Hirdetés

Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet – Kritika

|

A Star Wars-saga első vadhajtása az előjelek ellenére nem lett kudarc, de totális sikerről sem beszélhetünk.

Hirdetés

Kísérlet. Leginkább ezzel a szóval takarózott a Lucasfilm és a Disney, amikor a Zsivány Egyest próbálták védeni megnyugtatásul a rajongóknak a folyamatos újraforgatások végett. Én pontosabbnak vélném az útkeresés kifejezést. Egy olyan ösvényt próbáltak találni, amely az antológia filmekkel eltávolodik végre a Skywalker-család históriájától, de közben hellyel-közzel kapcsolódik is a nagy egészhez, mindezzel együtt pedig tovább szélesíti Lucas messzi-messzi galaxisát, egyben rávilágítani a háborúzó csillagok sötét oldalára. Soknak tűnik mindez a vállalás, és azzal, hogy nem mertek annyira elkülönülni a jól ismert történettől, mint tette ezt nemrég a Legendás állatok és megfigyelésük kötöttségekkel járt együtt, de szerencsére minden ígéretet sikerült teljesíteniük a készítőknek. Az már más kérdés, hogy közel sem maradéktalanul.

Hirdetés

Tavaly Az ébredő Erő kapcsán sokszor mondogattam - és most megteszem ismét - hogy a Star Wars annyira túlnőtt nem csupán a kreátorán, hanem magukon a rajongókon is, hogy egy-egy filmnek - érkezzen akármilyen koncepcióval is - képtelenség teljes egészében megfelelni, annyi mindenkiben, annyiféleképpen él ez a varázslatos világ. Nehéz lenne megmondani, hogy mennyire talál utat magának a lényegesen komorabb Zsivány Egyes J.J. Abrams nosztalgiatripjéhez képest, de azt nem lehet elvitatni Gareth Edwardséktól, hogy megpróbálták a címbeli háborút minden eddiginél közelebb hozni a nézőhöz. És Edwards (valamint Tony Gilroy) tényleg mindent megtesz azért, hogy egy kicsit máshogy nézzünk a jó és a rossz kozmikus harcára: a birodalmiak hatalmi harcai végtelenül szórakoztatóak amellett, hogy jobban átlátjuk a köztük feszülő hierarchiát, miközben a Lázadókról is sikerült leszedni a keresztvizet és bemocskolni őket végre, így az az ígéret, miszerint itt a felek sokkalta inkább szürkék, mintsem a fekete-fehér színskálában mozognának ide-oda, valóra vált.

Emellett újdonsült karakterei kellően rokonszenvesek, de sem a klasszikus trilógia figuráihoz, sem a tavaly újonnan belépőkhöz nem érnek fel - az előzmények pedig ugye csak Obi-Want tudták ilyen téren felmutatni. A szívünkhöz legfeljebb K-2SO valóban humoros és - ami fontos - hatékony droidja, valamint Donnie Yen "szamuráj jedije", Chirrut Imwe kerül, míg az ellenoldalon Ben Mendelsohn egyszerre szánni való és zsigerből utálható birodalmi parancsnokként okoz kellemes perceket. A karakterekkel tehát nincs különösebb baj, a kellő játékidő ellenére is megvan köztük az összhang, a sztori és a tempó viszont már akadozik.

A Zsivány Egyes legfőbb problémája, hogy önálló filmként csak részben működik: olyan cameo-cunamit vet be a minél nagyobb fanservice érdekében, hogy az ember önkéntelenül is látja, ahogy a rendező akkorát kacsint a vászon mögül a nézőjére, hogy majd belevakul. Ezek a kis felbukkanások persze szívet melengetőek, vagy nagyon is megmosolyogtatóak, de jórészük teljesen felesleges, vagy pedig mentes mindenfajta dramaturgiai funkciótól. Ami nagyobb probléma, hogy míg a többi epizód megáll a saját lábán, a "Star Wars 3.9"-be annyira bele tud zavarodni az egyszeri néző, mint Darth Vader a légző gyakorlatba. Ráadásul a film körüli botrányok, utóforgatások hatása sem múlt el nyomtalanul és az előzetesekben látható képsorok egy részét is hiába keressük majd a végtermékben. Abba, most ne menjünk bele, hogy hol van abban a logika, hogy egy Monsters után Gareth Edward sorra kapja az olyan nagyköltségvetésű mozikat, mint a Godzilla, vagy a most tárgyalt film, míg a segítségére siető Tony Gilroy, aki Hollywood egyik legigényesebb forgatókönyvírója (Bourne-trilógia) és rendezője (Michael Clayton, Kettős játék) évtizedek óta, másodhegedűs szerepet kap. Edwards és Gilroy a kezdeti folyamatos ugrálások közepette téren és időn át elfelejt minket érdemben bevonni ebbe a nagy kalandba, az Alexandre Desplat helyére érkező Michael Giacchino pedig - ahogy az várható volt - 3 és fél hét alatt (!!!) nem tudott csodát művelni, így zenéje jóformán mentes az emlékezetes pillanatoktól (ezek után szóljon valaki egy rossz szót is John Williams tavalyi művére!).

Mielőtt azonban Vader Nagyúr (vagy a Disney vezérkarának) a jeges markát érezném a torkomon, bátran kijelenthetem, hogy mindezek ellenére a Zsivány Egyes egy felettébb jól sikerült Star Wars-móka. A fináléban olyan szárazföldi és űrcsatát kapnak a rajongók, amely mögött A birodalom visszavág és A jedi visszatér szcénái is elbújhatnak - és ha már az epizódokhoz való hasonlítgatásnál tartunk - A sithek bosszúja melletti legkomorabb epizód ügyesen bővíti tovább az amúgy is szépen terebélyesedő messzi-messzi galaxist. Az útkeresés első fejezetét tehát sikeresen vette a Disney, de félő, hogy ambiciózusabb terveiket ezután elrejtik valahol jó mélyen a birodalmi archívumban.

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Zsivány Egyes - Egy Star Wars történet

Kinek Ajánljuk
  • Akik már unják a jediket!
  • Akiknek sok(k) volt Az ébredő Erő nosztalgiája!
  • Akik a komorabb Star Wars-filmekért rajonganak!
Kinek Nem
  • Akik szerint nincs Star Wars-film fénykard párbaj nélkül!
  • Akik a jó és a rossz örökös csatáját akarják látni!
  • Akiknek egy Star Wars-film csak John Williams zenéjével az igazi!
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A Project029 Magyarország Kft. közleménye
Bezár