Hirdetés

Vikingek - A negyedik évad konklúziója

|

Talán annak ellenére sem hagyott maga után kesernyés szájízt a Vikings negyedik szezonja, hogy a koncepción egy gyanítható, ám mégis vakmerő vérfrissítést eszközölt az írószoba. A kérdés mindezek után adott: a vadonatúj status quo képes lesz megugrani, vagy legalább megtartani az évadról-évadra exponenciálisan ívelő színvonalat? Finoman adagolt spoilerekkel folytatom.

Hirdetés

Már kapásból az elején színt vallanék. Dacára annak, hogy mind a germán mitológia, mind pedig maga a viking kultúra a szívem csücske, a Vikings mint sorozat, mégsem feltétlenül ezeknek köszönhetően volt elbűvölő. Mert tegyük a szívünkre a kezünket: biztosan lett volna létjogosultsága a Trónok harca mellett egy újabb hasonszőrű sorozatnak, ha mondjuk nem egy olyan jellegzetes és (többnyire) szerethető figurát helyez reflektorfénybe, mint a Travis Fimmel által életre hívott Ragnar Lothbrok? Nem hiszem. Gondoljunk csak bele vajon, hogy működött volna egy Sons of Anarhcy Jax Teller karizmája nélkül, vagy mennyire lenne dinamikus Rick Grimes hiányában egy The Walking Dead? A Vikingsnek pedig mégis volt bátorsága egy vízválasztóan merészet lépni, az ingoványosság szükséges(nek vélt) talajára.

Hirdetés

Persze mint mindig, ezúttal is két oldalú az a bizonyos érem. Az alapvetően realisztikus perspektívából íródott történelmi drámák esetében, sajnos-nem sajnos az idő bizony egy valóságos tényező. Ahogyan az is vitán felüli, hogy mindez a Vikings esetében ugye hatványozottan is igaz, hiszen nem csak két évad között, akár adott évadon belül is láttunk már évtizedes időugrásokat. A karakterek pedig esendőek, és ellentétben a szirupos országosok többségével, itt bizony a halál is túl végleges állapot.

Ragnar megöregedett, - és ha ez egyáltalán lehetséges, - még jobban megtébolyult. Nemcsak önmaga zsenialitását, de tekintélyét is elvesztette. Fiai felnőttek, már nincs szükségük apjuk bábáskodására, hiszen amikor volt, akkor Ragnar ugye éppen húsz évig tartó önismereti vakációját töltötte. Az egykori viking király pedig már nem más, mint egy ragyogásában régen megfakult, kegyvesztett hullócsillag önnön maga történelméből, akit népe, bajtársai és saját családja is inkább szán és átkoz, mintsem dicsőít. Bizony így van ez, ha egy csúfos kudarcot követően, a király szó nélkül szabadságra megy. Björn, Sigúrd, Ubba, Hvitserk és persze Ivar azóta már saját sorsuknak kovácsai, és ki így, ki pedig úgy, de végül (majdnem) mindannyian felnőttek vikingnek lenni.

Bevallom az évad elején még borzasztó szkeptikus voltam az új felállást illetően. Ez az első résztől tapintható szándékosság, a történet izzadságszagúan direkt terelgetése egy olyan végcélt hivatott előrevetíteni, ami mindamellett, hogy túlságosan is végleges, akár könnyedén elsülhetett volna a visszájára is. Habár a történtek súlyát, és annak következményeit majd csak a következő évadok tisztje lesz felülbírálni, végső soron még annak ellenére is be kell látnunk a felvezetett irány indokoltságát és szükségességét, hogy a koncepció már most több sebből vérzik.

A szezon legidillibb pillanatát vitathatatlanul a Ragnar-Ivar kaland prezentálta, amely éppen azért volt annyira szórakoztató és esetenként megindító, mert nem akart mindenáron több lenni annál, ami. Habár az kétségtelen, hogy aljas merénylet volt ez a gyönyörűen ívelő Björn-Ragnar apa-fia viszony ellen, de annak a kapcsolatnak bizony négy évad is kevés volt ahhoz, hogy akár csak megközelítőleg is azzá tudjon válni, amivé előbbi mindösszesen tíz rész alatt képes volt. A staféta pedig immáron Ivar kezében van, meglátjuk majd mit is tud vele kezdeni.

