Hirdetés

Vikingek - Sorozatkritika

|

A History Channel égisze alatt futó Vikingek képtelen volt megtartani az évadról évadra exponenciálisan ívelő színvonalat, de ezzel korántsem áldozott le az általa bemutatott nép aranykora.

Hirdetés

Figyelem, az alábbi írás spoilereket tartalmazhat a Vikingekre vonatkozóan!

Hosszú utat tettünk meg azóta, hogy a családjával egyszerű farmer életet élő, ám igen ambiciózus álmokat dédelgető Ragnar Lothbrok (Travis Fimmel) igazi viking módjára elsőként hajózott nyugatra, valamint jutott el Angliába. 6 évaddal és 89 epizóddal később nem csupán Ragnar felemelkedését és hőstetteit élhettük át, hanem fiaiét is, ahogyan azt a sorozat kreátora, Michael Hirst (aki szinte egyedülálló módon az összes epizódot írta) eredetileg is megálmodta. Messzire jutottunk a kezdetek óta, és számomra végig szimpatikus volt, hogy az idő itt nagyon is valóságos tényező, hiszen néha nem csak két évad között, akár adott évadon belül is láthattunk évtizedes ugrásokat. Ugyanakkor ami korábban a sorozat erősségei közé tartozott, az idővel elkezdte a problémák forrását jelenteni, és Ragnarral együtt mintha a következetességet is maga mögött hagyta volna a készítő. De ne rohanjunk ennyire előre!

Hirdetés

Az összképet látva nagyon furcsa belegondolni, hogy Hirst mindösszesen egy évadot szentelt volna Ragnarra a kezdet kezdetén, és a sorozat alakulását onnantól az egyébként nála sokkal híresebb és dicsőbb tetteket végrehajtó fiai határozták volna meg. Ez az elképzelés valószínűleg nagyon hamar szertefoszlott, mert a mindig kiszámíthatatlan vezért annyira sikerült eltalálni, Travis Fimmel pedig olyan szinten ráérzett a megformálására, hogy csak jóval később került sor az odébbállásra.

Ragnar az átlag vikingekhez képest nagyobban gondolkodott, hiszen olyan jövőt akart teremteni családja és népe számára, amelynek köszönhetően nemzedékekkel később is a legnagyobbak közt fogják emlegetni a nevüket. Fimmelnek hála nemcsak ambícióiban, de tekintélyében is felért Ragnar Lothbrok a saját nagyságához, egyszerűen minden rezdülésével, egyetlen megszólalás nélkül is képes volt elérni, hogy minden szempár rá szegeződjön. Nem véletlenül vált ő a sorozat motorjává, ez pedig - mint később bebizonyosodott - egyszerre volt áldás és átok. Áldás, mert mi évadokon keresztül követhettük a sorsát, ahogyan formálódtak a vágyai, a világnézete, de még a személyisége is. Egy végtelenül komplex karakter rajzolódott ki előttünk, aki mellett egy-két kivételtől eltekintve mindenki másodhegedűsnek hatott, és akit még így is a legpompásabb pillanatban sikerült kiírni, amikor még épphogy nem lett túlhúzva a története. És egyben átok is, mert ezen a ponton már régen a fiainak kellett volna megtestesíteniük az európai népek rémálmait, ám miután Ragnar neve gyakorlatilag összeforrt a Vikingekével, nem kis kihívássá vált a staféta átadása.

Mielőtt kitérnék a generációváltást követő problémákra, érdemes megemlíteni azt, ami működött. Ez egyrészt a casting, mert bárki is felelt érte, Ragnar fiaival sem lőtt mellé, kiváltképp Csonttalan Ivar (Alex Høgh Andersen) esetében, akiről a kissé erőszakos túltolása ellenére okkal hihette mindenki, hogy be fogja tudni tölteni Ragnar helyét a történetben. Ha ez nem is feltétlenül következett be, komplexitásban talán ő állt a legközelebb felmenőjéhez, hiszen különösen izgalmas volt a másokkal szemben táplált frusztrációja, amiért nyomoréksága miatt nem ismerték el teljes jogú férfinak. Az már más kérdés, hogy egy idő után borzasztóan túlzásba vitték istenkomplexusát és zsarnoki őrületét, ám Høgh Andersen alakításában (fiatal kora ellenére mindenkit lejátszott a képernyőről) még ez is elviselhető volt, és az összképet tekintve az ő útja tűnt számomra a legkoherensebbnek is.

Hvitserk (Marco Ilso) tökéletes ellenpárja volt Ivarnak, nem véletlen, hogy Hirst a legtöbbször együtt mozgatta a két karaktert, sőt, feszülő konfliktusuk a befejező évadot is nagyban meghatározta - kár, hogy míg Ivar nélküle is élvezetes tudott maradni, addig ez fordított esetben kevéssé igaz, ami Hvitserk karakterútjára és végkifejletére is alaposan rányomta a bélyegét. Ubbe (Jordan Patrick Smith) egyáltalán nem kapott akkora jelentőséget, mint amire számítottam, az utolsó évados szála pedig kimondottan kilógott a történetből. Érdekes, hogy néhány közhelytől eltekintve, talán a végén mégis ez érdekelt a leginkább.

