Hirdetés

Legendás zeneszerző csatlakozhatott A Gyűrűk Ura-sorozat stábjához

|

Ráadásul remek partnere is lehet ezúttal a munkában.

Hirdetés

Kevés olyan filmes alkotás van, amelynél a zene annyira egybe forrt volna magával a művel, mint A Gyűrűk Ura-trilógia Howard Shore által komponált zenéivel. Hiszen amint meghalljuk akár csak egy pillanatra is az egyik kultikus dallamot, fejben azonnal Középföldére repülünk, és a hozzá tartozó jelenet kezd lejátszódni a szemünk előtt. Tudja ezt jól az Amazon is, akik minden idők legdrágább projektjeként hozzák el nekünk hamarosan a Másodkorban játszódó történet első évadát, és ha hihetünk a híreknek, akkor Shore-ral a fedélzeten.

Hirdetés

Gyakorlatilag a széria bejelentése óta szól a pletyka arról, hogy Shore ismét visszatérne Középföldére, hiszen mindenki tudja jól, hogy nélküle mégsem lenne teljes a projekt. Most azonban több, egymástól független portál értesülései szerint a kanadai zeneszerző és az Amazon már alá is írták a szerződést, és csak a formális bejelentés van hátra.

Ráadásul Shore ezúttal egy fiatal zeneszerzőt is kap majd maga mellé, méghozzá az amerikai Bear McCreary személyében, akinek neve nemcsak a film és sorozatvilág rajongóinak lehet ismert (ő szerezte többek között a Csillagközi romboló, A S.H.I.E.L.D ügynökei, a Fekete Vitorlák, vagy éppen a Cloverfield Lane 10 és a Godzilla II - A szörnyek királya zenéjét), hanem a videojátékok szerelmeseinek is, hiszen a 2018-as God of War emlékezetes dallamait is ő hozta tető alá, vagyis van érzéke az epikus fantasy művekhez.

A Gyűrűk Ura 1. évada 2022. szeptember 2-án érkezik az Amazon Prime kínálatában, melyet remélhetőleg azonnal magyar szinkronnal is élvezhetünk majd. 

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Jöhet még több film, sorozat, könyv, képregény? Katt ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.