Hirdetés

Így kezdett az RTL új sorozata, a Gólkirályság

|

Vadonatúj sorozattal jelentkeztek A mi kis falunk alkotói.

Hirdetés

Az elmúlt években szinte egymást váltották a képernyőn a "falus" produkciók, mivel amelyik tévéadó csak tehette, megpróbálta meglovagolni a pajkaszegiek keltette humorhullámokat. Látszólag egyszerűnek tűnt a recept, hiszen csak a vidék Magyarországán élő embereket kellett a középpontba helyezni és máris a távirányító után kapkodtak a tévénézők.

Vagyis kapkodtak volna… ugyanis A mi kis falunk színvonalát nem mindegyiknek sikerült megugrani. A hazai tévés piacon, - de persze külföldön sincs ez másképpen - szokás az, hogy ha egy műfaj, egy stílus vagy koncepció nagy siker lesz, akkor azt addig nyúzzák, amíg minden bőrt le nem szaggattak róla. Így járt a "falus" koncepció is, amely öt év alatt kifulladt, és nem véletlen, hogy egyedül A mi kis falunk, az egészet elindító sorozat volt képes talpon maradni.

Hirdetés

A nézettsége azonban csökken, a sorozat túl van már "a legszebb évein", de még így is rengetegen nézik hetente Stokiék kalandjait. Az új évad viszont most szünetel, és a helyére betettek egy teljesen új produkciót, egy saját gyártású szériát, melyet A mi kis falunk alkotói jegyeznek készítőként. Ezt a csatorna sem akarta titkolni, sőt a reklámokban ki is emelték, hogy kik az ötletgazdák.

A Gólkirályság - ez ugyanis az új RTL-es sorozat címe - le sem tagadhatná, hogy kik alkották meg. Hiába más a helyszín és mások a szereplők, a humor stílusa, az egész látványvilága A mi kis falunkat idézi, de mégis több, sőt mondhatni jobb is annál. Kellett már ez a vérfrissítés, és hogy kimozduljunk a klasszikus falus koncepcióból, és írom ezt úgy, hogy a helyszín most is egy község, de mégsem az a tipikus, sok helyen látott, kissé romos, alig lakott falu, hanem egy pezsgőbb életű nagyközség.

Az új sorozat középpontjában egy másodosztálybeli focicsapat, a Csember FC áll, mely nem épp a mezőny legjobbja, de a szerencse mégis melléjük szegődik. Egy váratlan találatnak köszönhetően esélyük nyílik arra, hogy feljebb lépjenek, hogy bejussanak a nagyok közé a hazai ligában, ám pont ekkor, amikor a legnagyobb szükség lenne az összeszedettségre, elveszítik edzőjüket, a csapat szívét (és egyben torkát).

A vezetés azonnal összehívja a válságstábot és elhatározzák, hogy leszerződtetik a hazai futballszcéna nagy alakját, aki már nem egy csapatot felépített a nulláról, a botrányhős Szabó Tónit (Rudolf Péter). A hírhedt edzőt azonban régóta senki sem látta, nem lehet elérni sem, de nincs más, aki kihúzhatná a csemberieket a bajból. A polgármester (Hevér Gábor) ráadásul extra nyomást helyez a csapatra, hiszen ha feljutnak a legjobbak közé, akkor a nagyközségük előtt végre minden értelemben kitárulnak a kapuk és megnyílnak a pénzcsapok.

Nagy energiát persze nem fektetnek Szabó Tóni felkutatásába, és a titkárnőre (Sztarenki Dóra) bízzák, hogy kerítse elő a bulvárlapok címlapjain előszeretettel mutatkozó sztáredzőt. Jobb megoldás híján rákeres a Facebookon és gyanúsan hamar rá is talál Szabó Tónira, akinek egy focilabda a profilképe. Ír neki egy üzenetet, és nyélbe is ütik az üzletet. A csapat egyik vezetője (Sarkadi Kiss János), a polgármester és a főszponzor (Schmied Zoltán) azonnal sajtótájékoztatót szervez, meglepetésként Szabó Tóninak.

Az eseményre azonban nem az a Tóni érkezik meg, akire számítanak… hanem Szabó Antónia, elbocsájtott tesitanár (Lovas Rozi).

A Gólkirályság első része ügyesen, meglepően fürgén, mégis élvezetesen rakja le a történet alapjait. A csavar kiszámítható, a konfliktusokban sincs semmi eget rengető, mégis működik minden pillanata és pár perc után behúz, érdekelni kezd a szereplők sorsa, és az, hogy mit lehet kihozni ebből az egészből.

A Gólkirályság humora nagyon a helyén van, a helyzetkomikumnál is erősebbek a párbeszédek, kellemes néznivaló, amely hosszú távon képes lehet kitölteni A mi kis falunk hagyta űrt, ha egyszer befejeződik ez a "falus" produkció.

Egy dolgot viszont sajnálok, méghozzá azt, hogy jó néhány "pajkaszegi" színész játszik ebben a sorozatban is, így nincs lehetőség arra, hogy a két széria egyszer majd crossoverezzen, hogy a figurák találkozzanak egymással, pedig az itthoni tévés palettáról igazán hiányzik egy sorozatos univerzum. Az Egyesült Államokban ilyen az NCIS, az Esküdt ellenségek vagy a CSI-ok világa, ahol ugyanabban az időben, ugyanakkor több történet is játszódik egymással párhuzamosan, a szereplők pedig néha összetalálkoznak. Na de majd talán ennek is eljön egyszer az ideje…

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.