Hirdetés

Ez az új sorozat váltja majd A mi kis falunkat

|

Nagy Ervin főszereplésével készült vígjátéksorozatot indít az RTL Klub A mi kis falunk helyén: a falusi élet után a tanárok megpróbáltatásai lesz a humorforrás.

Hirdetés

Hatalmas sikerrel fut az RTL Klubon A mi kis falunk, de Pajkaszeg lakóinak bormámoros kalandjai sem tart az örökkévalóságig,  hamarosan befejeződik az új évad is, a csatorna pedig egy másik vígjátéksorozattal készül a felszabadult helyet betömni tavasszal. 

Hirdetés

Nagy Ervint bizonyára senkinek sem kell bemutatni, hiszen ha a Kincsem filmből vagy a jelenleg is nagy sikerrel vetített Valami Amerika 3-ból nem lenne ismerős, akkor szinkronszerepei miatt - élen Deadpoollal és Thorral - biztosan beugrik. Ő lesz az RTL vadonatúj szériájának címszereplője, egy fizika-kémia-testnevelés szakos tanár, míg a 24.hu információi szerint a sztori "egy iskolai közösség rendhagyó hétköznapjaiba enged majd bepillantást, ami a dráma és komédia eszközeivel társadalmi és közéleti kérdéseket is feszeget". A Der Lehrer című fikciós sorozat hazai adaptációja a Válótársak első évadát megrendező Kovács Dániel elképzelésében érkezik a csatornára, az első részt március 31-én, szombaton, 20:00-kor láthatjuk. Összesen 8 részt kapunk majd, minden szombaton ugyanebben az időpontban egyet. 

Ervinen kívül a szereplőgárdában köszönthetjük még többek között Anger Zsoltot, Elek Ferencet, Simon Kornélt, Ubrankovics Júliát és Ötvös Andrást is. A tanár egy olyan többrészes komédiának ígérkezik, amitől feküdni fogunk a röhögéstől, a főszereplő VOX-nak intézett korábbi szavai alapján akár ez lehet a magyar The Office (A hivatal). Kíváncsian várjuk.

Forrás és fotó: MűsorVízió, 24.hu

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.