Hirdetés

Rögtön további két évados berendelést kapott az Invincible

|

Távolról sem ért még véget Mark Grayson és a többiek története.

Hirdetés

Az első részek alapján nemcsak mi ajánlottuk, hogy érdemes bepróbálni az Amazon legújabb, inkább felnőtteknek szóló animációs szuperhősös sorozatát, az Invincible-t, hanem a nagyközönség is odáig volt érte, mely a részek előrehaladtával nem csak minőségben, de népszerűségben is egyre csak növekedett. Sokáig azonban nem tudtuk, hogy lezárják-e a történetet az évad végén, vagy folytatódik majd, erre a kérdésre azonban szerencsére nemrég örömteli válasz érkezett.

Hirdetés

A streamingszolgáltató ugyanis rögtön a tegnapi évadzáró után bejelentette, hogy nagyon elégedettek mind a sorozattal, mind a fogadtatásával, ezért zöld utat adnak a folytatásnak, méghozzá mindjárt plusz két évadra. Vagyis legalább három etapot már biztosan megél majd Robert Kirkman (többek között a The Walking Dead megalkotója) képregényén alapuló széria.

Az Invincible a tizenhét éves Mark Grayson történetét meséli el, aki látszólag egy átlagos tinédzser, azonban ő Omni-Mannek, a világ leghatalmasabb szuperhősének a fia. Miközben Mark képességei későn érőként csak most kezdenek aktivizálódni, hamarosan rá kell ébrednie, hogy a hősködés közel sem olyan jó móka, mint az elsőre látszik. Rengeteg egyedi és érdekes karaktert vonultat fel a sorozat, akiket igazi nagyágyúk szólítanak meg, hiszen többek között Steven Yeun, J.K Simmons, Mark Hamill, Mahershala Ali, Sandra Oh, Seth Rogen, Zazie Beetz, Gillian Jacobs, Mae Whitman, Ezra Miller, Zachary Quinto, Walton Goggins vagy éppen Jon Hamm mind-mind egy fontosabb karakter hangját adják.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.