Vámpírakadémia - Kritika

Az egyik ok Mark Waters, aki a Bajos csajok című filmet rendezte (az akkor még tolerálható és aranyos Lindsay Lohan-nel és az örökké cuki Rachel McAdams-szel a főszerepben), ami egy több mint vállalható, végére ugyan túlságosan didaktikussá és tucat hollywood-i filmmé váló, de nagy részben szórakoztatóan, finoman szatirikus és cinikus darab. Megint, ne vegyük figyelembe azt, hogy a fent megnevezett direktor ezek után inkább átevickélt a konvencionálisabb darabok felé (Excsajok szelleme) és igazán maradandót nem alkotott. A másik jó ok már sokkal erősebbnek tűnik, ugyanis a Vámpírakadémia forgatókönyvét (Richelle Mead regénye nyomán) az a Daniel Waters jegyezte, aki annak idején a szégyenletesen kevesek által ismert ám mérhetetlenül zseniális és über-cinikus, über-gonosz Heathers (magyarul Gyilkos játékok címen látott napvilágot) forgatókönyvét is magáénak tudhatja. Főként ez az utóbbi okozta perverz kíváncsiságomat legújabb filmje irányába, mely egyébként már a puszta premissziját olvasva is méltán kivívja a jobb érzésű filmnézők dühét és rosszindulatát.

Nem elég ugye, hogy éppenhogy kihevertük az Alkonyat-filmek okozta megrázkódtatást és a rajongó tinilányok sikongatását az újabb és újabb előzeteseket látva, valakinek újra elő kellett vennie a témát és forgatnia egy újabb filmet azokról a francos vérszopókról. Direkt nem szeretnék mélyebben belemenni abba, hogy mennyire megerőszakolták a hosszú évek folyamán ezeket a jól ismert toposzokat (nagyot sóhajtok és arra gondolok, milyen jó is lenne, ha a mai fiatalság ugyanúgy piedesztálra emelné Bigelow Near Dark című darabját...vagy akár a Penge-trilógiát...szép álom, szép álom), úgyis tudja mindenki, mi a helyzet. Sajnos a műfajt átvették a tinédzserek, olyan regényekből készítenek filmet, amik kifejezetten a kamaszok számára íródtak, így az esélyét is elvéve annak az érett nézőktől, hogy egy tisztességeset szórakozzanak ezeken a filmeken. Szigorúan papíron nézve is egy olyan filmnek néz ki a Vámpírakadémia, amit nem kellett volna elkészíteni, ám mégis elkerülhetetlen az Alkonyat-filmet nézettségi mutatóit nézve. Még akkor is, ha itt mintha direkt szakítanának azzal a hangulatvilággal és inkább egy fiatalos, hip és laza hangvételt próbáltak létrehozni, amely néhol finoman reflektál is a saját állapotára. Eredendően a probléma ott gyökerezik, hogy valószínűleg már az alapul szolgáló regény se volt túlságosan jó, abból aztán jó forgatókönyvet se tudott írni Waters. Az se tett túl jót a filmnek, hogy a rendezés maga hihetetlenül nemtörődöm, félvállról vett fércmunka, amelynek láttán azt kell mondjam, hogy a Buffy, a vámpírok réme gyengébb epizódjai is sokkal, de sokkal többet nyújtanak ennél a hülyeségnél. A remek sorozatból egyébként is érezhetően próbált átvenni dolgokat, főként a főhősnő vakmerőségét és lazaságát.

Amellett, hogy a film próbálja lazasággal megtölteni (hangsúlyozom: SIKERTELENÜL) a vámpírfilmes kliséket, ezeket a motívumokat a tinédzserfilmekre jellemző hierarchizálást és lúzer-menőség témakörével igyekszik vegyíteni. Csak hogy aztán szomorúan vegyük tudomásul, hogy Daniel Waters ennél a baromságnál többre is képes. A Heathers-ben tapasztalt maró humorának itt nyoma sincs. Helyette van egy rakás blődség: közhelyek és amatőrizmus. Erőfeszítés egy épkézláb film érdekében: nuku. A rendezőnek és forgatókönyvírónak ebben a filmben semmi nem sikerült. Ügyetlenség hatja át az egész produktumot. Ügyetlenül vázolják fel a világot (kisiskolás szintű expozíció), ügyetlenül poénkodnak (főként a főhősnő húdelazasága a forrás és néhány a műfajra reflektáló kiszólás) és ügyetlenül vezénylik le az akciójeleneteket (dirr-durr, csitt-csatt). Ügyetlen az is, ahogy a szerelmi szálat kezelik, az meg egyenesen röhejes, hogy az utolsó jelenettel volt merszük elkacérkodni annak a gondolatával, hogy majd lesz ennek folytatása és hogy talán a java még csak most jön. A kis naivak. Az egyetlen dolog, amit a javukra tudok írni az az, hogy megnyerték maguknak Gabriel Byrne-t. Az persze már más kérdés, hogy én éreztem magam kínosan, hogy egy ilyen produkcióban vett részt egy olyan színész, aki többek között a Coen-tesók egy filmjében is brillírozott már.

Mit mondhatnék? Nagyon, de nagyon szeretném már, ha véget vetnének ennek a végeláthatatlan dinkaságnak és inkább a jó példát követnék a jövőben (lásd: Let the Right One In), semmint hogy a barmok után menjenek. No offense. Csak szólok, hogy úgy is meg lehet szólítani a fiatalokat, ha közben a felnőttek számára is élvezetessé teszik a végeredményt. Vagy ha az nem megy, szimplán térjenek vissza a gyökerekhez és tegyék újra vérhabos témává a vérszopókat.

 

Oldalak: 1 2