Az emberiség múltjának és jelenének ismeretében sosem hatott idegenként Sapkowski azon gondolata, hogy képesek vagyunk szívből gyűlölni csoportokat, rétegeket és ezzel együtt számunkra ismeretlen egyéneket pusztán azért, mert nem ugyanolyanok, mint amilyenek mi vagyunk. Akármelyik médiumon keresztül is követtem Geralt, a vaják kalandjait egy pillanatra sem tűnt túlzásnak a tény, hogy az emberek azért vetik meg őt és társait, mert genetikai mutánsok. Pedig Geralt jellemén azért kiütközik minden, amit egy klasszikus mondahőstől elvár az ember. Hiába nem kívánja beleütni mások gondjába, bajába az orrát, némi bosszankodás és hümmögés kíséretében akkor is ott terem segíteni, még akkor is, ha nem üti pénz a markát. És ott van akkor Vesemir. Egy igazi ütni való, pénzéhes szörnyvadász, akire illik minden rosszalló sztereotípia.

"Na, de mégis hogy képzeled te, hogy ilyet mondasz a jóságos Vesemir bácsiról?" Kérdezheti tőlem az, aki még nem látta A Farkas rémálmára keresztelt animációs filmet. A karakter eddig ismert és mellesleg jóval idősebb változata ugyanis, ha olykor morcos is volt, roppantul szimpatikus is egyaránt. Ehhez képest a neki szentelt egyfajta eredettörténetben alig lehet ráismerni. Vesemir éppen virágkorát éli, és vajákokból is több van a világon, mint valaha. Ezzel szemben, vagy inkább ezzel arányosan szörnyből pedig egyre kevesebb. De ne szaladjunk ennyire előre. Minden rátermett vajáknak jut még bőven vér a pengéje élére és nemesfém a tarsolyába. Vesemirnél pedig keresve sem találhatunk rátermettebb egyént a szakmában. Általa szembesülhetünk a szörnyvadászok ocsmány oldalával. Most tényleg úgy láthatjuk őket, ahogyan azok a bizonyos szóbeszédek láttatják a mutánsokat. Félelmet nem ismerő gyilkosok, akiket csupán a pénz és az azzal vásárolható élvezetek motiválnak.

Ebből a szögből nézve már nagyon nehéz "hősként" tekinteni főszereplőnkre, de egyfajta mentőövként fel-felbukkan egy másik történetszál, ami sok mindenre magyarázatot ad. Ezen a vonalon nem szörnyhadakat lekaszaboló vajákként láthatjuk Vesemirt, hanem esetlen kölyökként, aki kilátástalanul szegény helyzetéből vágyik kalandokra és jólétre. Itt válnak világossá a karakter motivációi és szimpatizálni is ekkor tudunk vele igazán. Sőt, ezen felül is meghatározóak lesznek a végkifejlethez közeledve a késő múltban eltöltött percek, hiszen keretet adnak a történetnek és egy sokkal ismerősebb irányba lendítik meg főhősünk útját. A sztori vázától nem fogunk hátast dobni a játékidő során, hiszen épp csak arra jó, hogy ne álljon egy helyben a cselekmény, viszont az egész történet lelkét jelentő szál miatt megbocsájtható ez a bűn.

Már csak azért is, mert az animáció viszi a hátán az egészet, amikor akcióra kerül a sor. Amilyen testrészt csak le lehet vágni, azt itt levágják. Ömlik a vér, hullanak a fejek, perzselnek a szörnyek és olyan látványosak, már-már túltoltak a vajákok varázslatai, ahogyan azt nem, hogy a sorozatban, de még a játékokban sem láthattuk. Furcsa módon azonban nem csak a harcjelenetekben ütközik ki, hogy nem leértékelt áron vásárolta meg a Studio Mir szolgáltatásait a Netflix, hiszen az egyszerű beszélős jeleneteknél is sűrűn látunk fejmozgást és mimikákat, ami nagy felüdülés az álló kép plusz mozgó száj kombók után. Itt még hadd ajnározzam egy kicsit tovább a koreai mestereket, hiszen azon felül, hogy mozgás közben pofásan néz ki a film, az sem fog megijedni, aki véletlenül rákönyököl a space-re, hiszen szinte minden képkocka egyenként is remekül fest. Több jelenetnél is összejött a remek atmoszféra megteremtése, ami nélkül nehezen működhetett volna ez a film.

Az első vaják anime tehát meglehetősen jól sült el. Ahogyan azt említettem, a sztori nem mindig bivalyerős és nem árt egy kis türelem ahhoz, hogy megbarátkozzunk a főhőssel, de egy olyan szegletét ismerhettük meg a vaják történelemnek, amiről még hallomásból is keveset tudtunk. Egészen biztos vagyok benne, hogy a célközönség többsége meg lesz elégedve a végeredménnyel.