Elmesélni az emberiség történetét nem kis feladat. Elmesélni az emberiség történetét ötször fél órában még inkább kihívást jelentőnek bizonyul, de ha egy olyan ember próbálja abszolválni, mint Charlie Brooker (Black Mirror, Screenwipe) és Diane Morgan (After Life, Mandy), akkor az eredmény akár maximálisan kielégítő is lehet.
A Netflix legújabb, Philomena Cunk szerint a világ című sorozata pontosan ezt tűzte ki célul, mégpedig úgy, hogy közben nézőként ostobára nevettem magam.
A Philomena Cunk szerint a világot persze szigorúan véve nem szabad komolyan venni. Ismeretterjesztő sorozatnak adja elő magát egy oknyomozó riporterrel a főszerepben, de valójában egy összvissz két és fél órás minőségi hülyéskedésről van szó, amelyben egy nagyon sajátos szűrőn keresztül vizsgálódik meg az emberiség. És igen, kezdve azzal, hogy az ember felegyenesedett és előmászott a barlangjából, ezt nézve pedig már alapból gyanús ez a végtelen elhivatottság és Diane Morgan előadott, zseniálisan megjátszott pökhendisége. Ekkora ambícióhoz pofa kell, vagy pedig tudatlanság - esetünkben pedig az utóbbira hagyatkoznak az alkotók. Nem feltétlen a néző az, természetesen, aki hülyére van véve, inkább a riporteren nevetünk, amint idiótábbnál idiótább kérdéseket tesz fel a mérhetetlen tudással felvértezett szakembereknek. Sokszor túlmutatva a naivitáson is.
Volt már olyan, hogy egy múmia biciklizett?
A sorozat fapofával és nagy adag flegmázással kimért humora engem rögtön megragadott, pedig teljesen vakon voltam, mielőtt belefutottam és Isten látja lelkem, nem terveztem nézni. Épp csak fél szemmel és fél füllel követtem az eseményeket, mígnem azon kaptam magam, hogy nem bírom ki nevetés nélkül. Nehéz is kibírni, mert Diane Morgan zseniálisan hozza ezt a fiktív karaktert, aki a kamerák kereszttüzében csinál magából hülyét olyan emberek előtt, akik minden egyes buta kérdésre igyekeznek vért-verítéket izzadva normális, lelkiismeretes választ adni. Meglehet, akár zsibbasztónak is nevezném a poénokat és en bloc a hangvételét a sorozatnak, de ez az a fajta zsibbasztás, ami rendkívül jól tud esni az embernek és amiről nem tudja előre, hogy szüksége van. Rengeteg olyan utalással van teletűzdelve ez az öt epizód, amelyek aktualitásai miatt viccesek, így Jézus kierőszakolt beállítása a cancel culture egyik első áldozatának egészen telitalálat, de a feminista szólamok, a hímsovinizmus ugyanúgy megjelennek humorforrásként. Ez utóbbiak akár teljesen indokolatlanul is, ad hoc apropóból kontextusba ágyazódnak, ami így sokszor még viccesebb hatást kelt.
Ez így összefoglalva persze meglehet, hogy nem hat olyan zseniálisnak, de a narráció, Morgan alakítása, az, ahogyan végig egyenes arccal ad elő mindent, jelentős mértékben gazdagítja az eredményt. Van abban is valami piszkosul szórakoztató, ahogy Cunk folyamatosan vitába elegyedik a történészekkel (egy ponton állítja, hogy egy YouTube-videóból tudja: 700 után már csak ismétlődnek a számok és elhitették velünk, hogy növekednek), folyamatosan felhozza haverját, Pault teljesen oda nem illő sztorikat elmesélve, ahogyan az is egy visszatérő poén, hogy beleágyazza történelemszemléletébe a Pump Up the Jam című borzalmas dalt. Egyébként: csak várj, amíg meghallod, utána nem tudod kiverni a fejedből és akárhányszor meghallod, nevetni fogsz. Én legalábbis így voltam vele.
Görögország, az ország, nem pedig a musical az a hely, ahol a civilizáció megszületett. Sok mai dolgunk ered az ókori görögöktől, például az orvoslás és az olíva, és sok olyan dolgot is feltaláltak, ami ma már nincs, például a demokráciát.
Egy kicsit komolyabban megnézve pedig megfigyelhetjük, hogy bár megy a marháskodás ezerrel, érdekessége és gondolkodtató jellege még így is sok helyen validnak érződik. Cunk szemlélete több helyen rávilágít az emberi leleményre és a történelemben lezajló értelmetlenségekre is, így például az atomfegyverkezés puszta ténye sem kerülheti el a reflektorfényt. Az, hogy az ember még mindig rendelkezik egy ilyen hatalmas és tömegpusztító fegyverrel azok után, hogy egyszer már bizonyságra lelt, hogy használatának nincs jó vége, alapjában véve abszurd gondolat. És ebből a szögből nézve Cunk humora, fricskái teljes mértékben helytállónak bizonyulnak. Ahogyan az erre való reakciója is, amely nyilván megjátszott, de vitázni nem lehet vele. Fura egy lény az ember, afelől nem is lehet kétség. Fura, hogy megannyi találékonyság mellett képes önmaga ellenségévé válni. A humor maga pedig sok esetben fantasztikusan szellemes fricska az ember, mint olyan felé.
Ha tehát egy könnyen emészthető szórakozásra vágytok, mindenképp találjátok meg magatoknak ezt a sorozatot. A maga módján még a történelemkönyvek újbóli elővételéhez is meghozhatja a kedvet és ha nagyon merészek vagytok, akár azzal is próbálkozhattok, hogy ezzel próbáljátok ösztökélni az iskolás lurkót a töri tanulására. Csak vigyázzatok, ne az egészet ebből magolja be, mert könnyen konfliktusba ütközhet a tanáraival.
