De ne szaladjunk ennyire előre, a mese ott kezdődik, hogy megismerkedünk a trollok nagy exodus-ával, amellyel sikerült elmenekülniük az őket örökösen megevéssel fenyegető bergeniektől. De nehogy azt higgyük, hogy a csúnya, gonosz - és helyenként iszonyatosan cuki - bergenieknek nincsen jó oka erre a rossz szokásra: abban a tévhitben élnek, hogy boldogságuk egyetlen forrása a némileg tripes táncokat járó trollok elfogyasztása. Meg is adják a módját, hiszen évente egyszer hatalmas ünnep keretében szüretelnek a városuk fáján lakó trollokból, akik számomra valamilyen rejtélyes oknál fogva egészen az ünnep kezdetéig várnak a meneküléssel, dehát a tervezés nyilván sok időt felemésztett. Így azonban a bergeniek kis hercegecskéje éhen marad, és abban a tudatban kell élnie életét, hogy soha nem lehet boldog.
Ugrunk húsz évet az időben, és a trollok pici Pipacs hercegnője (Anna Kendrick/Csuha Bori) elképesztő mértékű boldogságban felcseperedik, példamutatóan elől jár az éneklésben, táncban és az emlékkönyv gyártásban. Utóbbi hobbi egyébként erősen rányomja a pecsétjét a film képi világára, ami olyan, mint egy színes szagos scrapbook, ügyes és kreatív vizuális ötletekkel és fantasztikus textúrákkal. Itt jegyezném meg, hogy nagyon jót tesz az élménynek a 3D, szinte éreztem az ujjam hegyével a bolyhos anyagok puhaságát.
Na de a trollok között is van egy vészmadár, Ágas (Justin Timberlake/Bereczki Zoltán), aki nem adja át magát a menekülés óta tartó szüntelen ünneplésnek, és minden bokor mögött bergenit vizionál. Habár senki nem hallgat rá, természetesen igaza lesz, és az örök optimista Pipacs hercegnő végül belerángatja egy mentőakcióba bajba jutott barátaiért.
Természetesen úton útfélen dalra fakad a film, és a kockázatot minimálisra véve, jól ismert slágerekkel tartják fent a hangulatot, amelyek poénként is jól megállják a helyüket. A film első felében kifejezetten jól működik a főszereplők optimista-cinikus ellentétpárja. Erre viszonylag könnyű jó poénokat alapozni, de ahogy ez lenni szokott, a sztori előrehaladtával muszáj megbontani a dinamikát, bejön a dráma, a gegek önismétlőkké válnak, és végül már inkább csak a gyerekek nevetnek egy-egy esésen. A felnőttek meg a gyerekek hangos megjegyzésein.
A bergeniek egyébként a szó tolkieni értelmében sokkal inkább emlékeztetnek "igazi" trollokra, de ebbe most ne menjünk bele, hiszen a cuki kis lények elnevezése adott volt az utoljára a kilencvenes évek elején igazán népszerű játékfiguráknak köszönhetően.
A Trollok pont annyira tiritarka és túlcukrozott, mint amit várni lehet a szivárványszínű plakáttól, de szerencsére a film nagy részében kellő mennyiségű szarkazmussal és helyenként kifejezetten beteg poénnal ellensúlyozzák. Amikorra pedig végképp elfogynak az ötletekből, szerencsére nem nyújtják túl a dolgot. Egyszerűen csak lenyomják a zárótáncot Justin Timberlake Happy-jére, vagyis Can't Stop The Feeling-jére, és boldogan távozhatunk komolyabb sérülések és gondolatok nélkül.