FIGYELEM! AZ ALÁBBI ÍRÁS A SOROZAT CSELEKMÉNYÉRE/FORDULATAIRA VONATKOZÓLAG SPOILEREKET TARTALMAZ!
Scott Frank hét epizódból álló westernjét nézve rengeteg olyan toposszal, történeti elemmel szembesülhetünk, ami már többszáz filmmel ezelőtt beleivódott a zsáner történetébe kvázi kiolthatatlanul, kitörölhetetlenül. Nem véletlen, hiszen nem könnyű mostanság úgy westernt készíteni, hogy valamit érdemben hozzá tudjunk toldani a már meglévő kánonhoz, vagy neadjisten valamit csavarni a már jól ismert húzásokon. Általában, ha valami ilyesmire vállalkozik valaki nagy ritkán és végül sikerrel is jár, azt Quentin Tarantino-nak, Tommy Lee Jones-nak, vagy esetleg Kevin Costner-nek hívják. Az ő tevékenységük a tárgyalt műfajon belül véletlenül sem intézhető el egy hanyag legyintéssel - vagy a már meglévő kliséket mutatják be más (történelmi) köntösben, kontextusban, vagy pedig szimplán nézőpontváltáshoz folyamodnak. Hol egy fekete bőrű pisztolyhőst tesznek meg főhősnek a rasszista délen, hol a nők sorsát boncolgatják a zord, férfidomináns nyugaton. Bizonyos esetekben pedig még az is előfordulhat, hogy műfajidegen elemekkel (mondjuk kannibálokkal) tarkítják az adott filmet, ezzel átbillentve a horror mezsgyéjére az alkotást, friss vért pumpálva a kalapos pisztolyhősökkel és premier plánokkal tarkított műfajba.
A mind a forgatókönyvírói, mind pedig a rendezői munkálatokat magára vállaló Scott Frank minisorozata sok tekintetben klasszikus vonalvezetésű darab, ami sok kortárs filmmel ellentétben kevésbé demitizáló-jelleggel fordul műfajához, inkább azon van, hogy újabb szemléletmódokkal gazdagítsa a zsánert és a már meglévő, jól ismert kliséket és toposzokat elmélyültebben vizsgálja meg. A több szálon futó, nem kevés karaktert mozgató széria fő vonalaként egy egykori fegyverforgató és annak egykori főnöke áll - utóbbi üldözi fejvesztve a másikat, előbbi menekül, végül egy kisváros vonzáskörzetébe sodródik, hogy aztán akaratán kívül életveszélybe sodorja az ott élőket. Ez nagy vonalakban az alap (tényleg csak nagy vonalakban), a sorozat fő vonzereje és igazi bravúrja azonban a részletekben rejlik, a különböző, hét epizódon át szépen átívelő témák kifejtésében.
A Godless nem csupán egy egyszerű hommage a western műfaja előtt. Tiszteleg persze - mind külsejében, mind bensejében -, de sokkal többet tesz annál, mint hogy felmond néhány jól ismert klisét. Kezdjük azokkal a bizonyos alapokkal, amelyet az előbb ismertettem. Történetünk egyik főhőse Roy Goode (Jack O'Connell). Roy Goode egykor Frank Griffin (Jeff Daniels) bandájának tagja volt, egy a cselekmény elején számunkra ismeretlen okból kifolyólag azonban egy nap megszökik tőle, amit munkaadója nem néz túl jó szemmel és mindent megmozgat annak érdekében, hogy elkapja a grabancát a tékozló fiúnak. Scott Frank a két karakter kapcsolatát nem pusztán az alá- s fölérendeltség fénytörésében festi meg, de nagy jelentőséget tulajdonít a köztük évek során kialakuló apa-fiú/mester-tanítvány kapcsolatnak, mely még több mélységet biztosít kettejük történetszálának. Az egészen fiatalon árván maradt, testvére által elhagyott Roy-t Griffin maga veszi oltalma alá és tanítja meg őt nem csak arra, hogy miként öljön, de arra is, hogy miként bánjon tisztelettel a lovakkal. Az önjelölt apafigura nem egyszerű eset. Csendes, nyugodt hanghordozása és viselkedése fenyegető, már-már démonikus jelenséget takar - ugyanakkor végig körbelengi őt egyfajta enigmatikusság és kiszámíthatatlanság (enigmatikusság: Frank több ízben megemlíti a sorozat során, hogy látta a saját halálát). Scott Frank flashback-ben mutatja meg, miként toborozta bandájának egy-két tagját: legyen szó akár magáról Roy-ról, vagy a pszichotikus hajlamú testvérpárról, akik szüleik lemészárlása után kerülnek a csapatba. Griffin a társadalom kegyvesztettjeinek ad otthont maga körül és apai törődést biztosít azoknak, akik ennek híján vannak. Ja, hogy közben pedig úton-útfélen lemészárol egy egész kis falut annak minden teremtett lelkével együtt? Az már más kérdés.
