Hirdetés

Befutott a Stranger Things új évadának negyedik kedvcsinálója

|

Vagyis lassan már a teljes értékű előzetes is megérkezik.

Hirdetés

Továbbra is nagy titkolózás övezi a Stranger Things folytatását, hiszen a negyedik évadról még mindig vajmi keveset tudunk csak. Ezen pedig nem segítettek azok a rejtélyes rövid előzetesek sem, amikkel idáig kedveskedtek nekünk a készítők. A legutóbbi hasonló kedvcsináló során azonban legalább annyit megtudtunk, hogy már csak egy hasonló videó vár ránk a rendes előzetes előtt. A mai napon, a Stranger Things Day alkalmával pedig végre megérkezett ez az utolsó hangulatfokozó.

Hirdetés

Ebben az új videóban a csapat Kaliforniába költözött részének mindennapjaiba kapunk bepillantást, miközben Eleven narrálását hallhatjuk, aki egy levelet írt Mike-nak, melyben az itt töltött hónapokról számol be neki. Ebből tehát nem csak az derül ki, hogy hol fog játszódni a történet egy jó része, de az is, hogy mennyi idő telt el az előző évad óta. A néhány régi szereplő mellett természetesen újakat is megfigyelhetünk, a videó végén pedig aztán véget ér az idilli hangulat, és baljós, valamint akciódús jeleneteknek is szemtanúi lehetünk, azaz izgalomban ezúttal sem lesz majd hiány.

A Stranger Things 4. évada valamikor 2022-ben debütál a Netflixen.

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.