Hirdetés

Honey Boy - előzetesen a Shia Labeouf életén alapuló film

|

Egy nem mindennapi alkotásban ismerhetjük meg a színész életének egy jelentős részét.

Hirdetés

Tavaly hallottunk először Shia Labeouf következő projektjéről, amikor kiderült, hogy Honey Boy címen életrajzi ihletésű film készül a színész korai éveiről, melyben Labeouf saját alkoholista és manipulatív apját kelti életre. Erről érkezett meg nemrég az első előzetes.

Hirdetés

Az idei Sundance Fesztiválon debütáló film hatalmas sikernek örvendett a kritikusok körében, akik rögtön az év egyik Oscar-esélyes alkotásának kiáltották ki. Amit az előzetes láttán megtudunk érteni, hiszen egy nagyon őszinte és bensőséges filmnek ígérkezik, amelyben ugyan kicsit fikcionalizált változatban, de megismerhetjük Labeouf viharos felnövéstörténetét, akinek nem csak az életét megkeserítő apjával és saját mentális egészségével kell megküzdenie, hanem a hirtelen jött sztársággal, valamint az azt követő rehabilitációval is. 

Felnőttkori énjét generációjának egyik legjobb fiatal színésze, A régi városban, Az eltörölt fiúban és az Egy fiú hazatérben is remeklő Lucas Hedges játssza, a színészpályára kényszerített gyereket pedig a Hang nélkülből megismert Noah Jupe kelti életre.

A Honey Boy november 8-án érkezik az amerikai mozikba Alma Har'el (Bombay Beach) rendezésében.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.