Roy Goode nem csak saját gyilkos múltja elől menekül, de az APA és annak tanításai elől is, hogy aztán ő maga váljék akaratán kívül apafigurává és mentorrá, lehetőséget kapva arra, hogy kijavítson bizonyos hibákat. "The world don't need another gunfighter." - mondja egy ponton az indián fiúnak, aki édesanyjával és mamájával együtt befogadta őt házukba. A fiú - akárcsak annak idején az Idegen a vadnyugaton című film kisfiúja - olthatatlanul romantikus érzéseket táplál Roy virtuóz fegyverhasználata iránt. Scott Frank azonban kétélű fegyverként tekint minderre. Nem huny szemet afelett a tény felett, hogy Roy személyében egy gyilkossal van dolgunk, más részről azonban tisztában van azzal: vannak helyzetek, amikor szólnia kell annak a bizonyos hatlövetűnek. Szép és példamutató azonban, ahogy Roy korrigálja Frank tanításait: harctól való meghátrálás nem egyenlő a gyávasággal, néha bölcsebb tűrni a pofonokat, semmint csípőből fegyvert rántani és kockáztatni azt, hogy esetleg ott hagyjuk a fogunkat.
A sorozaton végigvonuló apátlanság más formában is megjelenik az epizódok egyéb szálaiban. A Godless egyik, a műfaj hagyományaival leginkább szembegyalogló vezérfonala ugyanis a La Belle nevet viselő kisváros és annak kilencven százalékban hölgyekből álló lakói. Ironikus módon a férfiak, akik a hölgyek mellett élnek, azok vagy gyerekek (a seriffhelyettes), vagy gyáva nyúlnak titulált mimózalelkek (a seriff maga), vagy egy félkegyelmű (a bányaomlás egyik túlélője), illetve egy a szakmájából kiöregedő törvény embere (Sam Waterston pazar alakításában), akit a rendező idejekorán, nagyon csúnyán kiiktat a történetből. Egy bányaomlás folytán jócskán megcsappant létszámú város lakói kénytelenek napról-napra együtt élni a veszteség okozta traumával és kénytelenek ilyen-olyan módon feldolgozni mindezt. Az évek óta statikusan magába forduló kisvárost egy nap azonban felbolygatja néhány üzletember eljövetele, akik jutányos árat fizetnének a bányáért és annak tartalmáért - az árban pedig benne van az is, hogy végre ismét férfiak költöznének a kis községbe. Hogy ezt nem mindenki fogadja egyöntetű lelkesedéssel, az csupán egy apró, de annál jelentőségteljesebb fricska afelé az elgondolás felé, hogy a női nem képtelen érvényesülni önmagában, férfi nélkül. Így ismerhetjük meg a sorozat egyik legemlékezetesebb karakterét, a törékeny, mégis szókimondó és tökös Mary Agnes-t (Merritt Wever), aki szexuális irányultságában a tragédia óta 360 fokos fordulatot vett és immáron a település tanárnőjével (aki éjjel prostituálja magát) kezd bensőséges, romantikus viszonyba. Kapcsolatukat a forgatókönyv a lehető legtermészetesebben kezeli úgy, hogy közben tisztában van azzal, környezetük ezzel szemben minduntalan ferde szemeket meresztenek a pár felé. De ahogy Mary Agnes maga mondja, miután megbámulták őket a nyílt utcán: "Fuck y'all!". Bár kevésbé szolgálja a történetet, de nem ő az egyetlen, akinek szerelmi szálát sokan rossz szemmel nézik: a zöldfülű fegyvervirtuóz Whitey (Thomas Brodie-Sangster) egy fekete bőrű lányba szeret bele, amely kapcsolat már alapjáraton halálra van ítélve. Hiába, a vadnyugaton a szerelem tele van nehézségekkel. Ugyanerre a lapra rakhatjuk Alice Fletcher (Michelle Dockery) történetét is, aki ugyan végül megtalálja a szerelmet, köszöni szépen ő is remekül elvan kisfiával és anyósával egészen addig, amíg meg nem jelenik a színen a karizmatikus Roy Goode.
