Az Amazon alaposan megváratta a fantasy rajongókat, de a novemberben érkező Az idő kereke széria végre trailert mutatott, nem is akármilyet. Az már az első hivatalos kép alapján nyilvánvaló volt, hogy az Amazonnál nem spóroltak Robert Jordan regényciklusának sorozatadaptációja kapcsán, és a trailer többé-kevésbé igazolta is ezt a gyanúnkat (bár egyes varázslatok első blikkre furcsának hatnak).
Az idő kereke is nem kisebb ambícióval fog debütálni az Amazon Prime-on, minthogy betöltse a Trónok harca által hagyott űrt a sorozatpalettán. A főszerepben Rosamund Pike-ot láthatjuk majd, aki a Moiraine nevű varázslónőt fogja alakítani, akinek öt fiatalt kell felkarolnia. Közülük egy valaki lesz az Újjászületett Sárkány, aki vagy megmenti az egész világot, vagy még nagyobb pusztítást okoz, mint az a Sötét Úr, aki ellen éppenséggel próbálják felvenni a harcot.
Az idő kereke november 19-én fog elrajtolni. Az Amazon annyira biztos a dolgában, hogy még az első évad visszajelzései előtt berendelte a második szezont, aminek forgatási munkálatai júliusban kezdődtek el. Titeket meggyőzött az előzetes, beneveztek majd a sorozatra?