Hirdetés

Előzetesen a Tim Burton-féle Dumbo

|

Az lesz a csúcs apám, a nagy dobás, ha végre egy elefánt száll.

Hirdetés

És hogy mennyire igaz a klasszikus mese dalszövege, azt talán az bizonyítja a legjobban, hogy a Disney legújabb élőszereplős mesefeldolgozásával szemben rengeteg volt a negatív előérzet. Viszont nagyon úgy fest, hogy az ismét az egeres cégnek nagy stúdiófilmet alkotó Tim Burton megint elemében van.

Hirdetés

Ugyanis az első kiadott előzetesben inkább tetten érhetőek a Burton-i kézjegyek, min egy hagyományos Disney meséé, jobban belegondolva pedig a kitaszított, különc Dumbo figurája keresve sem találhatott volna alkalmasabb direktort magának a gótika mesterénél. Ráadásul mióta a rendező maga mögött hagyta régi múzsáit, mint Johnny Deppet és volt kedvesét, Helena Bonham Cartert, mintha újra (önmagához mérten) frissebb hangokat ütne meg. Persze ez majd csak a premierkor derül ki, hogy az Alice Csodaországban - amely 1 milliárd feletti bevételével elindította a Disney mesefeldolgozási hullámát - már a "Team Burton" megfáradásának a jeleit mutatta csak, vagy a Disney életérzéstől, valamint a rengeteg CGI-tól kapott kicsit léket az a delíriumos álom. Minden esetre az bizalomgerjesztő, hogy itt van ismét Burton új múzsája, Eva Green, a Burton-újonc Colin Farrell, valamint a szintén régi motoros Danny DeVito és a Batman visszatér óta ismét a rendezővel együtt dolgozó, jelenleg másod virágzását élő Michael Keaton.

A jól ismert történet újabb feldolgozására viszont még várnunk kell, hiszen a premier 2019 márciusa (amikor is még ott lesz a szintén Disney érdekeltségű Captain Marvel is), de egyelőre elkezdtünk bizakodni. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.