Mindezzel együtt Frank forgatókönyve a felelősségvállalást és saját árnyékunk átlépését is központi elemként alkalmazza. Egyértelmű precedens erre a már sokat említett Roy Goode karaktere, aki végül ahelyett, hogy tovább menekülne a harc elől, inkább képletesen és konkrétan is kiássa a föld alól eltemetett múltját és felveszi a kesztyűt a közelgő végzet ellen (erősen utalva ezzel Sergio Corbucci Djangójára). Vele szemben ott áll a törvény embere, Bill, akit már elkönyveltek gyávának, így úgy dönt, hogy bizonyítani fog nem csak a városlakóknak, de saját magának is. Amikor pedig ez a két ember eljut az ólomlyuggatta finisbe, mindkettőjüknek sikerül nem csak saját maguknak megváltást okozni, de a harcban kevéssé jártas lakók számára is életmentőnek bizonyulnak.
A finálé pedig az újkori westernek között az egyik legkielégítőbb és legintenzívebb tűzharca a Fegyvertársak csörtéje óta (kihagyott ziccer, hogy az itt is szereplő Kim Coates-ot nem lövi fejbe valaki). Lovak rontanak be üzletekbe, férfiak és nők hullanak el, puskák dördülnek - katarzis és káosz kéz- a kézben mennek egymással. De ami a legszebb, hogy bár igen, ez a két férfi (a két, bizonyos értelemben atipikus westernhős) a lakók segítségére siet, mégsem arra jut a film, hogy a nőket mindenképp védeni kell, a férfi pedig azért van, hogy ezt megtegye. Nők és férfiak egyaránt aláhullnak és győzedelmeskednek. A veszteség pedig bár a jók részéről ismét rengeteg, a trauma mintha most inkább tisztítana, az utolsó jelenetekben felbukkanó (hónapok óta várt) tiszteletes pedig elhozhatja a gyógyírt a sérült lelkeknek.
A szélesvászonra kívánkozó beállításokkal operáló sorozat meglehet, hogy lassan találja meg saját magát (lévén, hogy az első két epizódnak rengeteg szereplőt kell, ha csak kicsit is, de bemutatnia), de amint sínre kerül, onnantól kezdve lehengerel. Kielégíti a klasszikus westernek és a posztmodern vadnyugati filmek rajongóit egyaránt - előbbiek a műfaji klasszikusokra vonatkozó finom utalásokat, a nagytotálokat, a lassabb sodrást és a tökéletesen felvezetett leszámolást nagyra értékelhetik majd, utóbbiak pedig az elvárásokkal való játszadozást, a feminista szemléletet tudhatják majd magukénak. A rendező nem rest eltenni láb alól váratlanul olyan szereplőket, akiket korábban keblünkre öleltünk, vagy pedig szimplán biztosak voltunk abban, hogy fontosak lesznek mindvégig. A már említett példa erre Sam Waterston koros rendőrbírója, akit idejekorán arcon lőnek, de a szimpatikus száj- és pisztolyhős, Whitey is elhullik, mielőtt kezdetét venné a finálé tűzharca. De azt is szem előtt tartja, hogy megadja egyes karaktereinek a maguk kiérdemelt hős-momentumát, így a cinizmust elkerüli, a sorozat, épp csak annyira lep meg, amennyire kell. Akárhogy is, a puskaporos vadnyugat még mindig él, azokra a La Belle-i lányokra pedig még sokáig emlékezni fogunk!