Egy fiatal lány, Panna (Walters Lili) jeleket küld az űrbe egy dal formájában, abból a célból, hogy hátha ráakad némi földönkívüli létformára. Arra azonban nem számított, hogy egy idegen lény hamarosan jelentkezni is fog nála. Arra pedig végképp nem számított, hogy ez az idegen lény azzal a céllal érkezik majd a Földre, hogy találkozzon Zalatnay Cinivel és végül hazavigye őt a bolygójára. 

Nos igen, már az alapkoncepcióból gyönyörűen lejön az, hogy az Űrpiknik nem éppen egy hagyományos értelemben vett ufós film, a beskatulyázásnak, a könnyű besorolásnak makacsul ellenáll. Ha hasonlót szeretnék mondani, akkor John Cameron Mitchell 2017-es Így csajozz földönkívülivel című filmjét tudnám említeni - sajátosan weird és öntörvényű mozi volt az is, amely aztán annak rendje és módja szerint nem is nagyon találta meg közönségét. Csak remélni merem, hogy jelen tárgyalt filmet majd keblére öleli a közönség és érteni fogja a koncepciót és a mögöttes szándékot.

A Benedek Ágota forgatókönyvéből, Badits Ákos rendezésében készült film tehát úgy megy szembe mindennel, ami a szó hétköznapi, szótári értelmében vett "normális", hogy egészen bizonyosan lesznek majd olyanok, akik csak pislognak és nem tudják hová tenni a látottakat. Objektíve azt mondom, értem őket, mert nem jöhet be mindenkinek az, hogy egy bilifrizurás, borotvált szemöldökű ufó eljön hozzánk, mert beleszerelmesedett a Cinibe. De ami engem illet, kifejezetten imádom az olyan filmeket, amik szembemennek az árral és mernek rendhagyók lenni. Amik mernek különcül viselkedni és nem restek tojni a szabályokra. 

Az Űrpikniket egy részről áthatja egyfajta B-filmes buké - elég csak, ha a földönkívüliek ötvenes-hatvanas évekből szalajtott kosztümjeit nézzük, a lézerfegyvert, a kézműves űrhajót, vagy Árpa Attila Terminátor-módjára közlekedő, szűkszavú gonosztevőjét. De ott van erre jó példának a cselekmény is, aminek egy pontján történetesen - nem spoiler - kiderül, hogy a Földet egy hatalmas, meteoritként közeledő bomba fenyegeti. Van az egész látványvilágnak, a filmet átható stílusnak és a műfaji klisékkel való játszadozásának egy megmosolyogtató barkács-jellege, de mégsem hajlik értelmetlen trash-be, mert ezt a stílust képes volt párosítani olyan témákkal, amelyekhez remekül passzol ez a fajta különcség. Mert ahogyan a film jellege, úgy hősei is különcök és furcsák egytől egyig.

Míg Panna az édesapja elvesztése miatt érzett gyászát nagy adag cinizmussal és ufó-imádattal fedi el, addig az idegen bolygóról érkező Péter (Takács Zalán) egy olyan karakter, akit mindvégig a rajongás és a rajongás tárgya iránti ámulat motivál, miközben azzal is szembe kell néznie, hogy szülőbolygóján ő is csak egy jelentéktelen figura. Ágota forgatókönyvének pedig van annyi érzelmi intelligenciája, hogy ha valamelyest elnagyoltan is, de jó érzékkel, okosan szóljon hozzá bizonyos komoly témákhoz, amelyeket ezek a karakterek és az ő személyes drámáiknak a hordalékai. Elnagyoltan, mert jellegéből és aránylag rövid (80 perc) játékidejéből fakadóan olyan mélyen nem hatol karakterei érzésvilágának a mélyére, de ennek ellenére is képes olyan húrokat megpendíteni itt-ott, amelyek hatással voltak rám, mint nézőre. A film üzenete, mely szerint különcnek lenni igenis jó és ha különc vagy, ugyanúgy megtalálhatod a magad társaságát, rendkívül fontos és hangsúlyozandó. És külön dicséretes, hogy a forgatókönyv, valamint a rendezés kellemesen zsibbasztó, néhol jólesően fekete humorral tudja ezt adagolni. 

A színészek természetesen sokat hozzátesznek a képhez: az Egynyári kalandban megismert Walters Lili frenetikusan hozza a flegma, lelkileg sebzett, cinikus, szuicid hajlamú lányt, ahogyan Takács Zalán is imádni való a naiv, jólelkű Péter szerepében, aki elolvad, amint meghallja Zalatnay énekhangját. Közöttük, mellettük pedig ott van a megnyugtatóan laza és sármos Lengyel Benjámin, akiről sokat ugyan nem tudunk meg, de valahogy mindig jó érzés, hogy jelen van, chili-monológja pedig számomra a film egyik csúcspontját jelentette. 

Rétegfilm tehát az Űrpiknik, amolyan különc film különcöknek, amely nem fog mindenkinek bejönni. Azt viszont nehéz elvitatni, hogy a szíve abszolút a helyén van és teljes mértékben önazonos módon meséli el a maga kis történetét. Egy igazi kis gyöngyszem, amely nem próbálja meg meghazudtolni magát, nem akar másmilyen lenni és nem tűz ki maga elé meghatározhatatlan, elérhetetlen célokat. Furcsa, imádni való és bűbájos film. És most megyek, eszek egy gyrost.