Karen Maine elsőfilmes rendező érdekes témát választott debütálás gyanánt. A Yes, God, Yes a tinédzserkori szexualitásra fókuszál, mindezt egy mélyen vallásos közegben. Kényes dolog, könnyed köntösben, felemás eredménnyel.
Alice (Natalia Dyer) katolikus iskolában tanul és épp egy négynapos táborba készül társaival. A lány tisztelettudó és követi a vallásos normákat, ám szépen lassan kezdi felfedezni a szexualitását. Ez, ebben a környezetben különösen sok problémával jár, de elengedhetetlen ahhoz, hogy elinduljon a felnőtté válás rögös útján.
Maine szépen belenyúlt a méhkasba, a szexualitást keverni a vallással nem mindig kifizetődő és sokak tyúkszemére léphet ezzel a stílussal. A rendező azonban nem egy új Amerikai pitét akart készíteni, inkább a saját szájíze szerint formálta a zsánert. Ez egyfelől jó, másrészt rossz döntés volt. Alice olyan dolgokon esik át, melyeken minden tinédzser, keresi a helyét, próbálja jól érezni magát úgy, hogy közben betartja a szabályokat. Kíváncsi, de nem tudja mit tehet meg, tapasztalatlan, beszélni pedig kvázi senkivel nem tud ezekről a dolgokról.
A Yes, God, Yes az azonos című rövidfilm alapján készült, de az egész estés verzió sem lett túl hosszú, a tiszta játékidő alig több mint 70 perc. Amikor minden második filmet két, két és fél órásra nyújtanak, üdítő egy ennyire rövidke darabot látni, Maine mégsem feltétlenül tudott élni a lehetőséggel. Adott volt egy jó tempójú, sodró lendületű film lehetősége, a cselekményben mégis vajmi kevés dolog történik. Nem untam, szimplán kissé ingerszegény az összkép, holott volt benne potenciál bőven. A direktor számos mellékszálat mozgat, vagyis inkább elkezdi őket, majd nem kezd velük semmit. Ez Alice természetéből is fakad, aki nem kíván több bonyodalmat maga körül, mégis akadt itt legalább két olyan érdekesnek tűnő konfliktus, melyben jóval több volt annál, mint amit kihoztak belőle.
Maine inkább igyekezett egy könnyedebb, ártatlanabb felhangot megütni, mely össze is jött, csak nem biztos, hogy ez volt a jó döntés. Szó sincs róla, hogy lépten-nyomon szexet mutassanak, így is megvan a laza fricska az egyháznak, de hatásosabb lehetett volna az összkép, ha több a direkt inger és karakánabb a kivitelezés. Mégis vitathatatlan, hogy megvan a bája, Alice filmvégi beszéde, majd eszmecseréje a pappal szuperek lettek, illetve az egész művet átjárja egy borzasztóan kedves és szerethető atmoszféra.
A Yes, God, Yes egy kicsit másfajta szexuális töltetű coming of age film, melyre leginkább az aranyos jelzőt lehet rásütni. Kellően visszafogott, amit ügyesen használ ki, ám ez egyszerre válik a kárára is. Lehetett volna kicsit erőteljesebb, fajsúlyosabb, de így is kellemes élmény. Nem a legviccesebb, nem a legokosabb, nem a legösszetettebb, de őszinte és van szíve, amit manapság meg kell becsülni.