Ragnar fiainak története lehetett volna ugyanolyan, sőt talán sokkal érdekesebb is, mint az apjuké, csakhogy az egymástól olykor távol játszódó szálakra a mellékszereplők sokaságával egyszerűen nem jutott érdemi idő. Hirst hiába írt erős konfliktusokat egyes karakterek köré, vagy dobott fel lehetséges szálakat, ha a kibontásuk fájdalmasan összecsapottra (Björn mediterráni expedíciója) vagy éppen feleslegesen túlnyújtottra (az izlandi építkezés, az észak-amerikai utazás) sikeredett. Ha már Björn, talán a forgatókönyv vele bánt el a legméltatlanabbul, miután évadokon keresztül történő fejlődés után Ivar karakterépítése hajdani karizmájára és tekintélyére is árnyékot vetett. A berzerker felett agyafúrtan diadalt arató viking harcosból nagyhangú, harsány, sokszor ostoba döntéseket hozó karakterré avanzsált, az pedig már csak hab a tortán, hogy a forgatókönyv a saját érdemeit is Ragnarévá tette: a legendák szerint ugyanis ő volt az, aki a halálát eljátszva foglalt el egy várost, ilyen agyafúrt cselekből viszont keveset láthattunk tőle a szériában.

A Vikingek a gyakran rettenetesen szétszórt és következetlen húzásokkal teli utolsó pár évadja ellenére sosem tudott végleg magára haragítani, mert ugyanúgy akadtak meglepő fordulatok, jól megkomponált jelenetek vagy éppen okosan használt motívumok, és nem tudtam nem értékelni azokat az apró hétköznapi viking szokásokat, amiket belecsempésztek a sorozatba. A viking kultúra bemutatása (még ha az elején erőteljesebben is volt jelen), az isteni kinyilatkoztatásnak vélt természeti jelenségekkel, az áldozatokkal, a legendák és mítoszok mesélésével a tűz körül, a bölcs homályos jóslataival teljesen lenyűgözött, akárcsak a vérsas, amit inkább ne próbáljon ki senki az ellenségein.

Szintén zseniális húzásnak tartottam a különböző hitvallások ütköztetését és szembeállítását, ami a két világ között egyensúlyozó Athelstan (George Blagden) karakterén keresztül mutatkozott meg a leglátványosabban: személye nem véletlenül akkor volt a legizgalmasabb, amikor mélységes hitbeli válságban volt, hol az egyistenhitet, hol pedig a pogány hitvilágot érezve inkább magáénak. A hit megkérdőjelezése és a régi szokások gyakorlása végig roppant érdekfeszítő témája maradt a Vikingeknek, amit ennél talán markánsabban is ki lehetett volna domborítani a befejezésben, de így sem okozott csalódást. Az általam a sorozat egyik mélypontjának tartott izlandi történetszálat ugyancsak ez a szimbolikus jelentésréteg gazdagította, ami a pogány isteneket a legfanatikusabban követő Floki (Gustaf Skarsgård) számára is világossá tette, hogy a régi életforma nem folytatható tovább még a hódító kereszténységtől való teljes elszigeteléssel sem.

Habár olykor-olykor a költségvetés lólába kilógott egy kicsit, alapvetően a látványt sem érhette panasz, és bármennyire is fantáziátlanra sikeredett egy-két csatajelenet, olyannyira belevésődött az emlékezetembe néhány másik, Párizs ostromától egészen a viking polgárháborúig, de idesorolhatnám a szászok "megnyomorítását" is. A monumentalitás végig jellemzi a sorozatot, a legmeghatározóbb jelenetekkor hihetetlen tömegeket mozgat, emelkedett hangulatú zenei aláfestéssel és természetesen rengeteg művérrel, csonkítással és brutalitással, ahogyan az elvárható egy vikingekről szóló szériától.

Egy kisebb regényt lehetne még írni a Vikingekről, a különböző szimbólumokról, tematikákról, karakterekről és dinamikákról, de az már közel lehetetlen vállalkozás lenne anélkül, hogy ne lőjem le a legnagyobb meglepetéseket, amit itt és most nem célom megtenni. Összességében bár a korai évadok átlagon felüli színvonalához csak ritkán tudott később felérni, mindenkinek ajánlom Ragnar Lothbrok és fiai históriáját, akit érdekel a viking mitológia és kultúra, és persze a patakokban ömlő vér látványától sem ódzkodik. Szerencsére a lezárás egyértelműen a dicsőbb pillanatokat idézte, amikért még sokáig fogjuk emlegetni a Vikingeket - ha pedig valakinek még utána is hiányérzete lenne, jó hír lehet, hogy már leforgatták az eredeti széria eseményei után 100 évvel játszódó spinoff első évadját, amely Vikings: Valhalla címmel érkezik majd a Netflixre.

A Vikingek összes évadja elérhető a Netflix kínálatában magyar felirattal.

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Vikingek - Sorozatkritika

Kinek Ajánljuk
  • A viking kultúra szerelmeseinek
  • Aki egy monumentális történelmi-fantasy sorozatra vágyna
  • Akit nem zavar, ha pörögnek az évek a szereplők feje felett
  • Aki bírja a vért és az intrikákat
Kinek Nem
  • Akiket egyáltalán nem érdekel a viking mitológia és kultúra
  • Akik ódzkodnak a vértől és a túlzott brutalitástól
  • Akik képtelenek elviselni, ha hullanak a kedvenc karakterei
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.