Hirdetés

Sorozatkritika: A besúgó

|

Pontatlan történelemlecke.

Hirdetés

A besúgó, a magyar HBO Max saját gyártású sorozata (tehát nem egy más meglévő cím alapján készült) a nyolcvanas évek Magyarországába kalauzol bennünket. A Kádár-korszak világába. Ebben a világban megismerhetjük Száva Zsoltot, Demeter Gergőt és még egy tucatnyi egyetemista fiatalt, akik próbálnak a maguk eszközeivel tenni valamit azért, hogy az ő és utánuk következő generációja jövője szebb legyen. 

Hirdetés

Előttem már jóval okosabb és szakképzettebb emberek megosztották már arról a maguk gondolatait, hogy mennyire mozog a realitás és a hitelesség talaján a sorozat. Bizonyos történészek szerint nagyon sok történés, amelyet a cselekmény bemutat, öles léptekkel távolodik el attól, ami megtörtént és ami megtörténhetett a Kádár-korszak Magyarországán. Természetesen nem elhanyagolandó egy ilyen történet elmesélésénél az, hogy ezek a dolgok mennyire játszanak szerepet, viszont A besúgó javára legyen mondva, hogy bár nem mentes ilyen-olyan problémáktól, képes ezen hiányosságok ellenére is fenntartani az érdeklődést. 

A történetet már korábban ismertettem, amikor az első öt epizódról írtam kritikát, úgyhogy csak nagyvonalakban vázolnám fel újra. Adott egy elsőéves egyetemista Demeter Geri (Váradi Gergely), akit beszervez egy tartótiszt (Thuróczy Szabolcs) és azt kapja feladatául, hogy figyeljen meg és jelentsen egy gyanús elemet: Száva Zsoltot (Patkós Márton). Száva Zsolt nagy befolyású, remek előadói képességekkel megáldott figura, aki előszeretettel "uszítja" a csoporttársait arra, hogy álljanak ellen a rendszernek és ha kell, egy tüntetést is simán leszervez. Demeter Geri pedig, akit öccsével zsarolnak, lassan két tűz közé kerül és elveszíti a fonalat, hogy ki is ő és melyik félhez tartozik. 

A besúgó néhány fiatal egyetemista karakterén szemszögén keresztül meséli tehát el a maga történetét és az ő perspektívájukból láttatja az adott korszakot. Ebből adódik, hogy lényegében egy felnövéstörténettel állunk szemben, egy felnövéstörténet pedig mindig fokozottan érdekes tud lenni akkor, ha a történelem egy fontos pontjába helyezzük az adott cselekményt. Legyen szó akár a Jojo nyusziról, ami a II. világháború, nácik által uralt Németországában játszódik, vagy éppen - hogy hazai példát is mondjak - a Bereményi Géza által írt és Gothár Péter által rendezett Megáll az idő. Utóbbiban az '56-os események kerülnek sajátos fénytörésbe. Szentgyörgyinél a fiatalok (Bereményi szereplőivel ellentétben) teljesen tudatában vannak annak, hogy milyen rendszerben élnek és még nagyobb tudatossággal törekszenek arra, hogy változtassanak a történelem menetén. Mint ahogyan - ma már tudjuk jól -, meg is változtak a dolgok. Ez a hozzáállás már inkább szól a mai sorozatnéző nyelvén, jóval akciódúsabb, eseménytelibb cselekményt von maga után. A sorozat ennek megfelelően ügyesen adagolja a nem túl nagy és nem túl meglepő, de azért kompetensnek nevezhető fordulatokat, miközben nagyban koncentrál arra is, hogy az ilyen-olyan, apró szerelmi és egyéb csatározásokat is megjelenítse. Hogy aztán a háttérben kirajzolódjon egy megosztott ország képe, amelynek egy része a változás útjára kíván lépni, míg a másik köszöni szépen jól van. 

A sorozat két főszereplője egyike a nyolc epizód fő erényeinek. Geri karaktere, aki igyekszik lavírozni új barátai és tartótisztje között - hol az egyiket veri át, hol a másikat, sakktudása révén pedig idővel elkezdi a maga képére formálni a játszmát (ez egyébként egy találó húzása volt a sorozatnak). Váradi Gergely alakításáról korábban azt írtam, hogy "minden megnyilvánulásában van valami kényelmetlenség, mintha nem egészen lehet tudni, hogy mire is számítsunk tőle". Ez a végére kifizetődik, karakterével kapcsolatban végig van egyfajta ambivalencia. Neki kell szurkolnunk, hiszen ő az újonc, a beszervezéssel ő lesz az áldozat, ám vesz egy-két olyan fordulatot a sorozat, amikor ez az áldozat-szerep megkérdőjeleződik. Ugyanez az ambivalencia figyelhető meg Száva Zsoltnál is, aki mintegy sötétben lobogó fáklyaként jelenik meg, vezéregyéniségként mutatja az utat előre, ám a sorozat - milyen jól teszi - arra is rávilágít, hogy sokszor azok is tudnak pöcsfejek lenni, akik ilyen szerepet osztanak magukra. Sőt. 

