Az Odaát a legeslegelső sorozataim közé tartozott a Dr. House és a 24 mellett, ezért is volt olyan nehéz objektívan nézni. Bármennyire is mély pontba ereszkedett a történet vagy a szörnyek, akkor is ott volt bennem, hogy nem állhat elő az a szituáció, amiben én nem nézem a Winchesterek kalandjait. Mert bárki bármit is mond, Sam és Dean volt az Odaát szíve és lelke. Pont eggyel többször akadályozták meg az Apokalipszist és vagy kettővel többször haltak meg és tértek vissza az életbe, de akkor is ez a két egyszerű srác, akikkel az élet folyton elbánt, mindig talpra álltak, folytatták az emberek megmentését és a szörnyek levadászását, a családi vállalkozást. (Oké, fogalmam sincs, hogy van ez magyarul, de aki érti az érti.)
Térjünk vissza a kezdetekhez, mitől lett a sorozat ennyire közkedvelt és népszerű? Nyilván sokat dobott a helyzeten, hogy két szuper szexi srácot dobott be a CW csatorna főszereplőnek, de mondjuk ez alap volt régen és most is, persze hátránynak éppen nem mondanánk. Viszont komolyra fordítva a szót, gondolkoztam rajta, hogy mi is erre a válasz. A válasz minden embernek más lesz valószínűleg, de szerintem abban egyetérthetünk, hogy egy rém egyszerű premise szimplán működött. Adott két tesó, akik évek óta elhidegültek egymástól, de egyik nap az apjuk nyomtalanul eltűnik és kénytelenek összefogni, hogy megtalálják, miközben csak egy napló ad valamiféle útmutatót, merre lehet és közben az útjukba eső szörnyeket kell legyőzniük. Epizodikus darab, mindig van "monster-of-the-week" (tuti innen jön ez a kifejezés, amit később is rendszeresen is használtunk más sorozatokra), igazi zsáner darab, mégis könnyen fogyasztható, mert nem tiporja lábbal az alapfelvetést. Itt fekete-fehér minden (legalábbis az elején) vannak a vadászok, akik a jók és a szörnyek a rosszak, pont. Ráadásul senki nem lesz szerelmes a wendigoba és a vérfarkasok történetesen emberi szíveket zabálnak, nem gluténmentes tésztát. Sam és Dean Winchester nem szupererős, nem ők a kiválasztottak, akiknek meg kell menteni a világot, csak két egyszerű kansasi srác, akik az apjukat keresik és közben megmentenek pár embert. Bárkik lehetnének ők, a szomszédod, az autószerelőd vagy akár jóga oktatód, az egyszerű hétköznapi ember, aki nagyobb jó érdekében cselekszik.
Persze aztán később ez a nagyobb jó borzasztóan kicsavarodik és ugye a srácok mégsem annyira hétköznapiak, meg sokan segítik őket az útjuk során, de az eszenciája azért, ha nem is volt állandóan a középpontban, folyton ott bujkált a sarokban. Mindig, miközben nagyjából égett a világ, a tesók elmentek levadászni egy századik ugyanolyan szörnyet, hogy valamit visszahozzanak az első évad hangulatából, miközben egyértelműen belemerültek a depresszió, az alkoholizmus és a totális mentális instabilitás mocsarába. Ez volt egyszerre a jó és a rossz eleme is mindvégig a sorozatnak. Mert felüdülés volt, amikor visszatértek a gyökerekhez és megvolt, hogy bármi történjen is, csak tovább kell menni, mert később úgy is jobb lesz, másrészről sokszor kicsit erőltetett is volt, ahogy 'oké két hét múlva összeomlik a világunk, de azért kapjuk még el ezt az egy jelentéktelen szellemet, mert a néző azt szereti és különben is, nem tudjuk kihúzni a fő sztorit 22 részen keresztül'. Sam és Dean testvéri kapcsolata volt az, ami mégis mindenkit odavonzott hétről hétre. Hiába szeretnéd megölni a másikat az egyik pillanatban egy villával, de történetesen te vagy az egyedüli, aki ezt megteheti és ha más csak rosszul néz rá jobb, ha már szedi is a sátorfáját, mert a testvéredért a világ végére elmennél. Akinek van legalább egy, ezt nem igazán kell magyarázni.
