Befutott az első feliratos előzetes az év egyik legjobbjának kikiáltott Nomadlandhez (hazánkban A nomádok földje címmel fog megjelenni), amely megnyerte a legjobb filmnek járó Arany Oroszlánt a 2020-as Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon. A film egyöntetűen pozitív kritikákat kapott, a kritikusok szerint pedig joggal pályázhat több Oscar-díjra is, köztük a Legjobb női főszereplő kategóriában, hiszen mindenhol kiemelik Frances McDormand lenyűgöző alakítását, aki tehát a Fargo és a Három óriásplakát Ebbing határában után immáron a harmadik Oscar-díjára hajthat.
A történet Jessica Bruder azonos című könyvén alapul, amelynek főszereplője a hatvanas éveiben járó Fern (Frances McDormand), aki miután mindenét elveszíti a 2008-as nagy gazdasági válságban úgy dönt, hogy modern nomádként egy lakókocsival keresztülautózik az Egyesült Államok nyugati részén.
A filmet Chloé Zhao (Örökkévalók) rendezte, a hazai premierje pedig 2021. február 25-én esedékes.