Viharsarok – Kritika

Különösen a mai magyar vidéken. Szabi egy német ifjúsági foci csapat nagyreményű tehetsége, azonban egy félre sikerült meccs, valamint csapattársával való konfrontációja után hazatér, hogy nagyapjától örökölt házát felújíthassa és méhészkedésbe kezdhessen. Itt ismerkedik meg Áronnal, akivel fokozatosan közelebb kerülnek egymáshoz, miközben környezetük folyamatos megvetésével és kirekesztésével kell szembesülniük, amit csak bonyolultabbá tesz a volt csapattárs, Bernard felbukkanása.

Valójában a történet teljesen másodlagos, Császi és forgatókönyvírója, Szabó Iván a főszereplők belső folyamataira helyezték a hangsúlyt, és ennek eszköze a minél kevesebb, minimalista dialóg. Ez ugyan nem egyszer visszaüt, főleg olyan helyzetekben, amikor valamelyik szereplő szembe kerül a környezetével (például Áron a beteg édesanyjával), de a két fiú fokozatos egymásra találása, pont az „egy kép többet mond ezer szónál” elv, valamint kiváló színészei miatt működik igazán.

A már emlegetett Coming out sztereotip figurái után Sütő András és Varga Ádám érzékeny és hiteles alakítása üdítően friss, és nem csak az egyre manírosabbá váló magyar viszonylatban. Karaktereik identitás kezelése és válsága nagyfokú színészi jelenlétet követel meg, ezt pedig mindketten hibátlanul, sallangoktól mentesen oldják meg. Emellett karakterük bizonytalanságát Császi hibátlanul teszi testi vonzalmuk kifejező eszközévé, ami minden kendőzetlensége (és esetlensége) ellenére is mellőzi az öncélúságot vagy a pornográfiát. Az a bizonyos harmadik mindig hálátlan szerep, de Sebastian Urzendowsky minden tőle telhetőt megtesz, annak ellenére, hogy a forgatókönyv nem hagy neki elég teret, figuráját mégsem szabad egy legyintéssel elintézni. Az ő karaktere nemcsak önmagunk teljes elfogadását, hanem a jobb élet lehetőségét is megtestesíti szereplői számára.

Pont ezért a filmet nem lehet a műfajon belül klasszikusnak számító Túl a barátságonhoz hasonlítani. Noha mindkettő férfiak vidéken való egymásra találásáról szól, azzal ellentétben itt sokkal hangsúlyosabb az egyén identitás keresése és környezetük reakciója, ami épp annyira nyilvánul meg hol félve, hol nyíltan kezelt atrocitásokban, mint elejtett félmondatokban. Arról nem is beszélve, hogy a magyar tanyavilágban való méhészkedés mégis csak átélhetőbb, mint a Wyoming hegyein való nyájterelgetés.

Ahogy a bevezetőben is írtam, az egyik üzenete a Viharsaroknak, hogy melegnek lenni nem éppen leányálom, de a film létrejötte egy hatalmas lépés afelé, hogy ez ne maradjon így ebben az országban. Részben azért, mert végre valamire való párbeszédet generál róla, és ezt – minden hibája ellenére (mint pl. az említett alul írtság) – rendkívül igényesen teszi. Éppen ezért Császi Ádám filmje nem csak az elmúlt évek egyik legjobb magyar filmje, hanem legfontosabbja is. https://www.youtube.com/watch?v=Xrm33TNHDFw

Oldalak: 1 2