Idén januárban debütált a Netflixen Laurie Nunn sorozata, a Sex Education, amely azonnal hatalmas népszerűségnek örvendett, és a mai napig a Netflix egyik legsikeresebb szériája. A tinédzserek szexuális problémáit már számtalanszor láthattuk és átélhettük a mozik vásznain, valamint a TV-k képernyőin is, viszont a Sex Education csavart egyet az átlagos felálláson, és az egyik ilyen akadályokba ütköző fiatalt egy kvázi szexuálpszichológussá változtatta. Emiatt (is) szerettük annyira a sorozat első évadját, és külön öröm, hogy hamarosan kezünk közé kaparinthatjuk a második szezont, melyhez ízelítő gyanánt egy rakás képet is kaptunk.
Az ilyen hivatalos képeknél a forgalmazók mindig próbálnak arra törekedni, hogy ne nagyon spoilerezzenek el semmit - se az előző, se a mostani évadból -, ezzel szemben a jelenlegi fényképek némelyike nagyban erre hajlik, szóval aki még nem látta volna az első etapot, az csak saját felelősségére kattintson. Ám mindezen spoileres tartalmak csak még kíváncsibbá teszik az embert, hiszen sok olyan karakter tűnik fel rajtuk, melyeknek sorsa kissé kérdéses maradt a lezárást illetően.
A Sex Education második évadának megjelenési dátuma még homályos, de annyi biztos, hogy valamikor a jövő év elején fog elstartolni. Ti kíváncsiak vagytok, mi lesz Otisszal és Maeve-vel?