Hirdetés

Elborult előzetest kapott a Jackass Forever

|

A vadbarmok (ismét) támadnak!

Hirdetés

A Jackass tévésorozat eredetileg 2000 és 2002 között futott az MTV műsorán, és szám szerint három évadot élt meg. 2002-ben aztán egy egész estés mozifilmmel is betámadták a közönséget a vadbarmok, amit négy évvel később követett is a folytatás. 2010-ben pedig véget ért a trilógia a harmadik filmmel, és habár születtek még "feles" és spin-off epizódok (Jackass 2,5 és Jackass 3,5, valamint a 2013-as Rossz nagyapó), nagyon úgy nézett ki, hogy nem nagyon fog elkészülni egy következő film. Az elmúlt évek során viszont több hír érkezett afelől, hogy mégis tető alá hozhatják a Jackass 4-et, tavaly márciustól pedig el is kezdték forgatni. A minap megjelent az első hivatalos előzetese is, amiből tisztán látszik, hogy Johnny Knoxville-ék még mindig teljese elmebetegek.

Hirdetés

A Jackass Forever címre keresztelt új mozi, habár az előzetes alapján ugyanazt kínálja, mint az eddigiek, mégis több változást kellett kiküszöbölnie. Egyrészt nem teljes a csapat, hiszen Ryan Dunn 2011-es halála mellett a botrányt kavaró Bam Margerát sem látni majd a filmben (helyette feltűnik például Tony Hawk vagy éppen Eric André). Másrészt az 50-hez közelítő Knoxville-ék már nincsenek annyira formában, mint 2010-ben. Ebből következik, hogy sokkal hosszabbra sikerült a forgatás, mint tervezték, hiszen példának okáért Knoxville-t és Steve-O-t a forgatást követő második napon azonnal kórházba is szállították. Ellenben mindez nem látszik az előzetesen (és gyanítjuk, a kész filmen sem), így aki eddig is szerette ezeket a barmokat, ugyanolyan jól fog majd a Jackass Foreverön is szórakozni.

A Jackass Forever október 22-én kerül majd a mozikba, hazai premierdátumról még nem esett szó. Szerintetek, ha a harmadik film 3D-s volt, akkor ez a negyedik 4DX-es lesz?

Ezt láttad már?

Rengeteg hír, cikk és kritika vár ezen kívül is a Puliwoodon. Iratkozz fel a hírlevelünkre, mert kiválogatjuk neked azokat, amikről biztosan nem akarsz lemaradni.


Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.