„A stílus maga az ember.” – szokták mondani, Danny Boyle-nál pedig ez hatványozottan igaz.
Hirdetés
A Transz bizonyos értelemben megfeleltethető Christopher Nolan Eredet mozijának. Mindkettőben emberek próbálnak egy férfi elméjének a legmélyére jutni, miközben a néző figyelmét is igénybe veszik. Azonban Boyle-ék a látványos, sci-fi beütést nélkülözik, amit az ügyes, a rendezőre jellemző videoklipszerű látvánnyal, valamint három erős főszereplővel ellensúlyoznak.
Simon ugyanis részt vett egy képrablásban, de főnökét átverve a képet elrejtette, aki érthető okokból tudni szeretné, hová. A probléma csupán annyi, hogy Simon emlékezetkiesésben szenved, és nem tudja pontosan hol is a festmény, ezért a banda egy hipnotizőr segítségét kéri.
Boyle ügyesen játszik a nézővel. A kezdetben tolvajmozinak tűnő film szép lassan átcsap egy fordulatot fordulatra halmozó erotikus thrillerbe. Ezek a csavarok azonban egyáltalán nem öncélúak, vagy kidolgozatlanok (ahogy az nagyon sokszor előfordul a műfaj képviselőinél), hanem a karakterek jelleméből fakadó következetességek. Márpedig ha a Transzról lefejtünk mindenfajta hámot, akkor rájövünk, hogy egy kőkemény, háromszemélyes kamaradrámát látunk, három nagyszerű színésszel. Vincent Cassel kisujjból kirázza a figurát, ahogy James McAvoynak most sem kell bizonygatnia a tehetségét, azonban a film abszolút nyertese Rosario Dawson, akiért odavan a kamera (ami nem csoda, hiszen Boyle és a színésznő a forgatás idején összemelegedett), de ez egyáltalán nem megy a film rovására. Sőt! Ő az egész kulcsfigurája, ahogy a valóság és álom, valamint a karakterek jelleme között a határvonal elmosódik, és a néző sem tudja már, hogy kinek higgyen, vagy éppenséggel szurkoljon.
Danny Boyle sokadszorra bizonyította tehetségét, és noha pont a fent említett karakterekkel szembeni bizonytalanság okán nehezen kerül a nézőhöz közel akármelyik figura is (ezzel elvéve az azonosulási pontot), és ebből fakadóan a filmnek is megvan a maga távolságtartása, abszolút helyénvaló ebben a koncepcióban. Noha a rendező filmográfiájában nem egy fontos állomás a film, sokan életművük betetőzéseként is elfogadnák. Mi pedig kíváncsian várjuk Mr. Boyle következő munkáját, és eljátszunk a gondolattal, hogy milyen lenne, ha a 007-est, nem csak az olimpiai játékok alatt rendezné. De ez nagyvalószínűséggel csak vágyálom marad, és jobban tesszük, ha felébredünk.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.
