Hirdetés

A Trónok harca írói masszív szerződést kötöttek a Netflixszel

|

D. B. Weiss és David Benioff a botrányos befejezés után hamarosan már a Netflix kötelékében onthatják magukból az újabbnál újabb kreatív ötleteiket.

Hirdetés

Noha David Benioff és D. B. Weiss sikeresen tönkre vágták a Trónok harca befejezését, ennek ellenére a páros hírnevén mégsem esett szinte semmilyen különösebb csorba, hiszen az HBO-val való közös munka befejeztével több rivális stúdió is érdeklődni kezdett irántuk, hogy ugyan mi lenne, ha náluk készítenék el a következő, remélhetőleg tévétörténelmet író nagy dobásukat.

Hirdetés

A Deadline számolt be róla nemrég, hogy Benioff és Weiss egy több mint 300 millió dollár értékű masszív szerződést kötött a Netflix fejeseivel. Ennek értelmében a következő öt esztendő során, a páros minden film- és sorozatötlete kizárólag a streamingóriás berkeiben láthat majd napvilágot. Természetesen a Disney/Lucasfilmnél készülő Star Wars trilógiájukat leszámítva, hiszen biztosra vehetjük, hogy a Lucasfilmhez is köti őket valamiféle hivatalos okirat.

Beniofféknak egyébként a Netflix ajánlatán kívül bőven volt miből válogatniuk, hiszen korábbi munkaadójuk az HBO/WarnerMedia, a Disney/FX, a Comcast, valamint az Amazon is tett nekik egy-egy igencsak csábító ajánlatot. Az alku megkötése után a Netflix tartalomért felelős igazgatója, Ted Sarandos a Deadline-nak úgy fogalmazott, hogy elképesztően izgatottak amiatt, hogy a berkeikben tudhatják Benioffékat, akikben elmondása szerint elképesztő kreatív erő lakozik, így alig várják, hogy az író-rendező duó ismét szabadjára engedhesse a képzeletét. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.