Hirdetés

Ilyennek láttuk a Tokyo Vice első két epizódját

|

Michael Mann visszatérése a kisképernyőre.

Hirdetés

Nehéz nem feszült izgalommal figyelni, hogy mit hoz ki ebből a formátumból Michael Mann, miután a nyolcvanas években tető alá hozta az akkori évtized egyik legmeghatározóbb és minden idők egyik legmenőbb zsarusorozatát. A Tokyo Vice persze nem akar újkori Miami Vice lenni (miért is akarna, teljesen más a témája), de le sem tagadhatná, hogy köze van hozzá a rendezőnek. Az első két epizód alapján pedig van okunk arra, hogy kitartson az érdeklődésünk. 

Hirdetés

A sorozat igaz történeten alapul, az alapot pedig egy dokumentarista könyv adja, melyet Jake Adelstein írt. Adelstein Japánban élő újságíróként dolgozott a Yomiuri Shinbun nevű neves napilapnál (ő volt az első külföldi a szerkesztőségben). A nálunk is kiadásra került Tokió Vice az ő memoárja, egyben tanúsítványa azon éveinek, amelyet Japánban töltött zsurnalisztaként. Elmeséli azt, hogy miként működött együtt a rendőrökkel, hogyan segített felgöngyölíteni ügyeket és úgy egyáltalán, hogyan illeszkedett be egy számára idegen környezetbe. A sorozat pedig ezt hivatott átadni. 

Az első két epizódban megismerhetjük Jake-et, akinek élete olybá tűnik, hogy folytonos menetelés, megfeszített tempó. Hol a tanulás, hol a munka, hol pedig a hétköznapok stresszét levezető féktelen bulizás jellemzi mindennapjait, az élete pedig akkor sem lesz könnyebb, amikor felvételt nyer az említett napilap szerkesztőségébe. Jake törtető jellem, igyekszik megfelelni, de nehezen tud minden igényt kielégíteni: cikkeit eleinte folyton kidobják, átírják, mondván, hogy mindig azt kell írni, ami elő van írva és nem szabad az újságírónak a saját feje után menni. Jake viszont az igazságot hajkurássza és nem szereti a félmunkát. A fiatalember (Ansel Elgort megformálásában láthatjuk) karakterét Michael Mann az első epizódban - amiként azt igen sok férfihősével teszi - a már-már mániákus elhivatottság prizmáján keresztül definiálja. Olyan ember ő, aki hatalmas ellenszéllel szemben próbál felmenni egy hatalmas hegyre. Nagyon jól alátámasztja ezt az a jelenet, amelyben egyedüli külföldiként tér be az alkalmassági vizsgára és még a becsekkolásnál is kérdőn néznek rá, hogy mit is keres ott. Relatíve gyorsan alkalmazkodik azonban a szabályokhoz: megismerkedik egy nyomozóval (Hideaki Ito heveny lezserséggel hozza a nőcsábász, élvhajhász karaktert), akin keresztül igyekszik kiismerni ennek a világnak a működését és a kölcsönhatását.

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Saját bőrén tanulja meg azt is, hogy minden valamire való információért fizetni kell. Viszont bármennyire is próbál a szabályoknak megfelelően működni, az igazságérzete nem hagyja nyugodni, amikor egyre több gyanús, egyértelműen gyilkosságnak tűnő haláleset üti fel a fejét, akkor szükségét érzi kajtatni a hétpecsétes titkok után. A krimi-szál itt jön a képbe, ám a sorozat óvatosan kezeli, nem egy procedurális krimit láthatunk, a szálak szétszálazódnak és egyelőre ez a része inkább a háttérben megy, nem eluralva az egészet. Ami azt illeti, például Ken Watanabe karakterével csupán pár jelenet erejéig találkozhattunk, nyilvánvalóan később fog beérni és megindulni a Jake-kel közös történetszála/nyomozása, de megjelenése máris jelentőségteljes, tiszteletet parancsoló (és veszettül cool). 

A Tokyo Vice pulzáló, sosem nyugvó világot tár elénk. Dinamikus nyitánnyal rendelkezik, amely azonban nem kapkod sehova, megfontoltan fonogatja a szálakat, hagy időt arra, hogy Jake-kel együtt megpróbáljuk felvenni a kíméletlen újságírói világ ritmusát és kiismerni farkastörvényeit. Az eddigiek alapján a széria egyszerre ad precíz és hiteles képet egy napilap szerkesztésének zajos mindennapjairól és arról a fegyelmezettségről, amely a japán munkamorált jellemzi. Teljes mértékben átélhetőnek éreztem azt a küzdést Jake részéről, hogy kiizzadjon magából egy olyan cikket végre, amit elfogadnak és megjelentetnek a lapban, ahogyan az is egy Don Quijote-i küzdelemnek hat, hogy a saját maga által látott, érzékelt igazságot írja le.

Ami a másik, későbbiekben potenciálisan domináns jakuza-szálat illeti, nem véletlenül juthat eszünkbe akár a Fekete eső, akár bármely más, ezt a közeget előszeretettel ábrázoló alkotás, de ami itt szembeötlő az az, hogy jóval kiérleltebbnek érződik az ábrázolásmód. Hitelesebbnek, reálisabbnak hat, ha úgy tetszik, miközben mégis áthatja az egészet egy olyan stílus, olyan atmoszféra, amely nem engedi, hogy a végeredmény száraz legyen és rágós (és ami a legfontosabb, hogy innen nézve nehéz megtippelni, hogy hová fog kifutni és milyen állomásokon fog áthaladni a cselekmény).

És ha már stílus, akárcsak a Miami Vice-ban, vagy bármely más, "újkori" Mann-filmben, a kézikamera itt is fontos szerepet játszik, előszeretettel kerülünk Jake arcához privát szférát lesajnáló közelségbe. Nem olyan mértékben használják, mint az imént említett filmben, de ez a kevéske is hozzáad az egész hangulatához és ad egy sajátos ízt. 

Összességében a Tokyo Vice egy pazar, minőségi szériának tűnik, amelyet nagy érdeklődéssel fogok követni hétről hétre. Nem csupán a téma, de a stílus, az ábrázolásmód miatt is ezt gondolom, ezen felül pedig a színészeknél is azt érzem, hogy mindenki alázattal dolgozott a projekten. Ansel Elgort például esélyesen itt fogja levedleni magáról a rebellis jófiú/hősszerelmes szerepkörét és potenciálisan még jobb, minden tekintetben tartalmasabb és izgalmasabb dolgokat láthatunk tőle színészként, mint eddig (márpedig ahogyan a kanyarokat vette a Nyomd, bébi, nyomd című filmben, az sem volt semmi). Remélhetőleg nem kell csalódnunk majd, amikor lement az évadzáró epizód. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.