Hirdetés

Döntöttek A mi kis falunk és a Korhatáros szerelem folytatásáról

|

Eldőlt, hogy mi lesz két kedvelt magyar sorozat sorsa.

Hirdetés

Az ország legnézettebb sorozata, A mi kis falunk a második évaddal sem vesztett népszerűségéből, sőt a rajongók már annak befejezésekor azonnal a folytatást követelték (a Nagy Ervin főszereplésével készült fikciós sorozat, A Tanár próbálta meg valamelyest pótolni a hiányát). 

Hirdetés

Ezidáig az RTL Klub nem nyilatkozott róla, hogy mi lesz A mi kis falunk sorsa, de az eredményeit látva nem volt kétségünk afelől, hogy be fogják rendelni a harmadik évadot is és így is lett. Kolosi Péter, az RTL Magyarország programigazgatója bejelentette, hogy biztosan elkészül a következő szezon, de arról nem beszélt, hogy mikor láthatjuk azt. 

Eldőlt egy másik kedvelt sorozat, a Korhatáros szerelem sorsa is. A TV2 tavaly próbálkozott meg egy saját gyártású, fikciós romantikus vígjátéksorozattal, a Korhatáros szerelemmel, amely az új-zélandi Step Dave hazai megfelelője. Úgy tűnik, hogy a csatorna elégedett volt a 13 részes széria teljesítményével, ugyanis rábólintott a második évadra. Ennél sem tudjuk egyelőre, hogy mikor számíthatunk a visszatérésére. 

Forrás: MűsorVízió

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.