ért, de kifejezetten imponált, mikor ezeket a szereplőket kezdte el árnyalni a sorozat már az első epizódban hozzákezdve. Megatront nem szélsőségesen sátáni figuraként mutatják, megvan a maga tragikus múltjában gyökeredző motivációja, az elszenvedett igazságtalansága, a benne fortyogó jogos düh, ami a háború elhúzódásával egyre inkább eltorzította lelkét (processzorát?), és az epizódok előrehaladtával is tapasztaljuk, hogy válik egyre kíméletlenebbé és választja a drasztikus megoldásokat. Vele szemben Optimus sem egy földre szállt angyal: miután harcostársai könyörögnek, hogy vessen véget a háborúnak és tárgyaljon Megatronnal, köti az ebet a karóhoz a Megatron iránti ellenszenve okán, érzelmileg zsarolja bele bajtársait egyre elkeseredettebb akciókba, és még a bolygót életben tartó Allsparkot is hajlandó gondolkodás nélkül elvinni Cybertronról, még ha ez annak pusztulását is jelenti.
A borús atmoszféra mellé jól megkoreografált, látványos harcjelenetek is társulnak, amiket a tétek megléte tesz igazán izgalmassá: szakadnak a géptestrészek, fröcsög az olaj, hullanak mindkét oldalon a katonák. Ha mindez hús-vér emberekkel történne, akkor már kapásból kerülne rá a 18-as karika. De nem egy túlontúl erőszakos sorozatot kell elképzelni, amit gyerekek közelébe nem lehet engedni, de ha egy olyan apró gyerkőcről lenne szó, akinek a robotok halálát se veszi be a gyomra, akkor picit még mindenképp várni kellene. Az eddig elmondottakat pedig remekül összefogja a széria színvonalas és sajátos látványvilága, amibe ha kötözködni akarnék, a mozgási animációk helyenként hagynak maguk után kivetnivalót, de ezzel szemben olyan gyönyörű rajzolt nagytotálok tárulnak a szemünk elé, amik egyike még asztali háttérképként is ellátná a dolgát. Az előző Transformers rajzfilmekkel ellentétben nem a letisztult dizájn dominál, épp ellenkezőleg: a szereplőkön látni a megkopott, rozsdás fémet, a koszos-romos épületek felületét, amik csak még inkább megerősítik egy elhúzódó háború végnapjainak légkörét.
Szerencsére nem csak Optimus és Megatron kapott összetettebb karaktert, mindkét oldalon felbukkannak érdekes figurák, akik nem teljesen értenek egyet vezérük hozzáállásával a háború kapcsán. A decepticonok oldalán van szokatlan hármas felállás, a becsületes hadviselésben hívő Jetfire, az autobotok kiirtását sürgető, és egy fura decepticon fajelmélet gondolatcsíráját megfogalmazó Starscream, és a kettejük között Megatron, aki egyre türelmetlenebbül próbálja lezárni ezt a sok éve húzódó háborút.
Ahogy címében is szerepel, egy három fejezetre osztott történetről van szó, aminek jelenleg az első évada jelent meg, ez hat részt foglal magában. Akár egy este alatt lecsúszhata szezon, a kissé felnőttes megközelítése és mivel háttértudást sem igazán igényel, ez az a Transformers sorozat, amit bárkinek tudnék szívből ajánlani, aki szeretne egy jó robotos animációs szériát, el akar mélyülni a transformerek világában, avagy egyszerűen a Bay filmek után lett kíváncsi, hogyan lehet ebből az alapanyagból egy jó történetet összegyúrni. Egy látványos, sötét hangulatú, reményvesztett polgárháború végnapjainak érzetét piszkosul jól megelevenítő sorozat, ami nem több és nem kevesebb annál, amit elvállal: egy izgalmas, színvonalas Transformers eposz első harmada, ahol bárki bekapcsolódhat, akinek szemlátomást felkelti az érdeklődését az autobotok és decepticonok harcának végkimenetele.
