Hirdetés

Élőszereplős reboot készül a Tündéri keresztszülőkből

|

A Pindúr Pandúrok után újabb rajzfilmsorozatot adaptálnak.

Hirdetés

Nemrég számoltunk be róla, hogy már készül a Pindúr Pandúrok élőszereplős változata, viszont nem ez az egyetlen rajzfilmsorozat, amit feldolgoznak. A Tündéri keresztszülőket (vagy Angyali keresztszülőket) 2001-től 2017-ig vetítette a Nickelodeon, amelynek középpontjában egy okos, de átlagos 10 éves fiú, Timmy Turner áll, akinek azonban mégsem szokványos az élete, ugyanis van két tündér-keresztszülője, Cosmo és Wanda, akiknek a létezéséről csakis Timmy tud. A páros mágikus képességekkel bír, viszont gyakran baki csúszik a számításaikba és félresikerül a varázslat. 

Hirdetés

Most a Discussing Films jelentése szerint a Tündéri keresztszülők élőszereplős rebootot kap, amelynek forgatása júniusban kezdődhet meg Los Angelesben. Az új sorozat a Paramount+ exkluzív tartalomfelhozatalát hivatott gyarapítani, a projektben pedig részt vesz a széria atyja, Butch Hartman executive producerként, Fred Siebert (Dexter laboratóriuma, Kalandra fel!) producerként, Christopher J. Nowak (Jim szerint a világ, Veszélyes Henry, Veszélyes osztag) pedig showrunnerként. 

Nem ez lesz az első alkalom, hogy élőszereplős változatot kap a rajzfilmsorozat, korábban már három ilyen film is készült (2011-ben, 2012-ben és 2014-ben) Drake Bell főszereplésével. Ezekben húsvér színészekkel és CGI-tündérekkel oldották meg a koncepciót, egyelőre nem tudni, hogy az új verzió is ezt a módszert követi-e, vagy azt, amit a Pindúr Pandúrok és minden karakter "élő" lesz.

A Paramount+ egyébként más produkciókkal is erősít: jön egy új Fecsegő tipegők sorozat, bővül az Avatár - Aang legendája világa, és új szériákat kap az iCarly, valamint a Dóra, a felfedező is. 

Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.