Előzetesen Kevin Hart és John Travolta új filmje, a Die Hart

|

A formabontó Quibire érkezik ez az akciófilm-sorozat.

Annak ellenére, hogy nem sikerült megváltania a világot az áprilisban debütált Quibinek (ami azzal próbál meg kitűnni a többi streamingszolgáltatás közül, hogy minden tartalmukat, legyen szó filmről vagy sorozatról, direkt rövid, 7-10 perces részekben teszi elérhetővé, 2-2,5 órás összjátékidővel, évadokkal számolva), nem adja fel, és továbbra is igyekszik a saját gyártású projektjeivel megnyerni a nézőket. Ennek egyik következő állomása a Kevin Hart és John Travolta fémjelezte Die Hart lesz, amelyhez most megérkezett az első előzetes.

Hirdetés

A történet szerint Hart egy metaverzióját követhetjük majd nyomon, aki belefáradt abba, hogy mindig csak vígjátékok mellékszereplőjeként kap munkát. Hirtelen azonban teljesülni látszik az álma, amikor egy híres rendező főszerepet ajánl neki egy akciófilmben, ám előtte ki kell magát képeznie a világ legnagyobb és leghíresebb akciófilmsztár iskolájában, amit az őrült John Travolta karaktere vezet.

A rendezést a Brookly Nine-Nine-on is dolgozó Eric Appel vezényelte le, főbb szerepekben pedig feltűnik még Nathalie Emmanuel (Trónok harca), Jean Reno (Léon, a profi, Da 5 Bloods) és Josh Hartnett (Pearl Harbor). A Die Hart július 20-án debütál a Quibin, az új fejezetek pedig minden nap érkeznek egészen július 29-ig, amikor is a finálé kerül bemutatásra.

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.