Hirdetés

xXx: Újra akcióban - Kritika

|

Szelencére ezt senki nem vette halálosan komolyan.

Hirdetés

Amikor egy film azzal indít, hogy Vin Diesel síszerkóban vetődik le az erdőbe ("mert miért ne"-alapon), akkor sejtheted, hogy itt - vagy jó, vagy rossz értelemben, de - valami különlegeset fogsz látni. Amikor hozzáveszed azt, hogy ugyanebben a filmben, még az első tíz percben Samuel L. Jackson elsüt egy "olyan rossz, hogy az már jó"-szóviccet, akkor már közelebb jársz a magad igazságához és kezded kapiskálni a helyzetet. Vagy zavarodottan sandítasz a kijárati ajtóra, reménykedve, hogy észrevétlenül ki tudsz osonni, vagy szádat elégedett mosolyra húzod és előre látod, jól fogsz szórakozni. 

Hirdetés

A xXx: Újra akcióban már az első jelenetekkel tökéletesen definiálja saját magát, ez pedig nem árt ahhoz, hogy eloszlasson bárminemű kétséget a film egészével kapcsolatban. Fullba nyomja nem csak a kretént, de az extrémet is, viszont teszi ezt úgy, hogy közben barátian mosolyog rád és cinkos tekintettel kacsintgat. Lehet, hogy már az első és második rész sem egy "dark-and-gritty" ügynöksztori volt, de az is biztos, hogy az elődök nagyjából úgy viszonyulnak a harmadik etaphoz, mint mondjuk a Skyfall a Moonraker-hez. Mondom másként: amit eddig láthattunk, az akár elmehetne dokumentumfilmnek is, az alkotók ugyanis szemmel láthatóan jó messzire elgurították saját gyógyszereiket és nem nagyon siettek összekapkodni őket. 

Itt jönne az a rész, amikor ismertetnem kéne a történetet, de engedtessék meg, hogy ezt elsunnyogjam, ugyanis ez itt nem számít. Teljesen lényegtelen. Adott egy ketyere, ami nem kerülhetne rossz kezekbe, mégis rossz kezekbe kerül. Adott egy csapat jól képzett, atlétikus suhanc, akik meg akarják szerezni, majd egy rehabilitált Triplaiksz, akit szintén azért küldenek, hogy megszerezze azt a bizonyos ketyerét. Mindeközben műholdak potyognak az égből, Toni Collette pedig végig morcosan néz és elégedetlenül. De ez mind lényegtelen. Az igazi lényeg, hogy a rehabilitált Triplaiksz (nevezzük nevén: Xander Cage), miután elküldte melegebb éghajlatra a szakavatott, tettre kész G.I. Joe-kat, összeverbuválja a maga csapatát: a jóból, az extrémből és a totál őrültből. Más szóval, Xander még mindig a jó öreg Xander, aki telibe szarja a szabályokat és aki csakis és kizárólag a saját módszereivel szeret dolgozni, a saját embereivel. 

Minek után letisztázódtak az erőviszonyok, a cselekmény olyan iramban rohangál tovább, akár egy mérgezett egér, a fordulatok pedig olyanmód sorjáznak, mint amiket menet közben fundáltak ki az alkotók, minden előzetes gondolkodás nélkül. Ez azonban nem látszik zavarni senkit az égvilágon, mert ebben a filmben mindenki azzal van elfoglalva, hogy szaladjon megfékezni valakit, vagy üldözésbe vegyen egy harmadik személyt, esetleg elsüssön a néző legnagyobb örömére egy-egy pusztítóan zseniális szóviccet (ilyenkor tudok örülni a magyar szinkronnak). Amikor pedig épp nem motorral száguldanak a vízen (motorsí? motorszörf?) és nem motor-fuzik Diesel, akkor sem kell aggódni, az alkotók bármely helyzetben feltalálják magukat és a kedves néző elé állnak valamely agyament ötlettel. Vagy ha más nem, hát elütik az időt azzal, hogy a kamerának álcázott tekintetüket végigjártatják egy-egy fürdőruhába bújtatott hölgy kifogástalan testén - akiket pedig még ez sem hat meg, hát annak ott van egy a habok közül, sellőmód előbukkanó félmeztelen, agyontetovált Vin Diesel. 

Ilyen film ez a xXx: Újra akcióban. Szertelen, gügye, de igazából teljesen ártalmatlan és már-már bájos, ahogy ennyire magasról tesz a komolyságra és mindent annak rendel alá, hogy a nagyérdeműt elszórakoztassa. Érezhették ezt a színészek is, mert Toni Collette-től az ultralaza Donnie Yen-en át a melírozott hajú Tony Jaa-ig mindenki partner volt a baromkodásban és még csak nem is állt nekik rosszul egyikőjüknek sem. Az pedig, hogy közben a forgatókönyvet elfelejtették a nagy játszadozásban alaposabban megírni, szinte tényleg teljesen lényegtelen a végeredményt illetően. Vannak akciók, köztük akad egy-két egészen jópofa és látványos - egyszer még a Két tűz között uzis szcénája is megidéződik, nem kevés jókedvet okozva, a légi finálé pedig a vártnak megfelelően szórakoztatóan túlzó eszközökkel operál. Mindennek tetejébe pedig Dieselék arról is gondoskodnak, hogy ilyen-olyan módon, de megidézzék nem csak az első, de a második részt is (utóbbit egy nyúlfaroknyi, de annál mulattatóbb cameóval), ami a rajongóknak egész biztosan örömteli lesz. Mindent összevetve, Diesel-rajongóknak nem fog nehézséget okozni, hogy ezzel a filmmel kihúzzák az új Halálos iramban-premierjéig. Ami pedig engem illet, ha a folytatások is ilyen önfeledt marhulások lesznek, úgy rám mindenképp számíthatnak. 

xXx: Újra akcióban

Kinek Ajánljuk
  • Diesel-fanoknak!
  • A szóviccek és egysorosok elkötelezett híveinek!
  • Akik szerint erdőben síelni tök normális dolog.
Kinek Nem
  • Akiknek azért kéne valami történet is a filmhez.
  • Akiknek már egy Diesel-franchise is sok.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.