Évadkritika: Warrior - 1. évad

|

Itthon az HBO-ra került fel egy kihagyhatatlan harcművészetes és történelemi sorozat.

Nagy rajongója vagyok a történelmi sorozatoknak, és szerencsére akad is belőlük bőven. Néha ráadásul olyan kincsekre lehet bukkanni, mint a Warrior, amik kitalált karakterek segítségével adnak hű képet egy letűnt korról. Itthon az HBO-ra került fel a sorozat, de alapvetően a Cinemaxhoz tartozik és nem is próbálja titkolni, hogy a Banshee alkotóitól érkezik, amit Bruce Lee kéziratai alapján készítettek. Már zsebben van a második évad, de előtte lássuk, hogy milyen volt a nyitás. 

Hirdetés

Hirdetés

A 19. századi San Franciscóban járunk, ahova ömlik be az olcsó kínai munkaerő, ami egyre jobban böki a csőrét a helyi lakosságnak. A feszültség azonban nemcsak az amerikaiak és a bevándorlók között pattog, hanem pár jól berendezkedett Tong között is, akik rendszeresen megsértik egymás területeit és tesznek keresztbe a nehezen kialkudott békének. Ebbe a közegbe érkezik meg Ah Sahm (Andrew Koji), aki semmit nem tud a helyi szokásokról és szabályrendszerről, viszont határozott céllal érkezik, hogy megtalálja rég elveszített húgát. Alig pár perc után máris felkerül a Tongok térképére, mert nem semmi ügyességgel veri laposra az egyik bevándorlót vegzáló vámost. 

Warrior hála az égnek képes több lenni, mint egy egyszerű "verekedős" sorozat és nem csak a setting miatt. Azt leszámítva, hogy mennyire jól lett időzítve (hisz napjaink egyik fontos témájára reflektál), képes valódi emberi sorsokat bemutatni úgy, hogy tényleg elhisszük valóságos figurákat nézünk. Ha feketének nehéz volt lenni Amerikában, hát akkor kínai bevándorlónak lenni maga volt a pokol. Ezek az emberek önként érkeznek egy jobb jövő reményében és semmi nem vár rájuk, csak egy jó nagy átverés és kínok tömkelege. Ah Sahm a szerencsésebbek közé tartozik, hogy beveszik az egyik Tongba verőembernek, vagyis egy ideig úgy tűnik, aztán persze őt is arcon csapja a valóság, hogy SPOILER amint nem hoz hasznot úgy hajítják ki, hogy a lába sem éri a földet SPOILER VÉGE. Aztán persze ott vannak a helyi melósok, akik bármit megtennének már, csak valami munkát kapjanak és ne éhbérét kelljen dolgozniuk. Ahelyett, hogy frusztráltságuk (amiért képtelenek eltartani a családjukat) miatti dühüket a munkaadóikra vetítenék ki, inkább egy sokkal sebezhetőbb célpontot találnak a bevándorlók képében. A bűnözés persze a rohamtempóval fejlődő, kontrollálhatatlanul növekvő városban egyre csak nagyobb és ijesztőbb méreteket ölt, a rendőrök pedig inkább csak vendégek a kínai negyedben, mintsem valójában a rend őrei. 

Hirdetés

A történet főszereplője ugyan Ah Sahm, azonban inkább csak sodródik az árral, nem ő görgeti előre az eseményeket. Nála sokkal nagyobb játékosok alakítják a várost: a kínai negyedes bordélyház dámája, Ah Toy (Olivia Cheng), az egyik Tong vezér, Father Jun (Perry Yung) és fia, Young Jun (Jason Tobin), a rivális Tong vezetőjének felesége, Mai Ling (Dianne Doan), a kínai mindenes, Wang Chao (Hoon Lee) és a polgármester jobb keze, Walter Buckley (Langley Kirkwood). Mindenki más csak a város és a kor áldozata, akik próbálnak valamiféle kontrollt szerezni az életük felett. Külön érdemes időt szánni a két rendőrre, akiket a kínai negyedes osztagba osztanak be, komoly ellenkezésük ellenére. Bill O'Harának (Kieran Bew) és Richard Lee-nek (Tom Weston-Jones) helyén van a morális iránytűje, de nagyon nehezen tudják magukat hozzá tartani, amikor le kell győzniük az ellenérzéseiket a kínai negyed és a városi vezetés iránt, valamint közben még sötét titkaikat is rejtegetniük kell mindenki előtt. Remélhetőleg azért képesek lesznek felismerni a jövőben, hogy legalább egymásban megbízhatnának. 

Érdekes amúgy, hogy a borzasztóan klisés alapkarakterekből ilyen sokat ki tudtak hozni az évad során - persze rengeteget lehet köszönni a castingnak, hiszen az ismeretlen arcok bebizonyították, hogy nincsenek híján a színészi kvalitásoknak. Külön plusz pont jár érte, hogy ugyan az események 90 százaléka a kínai negyedben játszódik, de egy ügyes Warcraft-féle váltással inkább angolul beszélnek a színészek, így tudjuk követni őket. Néha azért a történetben akadnak lyukak és megmagyarázhatatlan dolgok, de ezek csak utólag tűntek fel, ahogy felelevenítettem a sorozatot ehhez az összegzéshez, tehát elsőre nem zavarnak be a nagy egészbe. Darálva érdemes rá időt szánni, hagyni kell, hogy beszippantson minket a 19. századi Amerika, mert akkor élvezhető igazán. 

Hirdetés

u.i.: Ha valaki csak egy részt nézne meg, akkor válassza inkább a filler epizódot (1x05), mert egy önmagában is megálló klasszikus western nagyjából 50 percbe sűrítve és az évad legjobb részeként van értékelve több helyen is, nem véletlenül.

Warrior - 1. évad

Kinek ajánljuk
  • A harcművészet rajongóinak
  • Akit érdekelne egy jó kis történet a 19. századi Amerikáról
Kinek nem
  • Akik pörgős, fordulatokkal teli történetet szeretnének
  • Akiket hidegen hagynak a százszor látott karakterek
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.