Hirdetés

A Netflix berendelte a Love, Death and Robots folytatását

|

Megkapja második évadát az egyedülálló antológia.

Hirdetés

A The Hollywood Reporter értesülései szerint a Netflix berendelte a néhány hónappal ezelőtt bemutatott Love, Death and Robots című antológia-sorozatának második évadát. A David Fincher (Holtodiglan, Harcosok klubja) és Tim Miller (Deadpool, Terminator: Sötét végzet) által megálmodott animációs sorozat méltán nagy sikert aratott mind a kritikákat, mind pedig a fogadtatást illetően, így csak idő kérdése volt, míg zöld lámpát kap a folytatás - amelyre az alkotógárda is újabb névvel bővül.

Hirdetés

Mint megtudtuk, Jennifer Yuh Nelson fogja felügyelni a következő évad mindegyik epizódját, akinek egyáltalán nem idegen az animációs produkciók világa, hiszen az ő nevéhez köthető a Kung Fu Panda második és harmadik felvonása. (Valamint a tavalyi Sötét elmék című adaptáció is, de arról egyrészt jobb nem beszélni, másfelől itt amúgy sincsen túl nagy jelentősége.) A bejelentésből az nem derült ki, hogy az új szezon hány epizódot számlál majd, ahogy a tervezett premierdátumról sincs még információ. 

A Love, Death and Robots első évada márciusban vált elérhetővé a Netflixen, amelynek pikantériája, hogy mind a 18 epizód egy rövid, különálló történetet mesél el, műfajilag meglehetősen széles skálán (a sci-fitől a horroron át egészen a vígjátékig) mozogva, méghozzá más-más animációs megvalósítással. Az epizódokról egyébként még szerkesztőségi rangsort is készítettünk, ám akinek idáig kimaradt volna ez a vérfrissítően különleges sorozat, feltétlenül adjon neki egy esélyt.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.