Hirdetés

A régi város - Kritika

|

Casey Affleck az elmúlt évek talán legjobban megírt drámájában brillírozik.

Kenneth Lonergan író-rendezőt legtöbben a 2002-es New York Bandái kapcsán ismerhetik, ahol Martin Scorsese tíz Oscarra jelölt krimijének forgatókönyvében segédkezett. Az ötvenöt éves úriember a Régi várossal tett arról, hogy többen megismerjék a nevét, ugyanis a film a hat Oscar jelölés mellett kétszázöt másikkal is büszkélkedhet, már most. A számok nem véletlenek, A régi város egy sallangmentes, szívbemarkoló alkotás egy tizenéves fiú és az ő nagybátyjának drámájáról, amihez mi magunknak is alaposan fel kell majd nőnünk. A film legnagyobb csodája mégis az, hogy a fájdalmas sorsok közepette is képes lesz mosolyt csalni az arcunkra.

Hirdetés

Lee Chandler (Casey Affleck) ezermesterként keresi a kenyérre valót, viszont egy kis alagsori szobánál sem engedhet meg többet magának. Egy nap szembesülnie kellett azzal, hogy krónikus beteg bátyjának (Kyle Chandler) szíve feladta a küzdelmet. A férfi végrendeletében úgy döntött, hogy Lee-t nevezi ki tizenéves fia, Patrick (Lucas Hedges) gondviselőjéül. A régi város alapvetően azt dolgozza fel, ahogyan a tinédzser fiú és a fájdalmas magányban élő Lee sorsa összefonódik a családi tragédia által. Ahogy a karakterek egyre inkább megnyílnak számunkra, világossá fog válni, hogy sokkal több van a felszín alatt, mint egy átlagos családi drámában.

Hirdetés

A régi város cselekménye az idősebbik Chandler temetése köré épül, de ahogy azt már az előzetesek alapján is érezhettük, a lényegi dolgok a film lélektani részében keresendők. Hamar sejteni kezdjük, hogy Lee zárkózottsága és arcáról is rendre leolvasható vívódása valami egészen fájdalmas pontra mutatnak vissza a férfi életében, többek között emiatt is végig átjárja a filmet az a melankolikus hangulat, ami magát a hideg, ködös kisvárost is jellemzi. Mivel karaktereink kifejezetten nehezen mondják ki mindazt, ami nyomja lelküket, a film a jelen mellett a múlt eseményeibe is bepillantást ad nekünk, amik szerencsére nem csak unalmas töltelékként szolgálnak, hanem gyakorlatilag gerincét képzik A régi város nyújtotta élménynek. Patrick már gyerekként is remek kapcsolatban volt Lee-vel, ami egy kimondatlan bizalmat alakít kettejük között, ennek köszönhetően nem kell átesnünk a "de én gyűlölöm a gyámomat!" és hasonló, mára már klisésnek számító jeleneteken, ez pedig hihetetlen jót tesz a film lassú, mégis magával ragadó folyásának.

Hirdetés

Casey Affleck meg hibátlan. Nem hiába esélyes a szobrocskára, a negyvenegy éves amerikai színész nem a filmtörténet legszínesebb karakterét vitte vászonra Lee személyében, viszont egy olyan hatalmas tragédia fájdalmát sugározza át a nézőknek, amit soha senki sem lenne szabad megtapasztalnia. Abszolút nem szeretnék spoilerezni a filmből, így csak rébuszokban fogok írni ezzel kapcsolatban. A régi város abszolút az a film, ami minden nyitottabb néző szívét meg fogja szorongatni, viszont elképzelni sem tudom, hogy egy szülő számára milyen élmény lesz majd. Az ifjabbik Affleck őszintén, sallangok nélkül meséli el nekünk történetét, aminek hatására végig az fog járni a fejünkben, hogy hogyan tudnánk segíteni ennek az embernek. Lee volt felesége, Randi egy piszkosul erőteljes jelenet során úgy írja le a férfi állapotát, hogy haldokolva járkál ide-oda. Akármennyire mély is Affleck játéka, mégis a Randi-t alakító Michelle Williams volt az, aki abban a bizonyos jelenetben olyan elképesztő nagy hatással volt rám, hogy a fájó szívem már fizikai tüneteket is produkált. Lonergan kimagasló drámaírói munkát végzett.

