Jean Hanff Korelitz 2014-es Tudhattad volna (You Should Have Know) című regényéből Susanne Bier, dán rendezőnő készített sorozatot az HBO számára. Bier otthonosan mozog az adaptációk körében, hiszen szintén az ő rendezte a két évvel ezelőtti Madarak a dobozbant, illetve a 2016-os minisorozatot, az Éjszakai szolgálatot. Utóbbi - hasonlóan legújabb munkájához - egy bűnügyi-thriller-dráma, és igen kimagasló értékeléseket kapott, ezért joggal reménykedtünk egy újabb minőségi szériában.
És nem is kellett csalódnunk, legalábbis nem nagyon. A történet megragadja a társadalmi konvenciók lehető legtöbb aspektusát, miközben családi és emberi dráma szövi át a whodunit-krimik elemeit. A gyilkos után való kutatás az arányok tekintetében mégsem a központi elem, jóval nyomatékosabb a rejtélyes gyilkossággal összefüggésbe hozott emberek viselkedésének bemutatása. Az összetartás és a kétszínűség, a bevándorlás kérdése, a közösség megítélése mind nagy hangsúlyt kap a sorozatban, ami felértékelődik az elbeszélés egyik kulcsmondata által: az esküdtek és a bírák nem szeretnek elítélni befolyásos, tanult és tehetős embereket. Talán ez az egyik legfontosabb megállapítás, ami aztán szinten minden szereplő motivációjával összekapcsolható, ez a felelősség pedig plusz terhet tesz a karakterek vállára.
Elsősorban persze a családéra, a jómódú és elismert Grace és Jonathan Fraser (Nicole Kidman és Hugh Grant) idilli életet élnek fiukkal, Henryvel (Noah Jupe) egészen a bűntényig, ami szépen lassan roppantja össze őket. A mindig csodálatos Kidman itt sem különb (néha talán kissé karikatúraszerű a megdermedt arca, de ez inkább a kornak tudható be, mint az alakításnak), Jupe is méltán tűnik fel egyre többet a vásznon, Donald Sutherland félidei monológjától pedig megáll a levegő. De az igazán meglepő Hugh Grant, aki zsigerből, már-már félelmetesen hitelesen játssza a szeretőjét elvesztett onkológust, aki egyik nap súlyosan beteg gyerekeket gyógyít végtelen empátiával, máskor rémülten kergeti őrületbe a szeretteit, olykor pedig a vádlottak padján kell bizonyítania higgadtan, hogy ártatlan. Engem mindenképp meglepett, figyelemreméltó alakítást nyújt.
Azonban két csavar és kutatás között néha leül a cselekmény, és végtelen procedúrák érzékeltetése felesleges ismétléssé válik (például azok a jelenetek, amelyekben Grace-t újra és újra kihallgatják a rendőrök). A tárgyalótermi jelenetek olyannyira teátrálisak, hogy szinte megcsúfolják az eljárásokat, márpedig ez sehogy sem illik a sorozat témájához és hangulatához. Kifejezetten sajnálatos, mert igazán izgalmas a Haley Fitzgerald karaktere által közvetített ügyvédi attitűd. Kegyetlen, vérprofi és rendíthetetlen (és nem mellesleg az őt alakító Noma Dumezweni elemi erővel adja ezeket át), és a néző egy idő után jobban izgul azért, hogy vajon mi lesz a per kimenetele, minthogy ki lehet a tényleges gyilkos.
A Tudhattad volna terjengőssége miatt válik néha unalmassá, sok a spekulatív üresjárat, és a feszültségteremtés eszközeinek eltúlzott használata épp az ellenkező hatást éri el. Kár, pedig a dinamikusabb jelenetek jobban működtek, feszesebb tempóval még izgalmasabb élményt kaptunk volna. Mindennek ellenére egy kiváló színészi alakításokat felvonultató széria, ami egyik kétségből a másikba löki a nézőjét.
