Az X - A rendszerből törölve egy nagyon furcsa szerzet. Ujj Mészáros Károly második nagyjátékfilmje borítékolható, hogy nem fog akkora szeretetet és imádatot kivívni magának, mint ahogy a Liza, a rókatündér tette. Nem azért, mert az X - A rendszerből törölve egy rossz film, korántsem az. Erényei bőven vannak, viszont problémái jó eséllyel fognak sokak számára hosszan nyúló árnyat vetni, melynek köszönhetően keserűbb szájízzel távoznak majd a moziból. Nehéz is persze utolérni a Liza, a rókatündér keresetlen báját, szellemességét, valamint humorérzékét, ráadásul a rendező ezúttal a rókatündérek szeleburdi, alapvetően sok-sok fantasztikummal teleszőtt világától átevickélt a thrillerek búskomor, vériszamos, valóságban erősen gyökerező territóriumáig. Éles váltás, de a Liza volt annyira műfajkoktél, hogy jó érzésünk legyen, az író-rendező ezúttal is veszi az akadályokat.

A történetet szemrevételezve máris gyaníthatjuk, hogy az alkotók olyan alkotások hangulatiságával, stilisztikájával szeretné magát rokonítani, mint Fincher Hetedikje, A tetovált lány,  vagy éppen úgy en bloc a skandináv krimik. Napjaink egy fikcionált Budapestjén egyre több haláleset történik, ezek a halálesetek azonban többnyire elkerülik a hatóságok figyelmét, hiszen javarészt egyszerű öngyilkosságnak, vagy épp balesetnek tűnnek. Éva (Balsai Móni) azonban erősen gyanítja, hogy az öngyilkosságok igazából körmönfont gyilkosságok, amelyek valamilyen úton-módon összefüggnek egymással. Míg Évát és az ő teóriáját nemigen nézi jó szemmel a főnökség (tekintve, hogy választások közelegnek és egy sorozatgyilkosság nem túl csábító ilyentájt), addig a vidékről érkezett ambiciózus rendőrtiszt, Péter (Schmied Zoltán) hajlik arra, hogy talán lehet ebben az egészben valami. A folytatás pedig, amiként az a tankönyvekben meg van írva: meglehetősen szövevényes út vezet a megoldásig, mely több véráldozattal jár, mint gondolnák.

A jó thriller egyik legfőbb ismérve az, hogy a rendező képes olyan atmoszférát teremteni, amely aztán már a legelején beszippantja, majd egészen az utolsó képkockáig fogva tartja nézőjét, ebben pedig Ujj Mészáros Károly érezhetően jeleskedik. A nyitó képsorok, amelyek egy feje tetejére állt, káoszba és erőszakba fullasztott Budapestet ábrázolnak máris szuggesztív hatással húzzák be a befogadót. A nagyvárosról készített nagytotálokat holttestek, öngyilkosok és rendszerellenes tüntetések képeivel vegyíti a direktor, melyek nem csak a film nyomott, már-már fullasztó atmoszféráját, de az erősen aktuálpolitizált tematikai vonalat is hivatott előjelezni.

A főcímet követően megismerjük Évát, akiről gyorsan kiderül, nem egy kifejezett hőstípus. Pánikbeteg, magánélete problémás, ezeken felül pedig megszállottja a munkájának. A cselekmény egyik fő célja, hogy Évát, ezt az alapvetően introvertált, fóbiákkal küzdő személyt kiszakítsa a komfortzónájából és rákényszerítse arra: lépjen ki a terepre és próbálja megoldani a gyilkossági ügyeket. A holttestekhez nincsen gyomra, a gyilkossági helyszíneken erőt vesz rajta a pánik és a szemét alig bírja kinyitni, amikor pedig arra kerül a sor, hogy pisztolyával sakkban kellene tartani a gyanúsított személyt, lefagy, kudarcot vall, mozdulni alig bír. Nehéz feladatra vállalkozott ezzel a film, hiszen nem szoktunk hozzá ahhoz, hogy egy javarészt cselekvőképtelen figurával kell azonosulnunk, hozzászoktunk ahhoz, hogy ha a megoldandó gyilkosságok után nyomozó detektív problémás is, ezeket a problémákat gyorsan áthidalja és gyors megoldást talál a rejtélyekre. Éva nyomozása azonban érezhetően igénybe veszi minden szellemi és fizikai erejét. Egyszerre elidegenítő és furcsán intim, amiként a rendező kezeli ezt a karaktert: megfoszt bennünket az üldözésjelenetek, valamint a helyszínelések groteszk katarzisától és izgalmaitól azzal, hogy folyamatosan Éva zaklatott zihálását halljuk. Éva fél, félelme pedig a film egyik alapmotívuma - legyen az privát, vagy egész társadalomra kivetített, amely a folytonos bizonytalanságból, a lét ellehetetlenítéséből, a kitaszítottságból, vagy éppen egy magasabb pozíció elvesztéséből is fakadhat. A félelem Ujj Mészáros Károly filmjében sajnos természetes velejárója a magyar egzisztenciának.