Ami a legjobban ledöbbent az előbb említettek tudatában, hogy a melankolikus hangulat mellett mégis mosolyogva gondolok vissza A régi városra. Mondanám, hogy Lee unokaöccse, Patrick egy átlagos tizenéves, de basszus, ennek a srácnak egyszerre két barátnője van! Viccet félretéve, Patrick látszólag "jól" viseli édesapja halálát, ám az élet nem éppen kegyes ilyenkor sem. Nem szeretne elköltözni és hátrahagyni régi életét, ami a pénzügyi rész mellett azért sem oldható meg könnyen, mert Lee nem tudna visszatérni abba a városba, ahol élete tönkrement. Lucas Hedges egyszerre rendkívül szimpatikus, szerethető Patrick szerepében, míg máskor egy dacos, öntelt tinédzser benyomását kelti. Ergó jól csinálja, amit csinál. A Lonergan által írt dialógusok egyértelműen akkor működnek a legjobban, mikor Lee és Patrick őszinte beszélgetésbe, vagy éppen heves vitába kezd. Utóbbiak sokszor olyan szóváltásokat eredményeztek, amik ilyen erős drámára nem jellemző módon hangos nevetésre késztette a teremben ülőket, egyszer még a könnyem is kicsordult a film fanyar humorától.

Hirdetés

Lonergan megtalálta az egyensúlyt dráma és humor között, ami egy rendkívül pozitív, optimista hozzáállást kölcsönzött a filmnek, ez pedig az események ismeretében nem kis teljesítmény. Lesley Barber zenéje is ennek eszméjében született: a film dalai nem akarják átvenni a történetmesélés szerepét, viszont Jody Lee Lipes gyönyörű képeivel karöltve lelket kölcsönöznek a Cape Ann névre hallgató kisvárosnak. Lesz, hogy a Londoni Filharmonikus Zenekar is közreműködik Barber soundtrackjében, ami megkockáztatom, az elmúlt évek messze egyik legjobb drámai tételét eredményezte. Számomra elsődleges szempont, hogy egy film atmoszférája szinte az első pillanattól fogva beszippantson, A régi város pedig már az előzetesével és annak hibátlan zeneválasztásával elérte ezt, hasonló módon, mint ahogy azt Richard Linklater grandiózus, tizenkét éven keresztül forgatott Sráckorja. Lehet, hogy egyedül leszek ezzel a párhuzammal, de annak ellenére, hogy Linklater alapvetően egy vidámabb hangvételű filmet tett le az asztalra, számos közös van bennük.

Hirdetés

Amiért összekapcsoltam ezt a két filmet az az, hogy a Sráckorhoz hasonlóan A régi város sem fog eljutni mindenki szívéhez. Nehéz ezt megfogalmazni, de akármennyire megérintett Lonergan filmje, talán egy tíz évvel hamarabb láttam, mint kellett volna. Néztem, ahogy Casey Affleck élete legjobbját nyújtja, és rendre azt éreztem, hogy elképzelni sem tudom azt a fájdalmat, amit a karaktere átélhet. Lonergan egy végletekig átgondolt forgatókönyvből dolgozott, viszont ez sem tudja áthidalni azt, ha a filmhez még nem feltétlen érett meg az ember. Ez persze teljesen szubjektív, de nem lenne őszinte a cikk, ha nem hangsúlyoznám ki, hogy A régi város nem az a film, ami már elsőre olyan maradandó élményt okoz az emberben, mint ahogy azt a nemzetközi sajtóban olvashatjuk. Egy olyan alkotásról beszélünk, amit akár évente is érdemes lesz újranézni, ugyanis ahogy idősödünk, és remélhetőleg bölcsebbek is leszünk, úgy fog egyre többet mondani Lonergan filmje.

A végső konklúzió viszont tagadhatatlan: A régi város egy olyan végletekig átgondolt mű, ami Casey Affleck hibátlan alakításának is köszönhetően az elmúlt évek egyik legemlékezetesebb teljesítményét drámáját hozta el a mozikba. A filmnek nem az a célja, hogy a néző a szemét is kisírja, lévén az imádnivalón emberi karakterek tragédiái kiegyensúlyozásra kerülnek A régi város fanyar, ám annál pattogósabb humorával és párbeszédeivel. Nehéz alkotás, de amint ráhangolódunk, az élmény garantált. Kenneth Lonergan nevét pedig jegyezzük meg.

Hirdetés

A régi város

Kinek Ajánljuk
  • Mindenkinek, aki rajong a drámákért
  • Azoknak, akik éheznek a jól megírt humorra...
  • ...vagy a szintén remekül megírt, emberi karakterekre
  • Aki szeretné látni az ifjabbik Affleck életének legnagyobb alakítását
  • Szülőknek...
Kinek Nem
  • ...ők viszont vigyázzanak, mert a film hatása a többszörösére nőhet
  • Akik képtelenek élvezni a lassabb folyású filmeket
  • Akik nem szeretik, ha egy film lelke nem a cselekményben rejlik
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.puliwood.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.