Rajtuk kívül a mellékszereplőkkel (bármilyen fontosnak is vannak beállítva) azonban érdemben nem tudott sok mindent kezdeni a sorozat. Thuróczy Szabolcs karaktere megmarad a bajszos, hol utálni, hol szánnivaló agresszor szerepében, Lengyel Benjámin Barnája szintén alulírt, pedig tehetséges színészről van szó és egy ponton mutatott a script arra való szándékot, hogy kezdjen vele valamit. Ugyanígy parlagon hever Szőke Abigél és Szász Júlia karaktere: mindketten statiszták csak a tudálékos, magukat mindenkinél okosabbnak valló férfiak kisdednek ható játékaiban, behódolásaikban és dacos ellenállásaikban. Pedig Szőke Abigél tehetségét, rátermettségét és fiatalos lendületét az Akik maradtak-beli alakítása után bűn nem kihasználni és még jobban felfedezni. Az olyan jelentőségteljes, apró szerepben felbukkanó színészek, mint Hajdu Szabolcs, vagy éppen Mácsai Pál hoznak egyfajta nívót, de ők maguk sem tudnak igazán kibontakozni, nem ad nekik a forgatókönyv sok érdemi feladatot. Ettől függetlenül - és ez mégiscsak a javára íródik - sokszor éreztem, hogy a szereplők valamelyest túl tudnak nőni saját kliséiken, megismerjük őket annyira, hogy szimpatikussá váljanak. Épp csak nem foglalkozott velük annyira a forgatókönyv, hogy igazán izgalmas figurákká váljanak. De nem jártak túl jól azok se, akik a hatalom oldalán állnak: az utolsó két epizódra megérkező Csaplár elvtárs (Funtek Frigyes) fenyegető jelenléttel bír, de mindent összevetve egy elnagyolt rajzfilmfigura, míg a KISZesek tutyimutyi kis geekekként vannak ábrázolva, szemben a tökös, söröző és cigiző, ellenzéki keményfiúkkal. 

Az, amit nyújtani tud a sorozat (és ami miatt bevonzott magába epizódról epizódra), egyfajta könnyed, stresszmentes történelmi felülvizsgálat, némi tinirománccal, pont annyi izgalommal, cliffhangerrel, amennyitől még nem megy fel egészségtelenül a vérnyomásunk. Ezt nézve Szentgyörgyi Bálint és csapata ügyesen vették az akadályokat, mert A besúgó lendületes, szórakoztató, akad egy-két kifejezetten feszült és jól eltalált karaktermotívum (Geri második találkozása a tóparti sihederekkel), és a vicces mellékszereplő szerepét betöltő Varga Ádám is teljesíti a maga részét. Dicsérendő az is, ahogyan bemutatja/felvezeti Száva Zsolt figuráját és ahogyan az ő monológjai nyomán bizonyos értelemben a mához is kívánnak szólni (vagy ha nem is kíván, de nem nehéz párhuzamot vonni bizonyos kijelentések mentén). Mindenképpen erényére válik, hogy ha nem is nyújt minden esetben reális képet arról a korszakról - már ami a történéseket illeti -, de adott esetben felkeltheti az érdeklődését a fiataloknak az érát illetően. Ezt követően talán majd lelkesebben nyúlnak a történelemkönyvhöz és találnak valami fogást a témán. Ami pedig a befejezést illeti, akár még merésznek is mondható, de mindenképpen frappáns és ötletes. Szép és kerek lezárás, miközben picit nyitva is hagyja a kaput egy esetleges folytatásnak. 

Sorozatkritika: A besúgó

Kinek Ajánljuk
  • Akik szeretik a nosztalgiát.
  • Akik nem bánják, ha akad némi pontatlanság a kor ábrázolásában.
  • Akik szeretik, ha egy sorozat pörög.
Kinek Nem
  • Akik többet vártak volna.
  • Akik nem bírják, ha ilyen komoly témát lightos csomagban adnak elő.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.