Nyomd, bébi, nyomd - Kritika

|

Láttuk minden idők egyik legjobb akciófilmjét, én pedig a szavakat is alig találom.

A Nyomd, bébi, nyomd - amire a továbbiakban a film eredeti címén hivatkoznék, az egyszerűség kedvéért - első előzetese abszolút nem nyűgözött le, valahogy erőtlennek tűnt mindaz, amit láttam. Aztán jöttek az újabb anyagok, egyre többet és többször láttam azokat, majd valahogy a tudatalattimban egy olyan előérzet alakult ki bennem a filmmel kapcsolatban, ami az év egyik legnagyobb meglepetését és durranását sejtette. Az önérzetemnek is kedvezve jelenthetem ki, hogy a Baby Driver nem csak a nagybetűs moziélményt hozta el, hanem kis túlzással műfajt teremtett.

Hirdetés

Adott a kissé furcsa nevű fiatal srác, Baby (Ansel Elgort) aki egy múltbéli hibájának köszönhetően az alvilági üzletembernek, "Dokinak" kell, hogy dolgozzon, adóssága törlesztésének céljából. Teszi mindezt úgy, hogy különböző rablások után sofőrködik egy csapat elvetemült bűnözőnek, lévén a srácnak isteni tehetsége van a vezetéshez. A továbbiakban pedig egy olyan élményben részesülünk, ami feltörli a padlót mindennel és mindenkivel, kinek valaha bármi köze is volt a filmekhez. Egészen őrületes autósüldözések, piszkosul erős karakterek és egy olyan újszerű koncepció, ami gyakorlatilag megteremtette az akció-musicalek fogalmát.

Ülj be a volán mögé, tedd be a füleseket, tekerd maxra a hangerőt, és nyomd tövig a gázt. Ezt teszi Baby és maga a film is, lévén szinte minden másodpercben aláfesti, vagy éppen diktálja a ritmust egy bődületesen odaillő zeneszám. Többek között Barry White, a Blur vagy éppen a Queen szól majd Baby iPodjaiban, szüntelenül, ami nem csak egy megismételhetetlenül különleges hangulatot kölcsönöz a Baby Drivernek, de Edgar Wright közel hibátlan rendezésének és forgatókönyvének köszönhetően a remek daloknak narratív szerep is jutott rendesen. Baby egy csendes, jólelkű srác, aki szeretné véglegesen hátrahagyni a bűnözőéletet, amíg viszont zajlanak az események, mi könyörtelenül kiélvezzük azokat az akciózásokat, amiket Wright filmje nyújt. Az egy dolog, hogy autósüldözések rég kaptak ilyen kreatív koreográfiát a vásznon, azonban azt minden filmes iskolában kötelező anyaggá kellene tenni, ahogyan ez a film meg lett vágva. Az elejétől a végéig nincs egy képkockája a Baby Drivernek, ami ne szórakoztatná a nézőt, igaz ez a kevés stukker előrántásra is, ami ha megtörténik, nem csak céltalan lövöldözés, hanem megvan a maga dramaturgiai szerepe… vagy éppen csak a zene ütemére hagyják el a golyók a puska csövét.

Ansel Elgort már a Csillagainkban a hiba óta egy személyes kedvencem, a srác pedig végre megkapta azt a szerepet, amivel igazán kitörhet. Baby szerepében egy laza, könnyed és szerethető srácot hoz, aki viszont alapos változásokon esik át a durván kétórás játékidő során. A főgóré szerepében Kevin Spacey hozza a kötelezőt, aki viszont a John Bernthal vagy Lily James fémjelezte társaságban igazán kiemelkedett, az a teljesen kattant gengsztert alakító Jamie Foxx volt. Sokak kedvence élete egyik legszórakoztatóbb alakítását hozta, és egyben szállította a film humorának nagyját, ami hihetetlen, de az utolsó pillanatig remekül asszisztált a Baby Driver pörgős, feszültséggel teli tempójához. Ám a zenével átitatott száguldozás mellett bőven van tartalom a felszín alatt is. Elgort ha valamit, akkor korábbi szerepeiben bizonyította, hogy a gejl nyálasságot mellőzve képes érzékeny karaktereket hozni, ami Babyről is abszolút elmondható, és Lily James-szel az oldalán a film drámai erényeket is megcsillogtat. Ez pedig szép fokozatosan teszi az önfeledt száguldozás élményét valami olyanná, ami egy pillanatig sem szándékozik átverni a nézőt, hogy az életben pusztán a tény, mi jó emberek vagyunk, automatikusan együtt jár az igazsággal.

A Baby Driver az a film, amit megnézünk, utána pedig órákon át fülig ér a szánk és folyton-folyvást felidézzük a legmenőbb jeleneteket. Edgar Wright bizonyította, hogy nincs szükség több százmilliós költségvetésre egy nyári nagydurranás megalkotásához, ha cserébe ott van egy innovatív forgatókönyv, amin egy remek kémiával működő színészgárda dolgozhat, majd azoknak minden mozdulatát egy olyan operatőrcsapat vehesse fel, kiknek munkája a vágóasztalon válik filmtörténeti mérföldkővé. A Baby Drivernek nincsen szüksége érvekre, magáért beszél minden másodperce a valaha készült egyik legszórakoztatóbb akciófilmjének.

Baby Driver

Kinek Ajánljuk
  • Mindenkinek, aki innovációra vágyik.
  • Mindenkinek, aki elemi szórakozásra vágyik.
  • Bárkinek, aki esetleg még annál is többre.
Kinek Nem
  • Őszintén nem tudom elképzelni, hogy valaki elégedtlenül hagyja el a termet.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.