Ha az évadokat nézzük, egyértelműen ki lehetne jelenteni, hogy van az első "etap", ami az első öt évadot foglalja magába, amiknek Eric Kripke volt a showrunnere és többször felvetette, hogy igazából neki ennyi lett volna. De hát ki lett volna az a csatornavezető, aki az akkori szuper sorozatukra azt mondja, hogy köszönjük szépen mindenkinek a munkát, lehet tovább menni? Van a számomra két vállalhatatlan évad, a hatodik és hetedik, amit én szeretek csak "sötét középkornak" hívni és a többi a "maradék", mert a nyolcadiktól már inkább megszokássá vált a sorozat, mintsem igazi nagy kedvenccé. Előre is sajnálom, ha valakinek belegázoltam a lelkébe, de amíg az első etapot kábé kívülről tudom, a többinek őszintén a főgonoszát sem biztos, hogy meg tudnám nevezni. Ráadásul mindig nyár végén, egyben néztem az évadokat. Belemehetnénk, hogy kinek mi tetszett, melyek volt a rossz átívelések, a legjobb részek, a fontosabb mellékszereplők és mennyire szerettük Castielt, Bobby-t, Charlie-t, utáltuk Lucifert, vagy egyszerre mindkettő kavargott bennünk Crowley esetében, viszont 15 évad esetében ez részlet kérdés. Mindezek összessége miatt maradt vagy hagyta ott valaki az Odaátot. (Inkább itt hagyom a kedvenc videóimat a cikkben.) Soha nem volt olyan rossz, hogy azt mondjam, engem ez nem érdekel többé, egy jó darára mindig alkalmas volt. Talán a nosztalgia miatt, de én szeretném azt hinni, hogy azért, mert megvolt bennem az érzés, hogy én is össze tudnék így fogni a húgommal a nagyobb jóért, az emberek megmentéséért, hogy mi is lennénk ilyen bátrak és átlagosként, átlagon felüli dolgokat tudnánk véghez vinni. Na jó, igazából kit is szeretnék áltatni itt, a két szexi srác továbbra is az, és szimplán szórakoztatott a limonádés szörnyvadászós vonal, hiszen olyan kevés van belőle.
Az utolsó évad sem volt a legrosszabb, de a legjobb sem, sőt kifejezetten unalmas is volt pár rész, a nagy rajongóknak szerintem nagyjából mindegy is volt, hogy mi van benne, csak szóljon a Carry On Wayward Son, dübörögjön ezerrel a nosztalgia, a végén pedig Sam és Dean vezessen el a naplementébe. Ez meg is történt, a befejezéssel is ki vagyok békülve, sírtam is ezerrel, hogy az utolsó "nagy" is elment, igazán impozáns 15 évad után. Alapvetően a fő vonal is bejött, ahogy Isten beleírja magát a történetbe, de mindannyian tudjuk, hogy a Winchestereket még a mindenség ura sem tudja elpusztítani, ugye?
Összességében, aki ennyi évadon keresztül figyelemmel követte ezt a sorozatot, szerintem elégedett lehet a befejezéssel, amiért a Winchesterek végül megkapták a megérdemelt békéjüket. Talán egy sorozat sem kezelte ennyire nagy tisztelettel és szeretettel a rajongóit. Nem kis űrt hagy hátra a sorozatok színes palettáján, több ilyen zsánerdarabra lenne szükségünk, de azt is el kell ismerni, ha valami felett eljárt az idő. A road movie szerű és/vagy fantasy szériák pedig alaposan átalakultak az évek során, és a CW is átesett már nem egy ráncfelvarráson azóta. Hiányozni fog az Odaát minden hibájával együtt, adjátok tovább a hírét, ha kell mutassátok meg nekik a legjobb részeket és öregbítsétek a Winchester fivérek jó hírnevét, mert a családi vállalkozást folytatni kell. Carry on!