Hirdetés

Itt van a zseniális Big Mouth 3. évadának hivatalos előzetese

|

A Netflix egyik legjobb sorozata az új szezonra még többet ígér és még bevállalósabb lesz.

Hirdetés

Mióta véget ért az idén Valentin napra időzített Big Mouth különkiadás, a My Furry Valentine, azóta nem találjuk sokan a helyünket. Pontosan emiatt annyira szívmelengető hír, hogy a minap bejelentették, miszerint még idén ősszel megkapjuk a várva várt harmadik évadot, amelyhez még egy rettentő szuper és humoros előzetest is kiadtak. Aki nem ismerné ezt a zseniális animációs sorozatot, annak nagyon ajánljuk figyelmébe a tavalyi sorozatajánlónkat és egyben a második évadról szóló kritikánkat is. Röviden: a Big Mouth teljesen olyan, mint a Netflix másik felülmúlhatatlan sorozata, a BoJack Horseman, csak fő témájának éppenséggel a pubertást teszi meg.

Hirdetés

A lejátszás gombra még azon olvasók is bátran tenyereljenek rá, akik nem látták egyik évadot sem, hiszen a vágóknak sikerült úgy összerakniuk ezt a szenzációs előzetest, hogy semmilyen korábbi spoilert, fordulatot ne lőjenek le. A történeten mint olyanon nem is nagyon változtattak az első vagy a második szezonhoz képest, hiszen a pubertás (és az e körüli problémazuhatag) már így önmagában is elegendő egy nem mindennapi sorozathoz - persze tegyük hozzá, hogy értő kezek alkotnak minden epizódot.

A Big Mouth harmadik évada jövő hónap elején, napra pontosan október 4-én lesz elérhető, mi pedig tűkön ülve várjuk a premiert. Ti is várjátok vagy titeket nem győzött meg az első két szezon?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.