Hirdetés

Vonat Busanba: Zombi expressz - Kritika

|

Vigyázz, el ne gázoljon!

Sang-ho Yeon filmjét nézve többször kaptam magamat azon, hogy testemet teljesen megfeszítve, lélegzetvisszafojtva lesem a történéseket. Yeon olyan elánnal záporoz bennünket a feszültebbnél feszültebb jelenetekkel, hogy a végefőcímet elérve már én is úgy éreztem magam, mint a megmaradt szereplők: elcsigázottan, kimerülten, magam mögött egy olyan intenzív élménnyel, amit egy darabig egész biztosan nem fogok elfelejteni. Éppen csak a különbség közöttünk az az, hogy én nem is nagyon szeretném elengedni ezt az élményt.

Hirdetés
 

Seok-woo (Yoo Gong), a film egyik főszereplője egyedül próbálja nevelni lányát. "Próbálja", a hangsúly ezen a szón van, mert míg munkáját lelkiismeretesen végzi irodájában, telefonnal kezében, addig képtelen megfelelő ajándékot venni lánya születésnapjára. Kínos helyzet, amikor igyekszel meglepni a gyermekedet valamivel, majd annak arcán látod azt a mérhetetlen szomorúságot és beletörődést, aztán odasandítasz az asztalára és ott virít egy ugyanolyan játék, mint amit éppen odaadtál neki. Ezzel Yeon mindent elmondott kettejük közötti kapcsolatáról: ott van az igyekezet, ott van a pénz, de igazából nincs meg az a kapocs, nincs meg a figyelem, az igazi törődés. Nem is csoda, hogy másnap már Seok-woo egy Busanba zötyögő vonaton ül kislányával, hogy elvigye őt édesanyjához. Ha tudnák, hogy nem ez lesz a legnagyobb problémájuk…

 

Nem telik el túl sok idő és némi óvatos felvezetést követően (különös szerzet feloson utolsó pillanatban a vonatra) máris elszabadul a pokol, melyet egy rakás habzószájú, félelmetes gyorsasággal mozgó, megállíthatatlannak tűnő zombisereg hoz hőseinkre. Onnantól kezdve, hogy ez megtörténik, tulajdonképpen pislogni is alig mer az ember, hát még levegőt venni - a Busanba tartó vonat pedig csak zakatol és zakatol, bele az idegenbe. Idegenbe, mert, ahogy halad kiindulópontjából a szerelvény, úgy válik egyre képlékenyebbé és bizonytalanabbá a cél. Apró hírfoszlányok érkeznek először (híradórészletek, vonat ablakából egy-két elkapott furcsaság), majd egyre biztosabbá és kézzelfoghatóbbá válik az a kellemetlen érzés, hogy valami nincs rendben. Mintha apokalipszis készülne. Mintha? Csak mintha? Enyhe flashbackünk támad: poszt-apokalipszist átvészeltünk már száguldó vonatszerelvényen és nem volt túl kellemes élmény. Az egyébként kiváló Snowpiercer-ben azonban a remény, az egyén szabadsága felé zakatoltak, itt kizárólagosan a túlélésért folyik az utolsó lélegzetig vívott harc. És közben zakatolunk bele a teljes pusztulásba.

 

Yeon biztos kézzel tartja a kormányt, és míg egyre csak nyomja a gázpedált, az utasokat sem hagyja figyelmen kívül, fél szemével mindig lesi őket. Seok-woo és lánya mellett egy állapotos feleségét kísérő férfi, egy diáklány és szívszerelme is középpontba kerül - rá kell jönniük, hogy csak ha összetartanak, akkor győzedelmeskedhetnek. Együtt, közös erővel küzdenek vállvetve, amit a legjobban egy hosszú, de annál idegtépőbb és változatos izgalmakat tartogató jelenetben láthatunk: a három férfinak át kell verekednie magát több mozdonyon úgy, hogy hemzsegnek a fertőzöttek. Képtelenségnek tűnik, mégis meg kell oldaniuk és még miután találtak egy kiskaput, bőven törölgethetjük magunkról velük együtt a verejtéket, míg célba nem érnek. Közben egymáshoz csiszolódnak, a tékozló apa pedig megtanul felelősségteljesen cselekedni és kevéssé pöcs lenni.

Szolid karaktermunka vegyül a zsigeri mozgóképélménnyel, amit nézve majdhogynem elfelejtettem, hogy igazából láttam már egy-két zombifilmet, aminek összetevőit ez a film is felhasználja, de teszi ezt frissen, energiától túlcsordulva. A zárthelyszínes cselekményen túl, amely ismerős lehet akár a Holtak hajnalából, akár Az élőhalottak éjszakájából, a film annak rendje és módja szerint az önzést, a túlélők közötti hierarchia húrjait is megpendíti (amire a pontot egy olyan csodásan kielégítő módon teszi fel, hogy öröm nézni), de ezúttal a szubzsáner egyik örök alkotóeleme, a társadalomkritika elmarad. A zombik nem válnak allegóriákká, hacsak nem a megállíthatatlan, elpusztíthatatlan erőt nem jelképezik. És igen, bár a régi szép időkben még csak lassan cammogtak ezek az áldott jó (holt)lelkek, most már olyan iramban szedik a lábukat, hogy sem köpni, sem nyelni nincs ideje senkinek. És bár ezt csinálták már Zack Snyder Holtak hajnala-átiratában és ezt csinálták Marc Forster Z, világháborújában is, ilyen riasztók még a büdös életben nem voltak - mint felgyülemlett, izgő-mozgó bogárhad, amely kicsi a rakást játszik, és amelyet hiába is próbálsz irtani, valahogy egyre többen és többen vannak, mígnem baszhatod az egészet, oda minden.

Ezt nézve veszettül kimerítő filmélmény a Vonat Busanba: Zombi expressz. Kimerítően izgalmas, de sosem üres adrenalinmenet. Hajtépős, körömrágós izgalmak sorozata, de mindemellé a drámai csúcspontok mind a helyükön vannak, egy-két szusszanásnyi időt mindig hagy a direktor nekünk. Jól bánik a színészeivel és a befejezés pont annyira reményteli, amennyire éppen kell. Műfaji filmkészítés ez a legjavából, még több ilyet, ha kérhetem!

Vonat Busanba: Zombi expressz

Kinek ajánljuk
  • Zombifilmek kedvelőinek.
  • Akik szeretik azokat a filmeket, amik hajtépős izgalmakat kínálnak.
Kinek nem
  • Akik unják a zombikat. (De nagyon.)
  • Akik kerülik inkább a komolyabb izgalmakat.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.