Olyan mértékben ömlenek ránk az elmúlt években a szuperhőstartalmak, hogy mostanra kicsit mindenki besokallt tőlük. Jelen sorok írójának is csak az elmúlt másfél hétben ez a harmadik ilyen jellegű kritikája (és a híreket még szóba se hoztam), abba pedig bele se merek gondolni, hogy milyen lenne a helyzet egy pandémiamentes világban. Mivel ennyire túltelítettség van, ezért akár az egyszeri filmrajongó, akár a hardcore geek örülni tud bármilyen tartalomnak, ami felfrissíti a műfajt. Robert Kirkman, a The Walking Dead megalkotójának egy újabb képregényét, az Invincible-t feldolgozó alkotása az első 3 epizód alapján pedig abszolút ebbe a kategóriába sorolható és bátran oda állítható az Amazon másik hasonló sikersorozata, a The Boys mellé.
Az Invincible ereje mindenképpen a kettősségében rejlik. Egyszerre tiszteleg a szuperhős zsáner előtt - legegyértelműbben Az Igazság Ligájára lehet ráismerni - és hajtja végre alattomos módon annak dekonstrukcióját vérbe és belsőségekbe mártva, mindezt pedig elsősorban egy coming of age sztori keretében. Adva van egy olyan világ, amelyben a szuperhősök mostanra mindennaposak és egy átlagos kedd délutánnak feleltethető meg, hogy védelmezik New Yorkot az idegen invázióktól, vagy mentik meg az elnök seggét a Fehér Házban. Ezt a feladatot elsősorban a Guardians of the Globe csapat, gyakorlatilag Az Igazság Ligája megfeleltethetői látják el, akiknek olykor besegít egy másik bolygóról szalajtott Superman-pótlék, a J. Jonah Jameson fizimiskájával ellátott Omni-Man. (Nem véletlen, hogy a figura megszólaltatója eredetiben J.K. Simmons.) A férfi - civilben Nolan Grayson - a rosszfiúk elkalapálása után menetrendszerűen igyekszik rendben hazaérni vacsorára, hogy feleségével, Debbie-vel (Sandra Oh) és fiával, Markkal (Steven Yeun) lehessen. A tinédzser fiú nagyon szeretne apja nyomdokaiba lépni, de igazi későn érőként a képességei csak most kezdenek aktivizálódni, majd egy váratlan esemény következményeként, abszolút nyeretlen kétévesként találja magát a szuperhősbiznisz kellős közepében, nem csupán ellenséges támadásokkal, hanem héroszok ligáival és emberéletekben számlálható felelősséggel is körbevéve.
A sztoriba nem véletlenül nem kívánok jobban belemenni, annyi azonban bizonyos, hogy Kirkmanék az első részben ügyesen járatják a bolondját a nézővel. A 45 perces epizód már rajzstílusában is klasszul rímel a DC egész estés rajzfilmjeire, amire a figurák közti párhuzamok is csak ráerősítenek. A stáblistáig az ember nem is értené, hogy mire a nagy felhajtás Kirkman műve körül, noha kétségtelenül egy csupaszív, rokonszenves coming of age történetbe csöppentünk bele egy olyan tinédzserrel, aki próbálja megtalálni a helyét a világban és közös nevezőre jutni az apjával... aztán stílszerűen egy monstre stáblistás jelenetben jön Kirkman és az elvárásainkkal, a képregényes berögződéseinkkel úgy agyonver minket, hogy utána nehezen találnánk orvost, aki össze akarná rakni azt, ami megmaradt belőlünk és ezáltal máris új alapokra helyezi az egész sorozatot.
Nem véletlen hoztam fel a The Boyst és nem csupán azért, mert az is az Amazon Prime gyermeke, vagy mindkettőnek részese Seth Rogen, hanem mert ahhoz hasonlóan ráébreszti az embert: ezek a szuperhősök nem csak csodálni való, pózba és puccba vágható idolok (khmm... ugye kedves Zack Snyder?!), hanem ijesztő szörnyetegek, akiknek ereje félelmetes, ha ellenünk fordítják azt éppúgy, mintha nyeretlen kétévesként segíteni próbálnak valakin. Itt azonban nincs meg az az emberi szemszög, ami a The Boysban Hughie-ék által, hanem főszereplőjéből adódóan gyermeki ártatlansággal csodálkozunk rá a szuperhéroszok világára és annak felszínességére, ami mögötte van, de pont ezért is hatásos.
Hatásos, mert főszereplője, Mark is egy azonosulható, hol kamaszosan dölyfös, hol nagyon is elveszett fiatal, amilyenek mindig is voltunk. És hatásos, mert rettentő impozáns szinkronstáb állt a készítők rendelkezésére, akár csak kisebb szerepek kedvéért is. Csak a miheztartás végett, Simmons, Oh, és Rogen mellett olyan embereket hallhatunk a szerepekben, mint Mark Hamill, Zazie Beetz, Gillian Jacobs, Mae Whitman, Ezra Miller, Zachary Quinto, Walton Goggins, Jason Mantzoukas, Jeffrey Donovan, Mahershala Ali, Clancy Brown, Jon Hamm, Jonathan Groff, Michael Dorn, vagy Djimon Hounsou.
Az kétségtelen, hogy az animáció kedvez a gore jeleneteknek és szerencsére egyszer sem hatnak öncélúnak. A képregény ismerete nélkül nehéz lenne megmondani, hogy hova fut ki az évad és hogy az eddigi 3 részben felvázoltakkal (az új epizódok péntekenként érkeznek) mennyire tud majd élni az évad, mindenesetre az Invincible azoknak is megér egy próbát, akiknek a tökük tele van már a szuperhősökkel. Mert szemmel láthatóan nekik is tele van egymással és ez piszok szórakoztató.