Sopsits Árpád 2016-os filmjét a szakma jó szívvel fogadta, bemutatójakor mi is - minden hiányossága ellenére - igen jó véleménnyel voltunk róla (kritikánkat ide kattintva olvashatjátok el). Még augusztusban, kvázi hirtelen, bejelentetlenül kaptuk az információt, hogy a rendező készített egy újabb, bővített verziót, amely immáron minisorozatként igyekszik helytállni és bővebb képet adni erről a hidegrázós igaz történetről.
A kezdeti kellemes meglepettség után kíváncsian vágtam bele a sorozatba, hiszen egy részről egy kompetens, hangulatos és ambiciózus krimiről beszélünk, más részről pedig olyan a hazai placcon mégiscsak ritkábban fordul elő, hogy egy filmet sorozattá bővítenek a vágóasztalon maradt jeleneteket felhasználva. Ritka az, amikor egy rendező kap egy második esélyt, hogy vízióját még tágabb formában tárja a nézők elé, Sopsits Árpád pedig megkapta ezt a lehetőséget. Ehhez persze tudni kell, hogy a rendező a híresztelések szerint már eleve televíziós sorozatként álmodta meg a történetet, csak épp támogató hiányában ez a terve nem jött össze. Nem csoda, hiszen alapvetően egy igencsak sokrétű, sok karaktert mozgató alkotásról beszélünk, amely egy korabeli magyar korkép szeretne lenni, komplex képet mutatva arról, hogyan is nézett ki egy komoly nyomozás, milyen akadályokat kellett a nyomozóknak leküzdeni az igazság felderítése érdekében és hogy miként gondolkodik egy sorozatgyilkos. Sokat vállalt tehát magára és mindennek tudatában az se csoda, hogy az első verziója a filmnek háromórásra sikeredett, majd ebből kellett lefaragni egy jó órát ahhoz, hogy kompatibilis legyen a honi mozinézők számára.
Ebből a szempontból tehát mindjárt elhessegethetjük a kérdését annak, hogy "Ugyan, mi szükség van erre?", hiszen mindebből az csapódik le, hogy egy ilyen sok szálon futó, eredetileg sorozatnak szánt történet igenis megérdemli, hogy olyanmód legyen prezentálva, ami neki a legmegfelelőbb. És bár maga a mozifilm is alapvetően kielégítőnek bizonyult, azért érezhetően bőven van mit elmesélni a mozivásznon túl.
Az '50-es, '60-as évek Magyarországán játszódó játszódó alkotás a híres martfűi sorozatgyilkos utáni nyomozás krónikáját meséli el, amelyet át- és átszel egy gyilkos portréja, valamint egy ártatlanul börtönbüntetésre ítélt férfi kálváriája. Sopsits Árpád rendező a tágabb, szellősebb formátum adta lehetőségeivel élve azon volt, hogy jobban elmélyítse mind a karakterek közti viszonyrendszert, mind pedig magát a nyomozást és annak mikéntjét. Több olyan jelenet, vagy apró szegmens van, ami tényleg hozzáad az alapanyaghoz: példának okáért a rendőrség tőrbe csalási kísérlete (kiküldenek egy lányt csaléteknek), vagy éppen a frissen szabadult Réti Ákos rövid beszélgetése nővérével a szabadságról. Ez utóbbi kiváltképp erősre sikeredett és nagyon jól aláhúzza ennek az embernek a személyes tragédiáját és az állam általi törvénykezés problematikusságát, kérdőjelességét.
Más részről muszáj voltam elgondolkodni azon, hogy minden bővítés dacára működőképes-e mindez sorozatként? Mindenképpen izgalmas témát feszeget úgy, ahogyan magyar rendezők ritkán teszik és az az alaposságra, a nagy kép prezentálására való törekvés mindenképp méltányolandó. Ugyanakkor most így második megtekintésre az tűnt fel, hogy túl sok jelenetnél éreztem azt, hogy túl rövidre van vágva, nem képes maradandó hatást elérni bennem, nézőnél és voltak jelenetek, amelyeknél ennélfogva azt éreztem, hogy csak úgy ad hoc lettek bevágva. A sorozatformátum, mint olyan ettől függetlenül többé-kevésbé működik, bár hatalmas cliffhangerek nincsenek (ez azonban inkább adódik abból, hogy alapvetően filmről beszélünk).
Érdekes módon azonban maga a nagyjátékfilm rám nagyobb benyomást tett négy éve és sokkal erősebbnek éreztem, mint most a sorozatot. Ennek nyilván az is lehet az oka, hogy ugyanaz a történet másodjára már kevésbé ütött szíven, de ami esélyesebb, hogy sűrítve mégiscsak jobban működött a dolog. Több időt eltöltünk a szereplőkkel, valamivel többet látunk a nyomozásból, de nem sokkal többet és nem olyan mennyiségben, hogy a különbség érdemben érződjön. Jobb lett volna még többet megismerni Anger Zsolt karakteréből, de a törekvő, hatalmas igazságérzettel rendelkező ifjoncból is, aki a gyilkosság felderítése érdekében képes saját felettesei ellen fordulni.
Ami ugyanakkor másodjára is működött, az egy részről a színészi alakítások többsége: Hajduk Károly játéka még mindig félelmetesen simulékony és fenyegető, Trill Zsolt remek a saját lelkiismeretével küzdő ügyész szerepében, Balsai Móni a gyilkos feleségének bőrébe bújva pedig ismét bizonyítja, hogy egy mellékszerepből is képes kihozni a maximumot. Anger Zsolt játékát bár kissé egyhangúnak ítéltem meg ezúttal, azért ő is képes megfelelő karizmával felruházni az általa alakított alkoholista nyomozót. Más részről a hangulat, a közeg ábrázolása továbbra is minőségi, illetve autentikus, a gyilkosságok ábrázolása pedig viszolyogtatólag hat a nézőre. Van miért megnézni ezt a filmet és van miért szeretni. Mindkét változatot. Minden hibája ellenére.