És első blikkre itt ki is pukkadt az a nagyreményű lufi, amit a sarjak előtérbe helyezésével az alkotók annyira le akartak erőltetni a torkunkon. Ivar erőszakos túltolása nemhogy a másik három fivér, még Björn hajdani karizmájára és tekintélyére is árnyékot vetett. Nem is tudom láttam-e az utóbbi időben olyan mértékű karakter-elfuserálást sorozatban, mint amilyet a reményteli elsőszülött ellen elkövettek az írók?! Fájdalmas, hogy éppen azt a Björnt butították le egy Ubba vagy Sigúrd-szintű ostoba mellékszereplővé, akit olyan látszólagos műgonddal terelgettek már a kezdetek-kezdete óta. E méltatlan herélésnek pedig mi, nézők vagyunk kénytelenek meginni a levét, és zokszó nélkül tűrni, hogy az indokoltságában egyébként is vitatható Ivart letuszkolják a jó ízlésünkön.

Persze most úgy tűnhet, mintha mást se csinálnék csak bántanám a sorozatot, holott ez még annak ellenére sem feltétlenül igaz, hogy ez az évad sajnos valóban olyan lett amilyen. A magasztos hangulatú Ragnar-Ivar kalandok mellett, bizony óriási hiba volna megfeledkeznünk az olyan elragadóra sikerült pillanatokról, mint az elgyötört Echbert király fogdájában töltött jelenetek, amik egy tényleg nem mindennapi, igazán különleges barátságot voltak hivatottak felszentelni. Echbert egyébként is egy kiváltképpen kedvelhető és szimpatikus figura volt a sorozat egésze alatt, akinek nagysága előtt nem is tiszteleghettek volna az írók méltóságteljesebb koronaünneppel, minthogy éppen azt vették le róla úgy, ahogyan. Lagertha persze továbbra is szerethető, habár módszerei még úgy is megkérdőjelezhetők morálisan, hogy nem csak magának, de kvázi ugye nekünk is szívességgel szolgálnak. Mindenesetre a szándékait, illetve a látottakból következtethető taktikai-metódusát ismervén, ebből akár még egy egészen pofás kis történetszál is kibontakozhat a továbbiakban. És egy félmondatnyi véleményezést, azért minden további nélkül megérdemel az az Aethelwulf is, aki a sorozat egésze alatt mást se csinált csak hisztizett és nyavalygott, most azonban egy óriási jellemfejlődés következtében, levetkőzte kisfiús sértettségét, és végre felnőtt saját politikai jelentőségéhez.


A folytatás legmarkánsabb ízét, nyilvánvalóan a csúnyán megbolygatott európai erőviszonyok átrendeződése adja majd meg, minek során csak fohászkodni tudunk, hogy Rollo végtelenül fárasztó és unalmas figuráját nem akarják majd ugyanolyan mondvacsinált módon előtúrni, mint legutóbb. Abban pedig ezúton is csak reménykedni tudunk, hogy a Skandinávia Legnyomorultabb Karakterének-járó tiszteletdíját, az utolsó pillanatban elsöprő fölénnyel bezsebelő Flokit még viszontlátjuk egyszer, mert most aztán különösen nagy szükség van egy olyan zsigerien őszinte, esendő és szerethető figurára, mint amilyen a csupaszív hajómester.


"How the little piggies will grunt, when they hear how the old boar suffered."

Vikingek 4. évad

Kinek Ajánljuk
  • A skandináv kultúra szerelmeseinek
  • Akik szeretik a kosztümös drámákat
  • Szakáll-fanoknak
  • Akiknek nincs mit nézniük a Game of Thrones holtszezonjában.
Kinek Nem
  • Akiket nem érdekel a viking mitológia és kultúra
  • Akik óckodnak a vértől, kosztól, tesztoszteron-szagtól és persze a szakálltól
  • Akiket hidegen hagynak a kosztümös sorozatok
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.