A film érezhetően Éva történetének elmesélését érzi igazán elsődlegesnek, az ő félelme az, amely a legnagyobb hangsúlyt kap, nézőként pedig izgalmasnak, érdekesnek tartottam az ábrázolását - azzal együtt is, hogy olykor önismétlőnek hatott. Rajta kívül Éva iskolában folyton bajba keveredő, édesanyjára konstans haragvó lánya kap nagyobb szerepet, amit szintén üdvösnek gondolok és az ő történetszáluknál éreztem, hogy több van ebben a filmben egy szimpla sorozatgyilkosos thrillernél. Ez a figyelem azonban érezhetően a mellékszereplők rovására ment, így például a rendszerellenes szórólapokat nyomtató, lázadó fiatal kaphatott volna több játékidőt és lehetett volna több egyfajta jelképes karakternél, ahogy Éva kollégái is megérdemelték volna, hogy egy bővebb statisztaszerepnél több jusson számukra.

 

Az X persze Éva belső kálváriájának prezentálása közben nyomozós thriller is annak minden velejárójával. Akad itt vöröshering, korrupció, versenyfutás az idővel, majd kulcs ahhoz, hogy a múltban történt, lezáratlan dolgok végre megoldáshoz jussanak. A szándék, hogy ezeket az ügyeket a rendező összekösse a társadalmi közérzet romlásával olykor jól sikerül, többnyire azonban a mérleg inkább mindig az egyik felé billen és nem sikerül igazán organikus kapcsolatot teremteni a kettő között. A krimiszál túlbonyolított és akadnak dramaturgiai nyegleségek, a mindenre fényt derítő megoldás jelenete pedig lehet bármennyire hatásosan fotografált és előadott, valahogy mégis túl egyszerűen lezavart és megúszós. Az összképen nem egyszer az is roncsol, hogy olykor túlságosan is kihúzza a mondandóját a rendező (Éva lakáshitelétől az ő félelmén át egészen a társadalmi helyzet kilátástalanságáig, a város fejjel lefelé való szimbolikus ábrázolásáig), mint amikor egy eminens diák a tankönyvben azt is kiemeli a kis filcével, amely egyébként is kiemelten szerepel a sorok között. 

Ugyanakkor minden gyengeségével együtt sem legyinthetünk csak úgy az X-re, mert kevésbé sikerült pillanataiban is kellően markáns, kellően karakteres, mi több: helyenként kifejezetten bátor, a műfaji jegyeket jó érzékkel sorakoztatja fel, a befejezés pedig hatásos és jól megérdemelt. Kiváló operatőri munkája révén az elmúlt évek egyik legjobban fényképezett magyar filmjének nevezném, Balsai Móni játéka pedig azzal együtt kiváló, hogy érezhetően itt azért nehezebb feladata volt, mint a Lizában és olykor érződik a karakteren kívüli görcsösség. Nem egyértelmű siker, mint a Liza volt, kicsit a "sokat akar a szarka…" alapesete áll fenn. Hol túlontúl vaskos, hol egyenetlen, kissé rágós, de összességében hatásos és csiszolatlansága ellenére is egy valamire való, figyelemre érdemes alkotás, mely bőven tartogat a tarsolyában elég muníciót ahhoz, hogy ne zárjuk csak úgy ki.